A "Szenvedélyek labirintusá"-nak egyes elemei feltehetően önéletrajzi ihletésűek, hiszen az író-rendező, Pedro Almodóvar fiatalsága a filmhez hasonlóan rikító szélsőségek között telt. Tizenévesen érkezett egy vidéki faluból Madridba, Antonioni "A kaland"-ja volt a kedvenc filmje, s az állami telefontársaság irodai alkalmazottjaként ismerkedett a spanyol városi kispolgársággal. Emellett posztmodern-pornográf fotóregényeket és elbeszéléseket jelentetett meg ismert folyóiratokban, pornó-képregények rajzolásával foglalkozott, s női újságok levelezési rovatainak szorgos tanulmányozása után folytatásos emlékiratokat írt egy nő nevében. A Franco-diktatúra utolsó éveiben a bezárt Filmművészeti Főiskola helyett az "Almodovar y McNamara" nevű zenekar, egy független színtársulat és egy "La Movida" elnevezésű ellen-kulturális mozgalom tagjaként tengette napjait. A mára világhíressé vált rendező pályáját amatőrfilmesként kezdte, s harmincévesen készítette első low budget moziját, a "Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből"-t. Első két filmje is népszerű volt, de igazán a "Matador" (1986) hozta meg számára a nemzetközi elismerést, ami azóta egyre növekszik, "Mindent anyámról" című filmjével (1999) és a "Beszélj hozzá!"-val (2002) cannes-i nagydíjat, Európai Filmakadémia díjat és Oscar-t aratott.
Bizonyára jó néhányan meglepődnek, azok közül, akik gyanútlanul beülnek az újonnan bemutatott Almodóvar filmre, amint felismerni vélik benne az első filmszerepét játszó, kamaszképű Antonio Banderas-t és a nyolcvanas évek elejének popdizájnját. A hozzánk közel húszévnyi késéssel eljutó "Szenvedélyek labirintusa" (1982) a rendező második nagyjátékfilmje, s egyben a 2004-es budapesti spanyol filmhét legnézettebb filmje volt. Az üde naivitással teli szexkomédiáról sugárzik az alacsony-költségvetés és az amatőr lelkesedés, de Almodóvar egy interjújában vagány vállrándítással intézi el a kérdést: "Ha egy filmnek van egy-két nagy hibája, akkor el van fuserálva, de ha tele van hibával, akkor az már stílus" - mondja, s nagyvonalúan hozzáfűzi - "A filmben be akartam mutatni, hogy Madrid a világ legfontosabb városa, melyben bármi megtörténhet" (Filmvilág 2002/12.).
A film a nyolcvanas évek Madridjának kultdarabja volt, melyet a forgatást finanszírozó független mozi, az Alphaville a mai napig műsoron tart. Almodóvar maga festette a díszleteket, számos később elhíresült underground színészt szerepeltet, s előző filmjétől eltérően már volt egy valódi fizetett operatőre is. Érdekes adalék a film keletkezésének hátteréhez, hogy az egyik legemlékezetesebb jelenetre, az "Almodovar y McNamara" koncertjére a benne transzvesztitaként fellépő rendező így emlékezik vissza: "McNamarával nem volt könnyű együtt dolgozni, öntörvényű, fegyelmezetlen személyiség, arról nem is beszélve, hogy a forgatás alatt állandóan drogozott. Megpróbáltam kihozni belőle, hogy olyan legyen, mint amilyen az életben. De sohasem figyelt a földre rajzolt jelekre, állandóan kisétált a képből. Kénytelen voltam odaállni mellé, másképp lehetetlen volt irányítani."
A "Szenvedélyek labirintusá"-ban már megjelenik számos olyan vonás, amelyek azóta is fellelhetőek Almodóvar legtöbb munkájában, például az extrovertáltság, a műfaji eklekticizmus, a humor vagy az embereket mozgató különleges szenvedélyek. A rendező, ahogy Szexília esetében teszi, később is örömmel tobzódik öntörvényű, szélsőséges női figurák ábrázolásában, a nimfomániás énekesnő cseppet sem lóg ki, az elrabolt pornószínésznő (Kötözz meg és ölelj!), a szerelmesregény-írónő (Titkom virága), transzvesztitától terhes apáca (Mindent anyámról) vagy a kómába esett férfias megjelenésű torreádornő (Beszélj hozzá!) díszes társaságából.
Almodóvar e filmjében egy frivol és morbid karakterekkel telehintett rocklegendát vegyít egy lányregénybe oltott pornóparódiával, hogy elmesélje egy szappanoperába illő nimfomán énekesnő és egy száműzött hercegből lett transzvesztita punk románcát. Hőseit iszlám terroristák és bulvárlapok leendő áldozatai közül válogatja, s a történetben rajzfilmbe illő féktelenséggel halmoz drogot, homoszexualitást, orgiát és vérfertőzést. Őszintébb, nyersebb és szabadabb a játék, mint késői filmjeiben, s üdítő hatású a csak nyomokban fellelhető normalitás.
