A Zombieland rendezője újra összeállt Jesse Eisenberg-gel, csakhogy most húszabáló élőholtak helyett az emberi hülyeség határtalanságával állítja szembe hősét. Nyugodtan higgyük el: ez sokkal-sokkal ijesztőbb.
Dwayne (Danny McBride) már bőven elmúlt harminc, ám nem kenyere a munka. Faterja lottónyereményéből ő is vígan elevickél, csakhogy az öregnek egyre kevésbé akaródzik eltartani a lúzer kölykét. A srác kieszeli a nagy tervet: haverjával bérgyilkost fogad, hogy kicsinálják az öreget. Csakhogy a bérgyilkolás sincs ingyen, és a latino gyilkológépet egy elrabolt pizzafutárral (Jesse Eisenberg) akarják kifizettetni, akit egy testére láncolt bombával arra kényszerítenek, hogy kiraboljon nekik egy bankot.
A Coen fivérek egész életművet építettek arra, hogy bemutassák milyen az, amikor egy rakás szerencsétlen hülye egy nagy bűntény részévé válik. Ruben Fleischernek még van mit gyakorolnia. Színészeit jó érzékkel válogatta ki, különösen figyelve arra, hogy minél több stand upos rutinnal bíró emberke kerüljön a csapatába. Ez már csak azért is fontos szempont volt, mivel jól láthatóan a dialógusokat nagyrészt improvizációkra építette. Vannak direktorok, akiknek ez kifejezetten jól áll, ám azt nem árt tudni, hogy az ilyen esetekben nagyon fontos az erős rendezői kontroll. Ennek hiányában ugyanis a sok improvizációtól a film nem lesz több fárasztó poénok gyűjteményénél.
Ezek a forgatás pillanataiban, apró adagokban tálalva bizonyára jól működnek, de egyben fogyasztva kellemetlenül megülik a gyomrot, és egyáltalán nem mozgatják meg a rekeszizmainkat. Úgy tűnik Fleischernek jobban áll, amikor igazi színészekkel és előre megírt dialógusokkal dolgozik, ugyanis a Zombielanden máig nem találnánk fogást.
Csakhogy az ember könnyen elcsábul, ha olyan arcokat szerződtet a csapatába, mint a nagydumás überkirály McBride vagy Amerika legviccesebb indiai csókája, Aziz Ansari. Ők ketten azok, akiknek a filmben be nem áll a szája. Folyton lökik a vakert, ami néha tényleg vicces, de többnyire mégsem.
Akad azért pozitívuma is a 30 perc vagy annyi se című filmnek. Fleischer végig kiváló tempót diktál, nem pöcsöl sokat a részletekkel, és ez egész sztorin túl vagyunk cakkom pakk 79 perc alatt stáblistástul. Ez a mai Hollywoodban, ahol száz perces játékidő alatt alig készül film, nem kis teljesítmény. Egy vígjátéknak pedig tényleg nincs szüksége ennél többre.
A cselekmény fordulatos, és azt sem lehet előre megfejteni, mi lesz a vége. Van egy-két jelenet (pl. a fater találkozása a lakásában a latino bérgyilkossal), amin nagyon lehet röhögni, sőt ha borzasztóan akarjuk, akár néhány idézhető poént is felfedezhetünk (elsősorban McBride szövegelésére figyeljünk), de a 30 perc vagy annyi se ezekkel együtt sem sorolható a sikerültebb mozik közé. Úgy tűnik, Fleischer tanult a hibákból és legközelebb az A-listát színészekkel telepakolt Gangster Squaddel áll elő. Remélhetőleg az majd feledteti velünk, hogy erre a filmre képtelenek voltunk 2/5-nél több pontot adni.
