Az élet egy kiszavazó-show

Az éhezők viadalában annyi csak a bosszantó, hogy lehetne belőle igazán komoly film, mély társadalomkritikus, sci-fi-dráma utópia, meg amit akartok, de nem lett, mert elég konkrét a célközönsége. Valójában ezt már az első rész után is leírtam, de továbbra is ezt érzem: akik már nem annyira sötétek, hogy az Alkonyaton izguljanak, de még nem iratkoztak be klasszika-filológia szakra, azoknak egészen korrekt, fogyasztható, hogy azt ne mondjam, tartalmas mondanivalójú szórakozást nyújthat. Orwell, sok akcióval és Petőfi romantikájával. A totalitárius rendszerek és a tömegmédia bájos összehangoltsága persze nem hogy történelmileg igazolt, de jelenleg is működik, ahol működhet. És nincs azzal semmi baj, ha a gimisek ebből a filmből tudják meg, mi ennek a mechanikája; amikor a népeknek őszinte igényük van rá, hogy folyjon a vér a tévében, a hatalom ezt támogatja, hiszen a paraszt addig sem azzal foglalkozik, hogy korog a gyomra.
Természetesen ennek irodalmi stb. feldolgozása sem új keletű, elég így hirtelen a Menekülő emberre gondolnunk. Mert ahol előbb fejlődött át a média, ott ugyanez történt annak kritikájával. Nálunk csak valamikor 2001 környékén indult az első Big Brother, addigra Amerikában már a műfaj kritikája, paródiája és ilyen-olyan posztmodern értelmezése is kiment a divatból. És ha most fogadni kellene, hogy lesznek-e néhány évtizeden belül olyan tévé- vagy egyéb médiában követhető műsorok, ahol emberek élet-halál harcot vívnak a közönség szórakoztatására, én bizony nem félnék komolyabb összeget tenni rá.

Békét? Demagóg!

A színészekről kevés jót tudok elmondani, Donald Sutherlandnek gonoszul kell néznie, ezt abszolválja, Woody Harrelson meglepően ripacs, az örök gyerekszínész ábrázatú Josh Hutcherson pedig úgy csodálkozik ki a fejéből, mintha most röptették volna át valamelyik korai Harry Potter-epizódból és fogalma sincs, hogy került ide. Persze ők mind nem számítanak, hiszen minden Jennifer Lawrence-en áll vagy bukik, jelen esetben előbbi. Bár sajnálhatnánk, hogy minden érzékiségétől megfosztva pózol Robin Hoodként az erdőben, de el kell ismernünk, elég olcsó Xena-klón lenne a filmből, ha kitenné a melleit. [img id=515565 instance=1 align=left img]
Na, de akkor mit adtak nekünk a rómaiak? Mert nem vagyok egyedül ezzel az óvatosnak tűnő sasszézással, hogy akkor jó az ötlet, de a film nem annyira stb. Pedig tényleg nem kell húzni a szánkat, ki kell mondanunk, hogy ez egy fiatal korosztálynak szóló mozi. Ezért nem fröcsög a vértől, ezért nem erőszakolnak meg benne senkit és ezért nem fogalmaz elvontabban, mint általában a jobb fajta akciófilmek. És törődjünk bele, hogy ez végeredményben erénye a produkciónak. Kijelölte a célcsoportját, hozzájuk szól, az ő nyelvükön és ha valakinek ez infantilis, akkor ezek szerint a Pinokkió is baromság. Trilógiáról lévén szó legfeljebb annak mentén érdemes értékelnünk, hogy hozott-e bármi újat a folytatás. Nos, a hullákat nem számoltam, elvileg ugye többnek kellene lennie, belépett egy új karakter, akit persze elsőrangú sztár alakít (Philip Seymour Hoffman – valójában inkább csak megmutatja magát kétszer-háromszor, a befejező részben lesz komolyabb szerepe), a történet viszont nagyon szépen halad előre, új szintre lép, még ha maga a viadal, az speciel elkerülhetetlenül követi is az előző dramaturgiáját, ameddig teheti. Mert kétszer ugyanúgy nyilván nem végződhet.

Végre jó kezekben

Az első rész után azt írtam, érdekes film, mert nem nézném meg még egyszer, de várom a folytatást. Ma is ezt gondolom, akkor a műfajban egyáltalán nem jártas Gary Ross rendező az őrületbe kergetett idióta kamerarángatásával, most viszont a Constantine – A démonvadász (Keanu Reeves) és a Legenda vagyok (Will Smith) készítője Francis Lawrence már sokkal okosabban nyúl hozzá az akciójelenetekhez. Amik akárcsak a múltkor, most is fél távnál kezdődnek el, addig van lehetőségünk úgymond okoskodni, megörülni mindannak a kézzelfogható mondanivalónak, amely értelmet ad az egész koncepciónak, hogy aztán a tinik a talán nehezebbre sikerült bevezető után jól megérdemelt jutalmukul izgulhassanak a dzsungelharcon. Bevallom, én itt ki is mentem volna a moziból szívem szerint, mert hát nyilvánvaló volt, hogy elég lesz visszajönnöm a végkifejletre, hogy megtudjam azért, mire is ment ki az egész. Ettől persze még jók azok az akciók, de mit tegyek, engem nem kötnek le. Márpedig prognosztizálható, hogy a harmadik részben már nettó háború várható, a filmet lezáró cliffhanger (amihez hasonlót legutóbb a Mátrix: Újratöltve végén láttunk moziban) legalább is ezt vetíti előre. De azért várom azt is.

Kinek ajánljuk?
- Most már bizonyára egyértelmű: tízen-huszonéves közönségnek.
- Rendhagyó történelemóraként egyszer ki lehetne próbálni.
- Akiknek bejött az első is.

Kinek nem?
- Akik küldtek már életükben sms-t egy kiszavazó-show-ba.
- Akik nem ülnek végig egy óra dumát, csak hogy utána megkapják a popcorn-akciót.
- Akik szerint semmi értelme egy filmnek, amiben az USA helyén a jövőben egy totalitárius állam működik.

8/10