Pofonok kétszer

  • - sam - / PORT.hu

Némelyek már azt latolgatják vajon megszületett-e a filmvászon új Bruce Lee-je. Vajon a thai harcművészetnek egy újabb csillaga ragyogott fel a Prachya Pinkaew rendezte akciófilmben? A választ talán nem ennyire egyértelmű, de az vitathatatlan tény, hogy a thai származású Tony Jaa mozgásművészeti és harci tudása lenyűgöző. Fantasztikusan megkoreografált jelenetek jellemzik a filmet, a szinte táncszerű mozgás, felek közötti párharc lenyűgöző. Különleges mód ötvözi Bruce Lee klasszikus stílusát Jackie Chan komikus formanyelvével, így egy ismerős, de egyedi előadásmódot tudott kialakítani. A filmmel csupán egyetlen probléma van, a rendezői koncepció hiányos, bár ezért mindenkit kárpótol a látvány.

A történet egy thai faluból indul ahol a bangkoki maffia egyik embere bosszúból a nem eladó talizmánért cserébe, ellopja a falu buddhájának, Ong-bak-nak a fejét. A kis közösség nem tehet mást, ha vissza akarja szerezni az égiek áldását, meg kell keresnie valakinek az ellopott fejet, hogy a helyére illeszthessék a hiányzó testrészt. Ting (Tony Jaa) a fiatal harcos vállalja is a küldetést, ha kell, életét áldozza szülőfalujáért és visszaszerzi az elrabolt buddha fejet. Elindul Bangkokba, hogy szembenézzen ellenségeivel, és hogy a városban segítséget szerezzen. Ekkor indul útjára a pofonözön.

A film izgalmasan indul, kitűnő operatőri munkával büszkélkedhet az alkotás. A nyitó képben bemutatott és megmutatott fa zseniális indítás. A történet azonban idővel kapkodóvá válik, furcsa váltások, gondolati ugrások nehezítik meg a film befogadását. A főszerepet alakító Tony Jaa lenyűgöző teljesítményt nyújt, s bár még kiforratlan harcművész, tehetsége átüt a vásznon. Izgalmasan megkoreografált jelenetekkel bővelkedik a film, csak stílusa még nem egységes, a kellő átgondoltság hiányzik még a fiatalember mögül. Sajnos a koncepciótlanság a rendezésben is jelentkezik, a rendező nem minden esetben tudta előre mit is szeretne majd végeredményként látni. A harcjelenetetek kerültek a film középpontjába, ami nem is baj, a probléma inkább az, hogy a csatajelenetek közötti "átkötő részek" elnagyoltak. Keveset tudunk meg a motivációs okokról, váratlanul újabb és újabb szereplők bukkannak fel a filmben, vagy épp tűnnek el. Szinte egyetlen szálat sem varr el a történet végére, aminek következménye, hogy a filmnek nincs vége. Vagy épp egyszerre több is van.

A dramaturgiai hibától eltekintve azonban a film izgalmas alkotás, a vágás remekül igazodik a jól eltalált zenéhez, aminek eredményeképp pörgős, magával ragadó alkotás született. Látványvilága magáért beszél, a film jól ötvözi a keleti filmek meditatív, európai szemmel kicsit lassabb hangvételét a keleti harcművészet lendületével. Aki kedveli ezt a stílust, ebben a filmben biztosan nem fog csalódni.