Pláza ásza Vegasban

Hat évvel az első rész után megérkezett a Pláza ásza sequel, és a néző fejében csak egyetlen kérdés visszhangzik: miért kellett? Az első még elment, bár az is csak jóindulattal. Megismertük benne a joviális, ám kissé béna Paul Blart-ot, aki biztonsági őrként dolgozik, és épp hogy el tudta adni a filmet a vicces kövér ember zsánerével. De ki javasolta, hogy erről még egy bőrt lehúzni, úgy értem ki merte azt gondolni, hogy nem kell bele jóval több kreatív energiát fektetni, mint az előzőbe? És végül: mikor vált ennyire ripaccsá Kevin James, ez az amúgy nagyszerű komikus színész?

Az alaptörténet olyan silány, hogy kár szót vesztegetni rá. Blart másodszor húzza magára a biztonsági őrök fehér ingét, és pattan a görgős rollerére, noha jól megérdemelt pihenését és továbbképzését kellene töltenie Las Vegasban. De persze ott van a bonyodalom, egy gonosz műkincsrabló banda, na meg a kamasz lányával is kell némi konfliktus, és persze a helyi nagypályás biztonsági őrök is zrikálják. Viszont valami orbitálisan félresiklott a gyártás körül, mert a „vígjátékban” (írom ezt zárójelben, mert nagyon nagy jóindulat kell ahhoz, hogy az ember háromnál többször elnevesse magát…) csupán képtelenebbnél képtelenebb jelenetek vannak – és semmi több. Angyalszárny és drótkötélpályán repülés, madár bunyó és mamók hasba öklözése, kínosan érzelgős beszéd és klasszikus lórúgás… mindez összemontázsolva korántsem vicces, hanem blődli.

Azt tudni kell, hogy az utóbbi években Kevin James kooperált valamilyen szinten a Disney-vel, a csatornájukon szerepelt, ami nem is lenne baj. A Pláza ászában és a folytatásban is a Miki egeres logo égisze alatt játszó fiatal színészek vannak. De a nagyobb gond az, hogy kizárólag ezt a célközönséget célozta meg a film, amely a 8-14 éves korosztálynál lehetséges, hogy tetszést arat, feljebb viszont kizárt. És szó se essék harmadik részről! Az már sosem derül ki, hogy vajon nívósabb komédia lenne-e, ha nem Kevin James írja a forgatókönyvet (Nick Bakay-jel karöltve), de én amellett vagyok, hogy suszter maradjon a kaptafánál. Ez most sajnos egy harmatgyenge, könnyen kiszámítható akcióvígjáték lett, és nem mentette meg az exkluzív helyszín sem. (Már ha lehet Las Vegast annak nevezni, és egyáltalán, érdemes itt bármit is forgatni az Ocean filmek után?!) Azt még megemlíteném, hogy Adam Sandler a producer (ami nem annyira érthetetlen, tudván, hogy már jó pár projectben dolgoztak együtt), habár közös filmjeik sikerei meg sem közelítik a Ben Stiller-Owen Wilson duóét.

A pláza ásza első részében Kevin James olyan, mintha egy kicsit Die Hard-osra venné a figurát, és az jól állt neki. Ám a másodikban sokszor a méltóságát is elveszíti, ami nem volt jellemző az eddigi szerepeire, és itt most kimondottan kínos. Az sem tett jót a jeleneteknek, hogy úgy tűnik, nem volt stabil forgatókönyv és script, és csak rögtönzés az egész. Elszomorító, mert ez a színész jóval többre hivatott, és ezt úgy írom le, hogy kedvelem Kevin James-t. Kár, hogy a 2005-ös Randiguru mára feledésbe merült, mert ott kivételesen jó volt a szelíden balfék könyvelő szerepében. A 2011-es Zookeeper-ben (A gondozoo) már csak egy elbaltázott Dr. Doolittle volt, és valójában soha nem érte el a The King of Queens sikerét. Ezt a filmet tehát csak az nézze meg, aki fanatikus rajongója a Férjek gyöngyének, állítom, hogy azt elnéztük volna még évtizedekig. Talán itt van az ideje egy új és jó komikus sorozatot találni ennek a vicces, duci embernek.

Szerintem: