Látott már több ezer éneklő császárpingvint egyrakáson? Pláne ugyanezt rajzfilmen? Sőt: 3D-s technikával? Ha nem, akkor feltétlenül érdemes megnézni a Táncoló talpakat. Ha viszont nem akar Tom Jones-, Stevie Wonder- és Madonna-slágereket hallgatni ugyanezektől a madaraktól, nos, akkor inkább ne menjen el a Táncoló talpakra.
A legújabb karácsonyi rajzfilm főhősei ugyanis ezek a totyogó lények, és a film kitölti a játékidőt. A karakterrajzolóknak nem kis kihívást jelenthetett a figurák egyéniesítése, de az eredmény ezen a téren nem túl biztató... A kísérletekből a következők maradtak: Memphis (aki mellesleg Elvis-számmal mutatkozik be a filmen) ugyanolyan mint a többiek, Norma-Jane (aki természetesen Marilyn Monroe-dallal) begyének bal oldalán néhány fekete pelyhecske virít, amúgy szintén semmi ismertetőjel.
Egyediséget egyedül Topi kapott: a későnérő típusú, szteppmániás fiatalember félbemaradt a vedlésben, emiatt maradt az arca az édibédi-fióka típusú, igaz, a kortársai átalakultak, ahogy azt kell, de ez a gyerek-nézőket láthatóan nem zavarja. Külön kreatív erőket mozgatott meg a láthatóan másik fajba tartozó, spanyol akcentussal vakeráló pingvinek csapata, amelyek egyformaságuk ellenére is felismerhetők, így aztán az ember elgondolkodik, miért nem lehet felismerni a többieket...
A meglehetősen zavaros történet szerint él az északi sarkkör környékén egy nagy csapat pingvin. A csapatból a fiúk és lányok úgy jönnek össze, hogy már fióka korukban megtanulják dalukat, azt az egyet, amellyel meghódítják az Igazit. Topi, a történet főhőse azonban nem tud énekelni, sőt, leginkább elefántüvöltésre hasonlító hangokat hallat, viszont istenien szteppel, ami ugye nem pingvinhez méltó, így szégyellni kell. Topi már a tojásból kibújva tudja, hogy ki az Igazi, de Glória, a csapat legnépszerűbb csaja hiába bátorítja: kishitűségét hangszálproblémái és kétballába csak tovább erősítik. Így elindul, hogy rájöjjön, miért más mint a többiek, mindenféle alakokkal találkozik, a végén visszatalál a családjához és Glóriát is begyére ölelheti.
A film csak azért nem fordul giccsbe, mert a törpe-pingvinek röhejesek, jó a szövegük, ugyanakkor a dalok is egy ideig élvezhetőek. Viszont attól a ponttól, amikor a látványvilág is a harmincas évek Broadway-musicaljeit kezdi idézni, nos, akkor már csak vihogni tudunk és remélni, hogy a gyerek-nézők nem néznek bennünket hülyének, hogy elcipeltük őket a moziba...
