Tudtátok, hogy Rambo poszttraumás stressz szindrómában szenvedett? Emiatt rombolt le egy fél kisvárost az első részben. Ironikus, hogy a világ legkeményebb harcosa valójában olyan, akit érzelmileg legjobban megviselt a háború.
A sorozat összes darabja tele van ilyen ellentmondásos furcsaságokkal, úgyhogy azon már meg sem lepődünk, hogy az utolsó rész messze veri az első hármat, miközben a nagy klasszikusok feltámasztása ritkán szokott jól elsülni. A Rambo 4, avagy John Rambo az egyik legszórakoztatóbb akciófilm, amit valaha is láttam. Igazi hátradőlős, popcornevős mozi, amiben semmi nem zökkenti ki a nézőt az élvezetből.
Persze ahhoz az kell, hogy a néző belezökkenjen az élvezetbe, az viszont nem megy könnyen. A John Rambo képregényszerű filmkockái, beállításai, fényei és figurái a film első egyharmadában nehezen vehetők komolyan, de ez még enyhe kifejezés. Egyszerűen hihetetlennek tűnik, hogy ez a mozi tovább tartson fél óránál, és egyszercsak ne sétáljon be a rendező a képbe egy üveg whisky-t lóbálva, hogy „gyerekek, ezt én is unom, ti is unjátok, a nézők is unják, menjünk haza szépen mind.” Az, hogy egy film a legbénább kliséhalmazzal indít, önmagában nem szokatlan, de hogy ez a kliséhalmaz még unja is saját magát...
De amint túllendülünk ezeken a nyögvenyelős jeleneteken, mintha egy másik filmbe csöppentünk volna. Röviden annyi a sztori, hogy Rambo Észak-Thaiföldön éldegél, Mianmar határától nem messze, ahol rettenetes polgárháború dúl évtizedek óta. Egy maroknyi pacifista keresztény segélyt szeretne vinni a háború sújtotta térségbe, és Rambót kérik meg kalauznak. Aki persze először húzódozik, de aztán mégis rááll a dologra. A keresztényeket aztán annak rendje és módja szerint elkapják a mianmari katonák, és Rambónak kell visszamenni pár zsoldossal, hogy kiszabadítsa őket.
Szóval van nekünk egy Rambónk, keresztények, zsoldosok, minden szükséges ahhoz, hogy a kliséhalmaz még tovább terebélyesedjen. Ehhez képest jön a meglepetés: a zsoldosokról kiderül, hogy összetettebb karakterek, mint azt egy ilyen filmtől várnánk, a keresztényekről meg nem is beszélve. A film középső harmada a szabadulás feszült perceiről szól, az utolsó egyharmad pedig egy vidám mészárlásba torkollik.
Vártam a klasszikus akciófilmes húzásokat, az ötletszerűen használt műanyagfegyver-parádét, a soha-ki-nem-fogyó tárakat, a halottaiból újra és újra feltámadó Főgonoszt, no meg a Nagy Erkölcsi Tanulságot. És ebből semmit nem kaptam. Kaptam viszont egy akciófilmes viszonylatban kitűnően rendezett és vágott csatajelenetet, zsoldosokat, akikről kiderül, hogy mégiscsak emberek, és pacifistákat, akikről kiderül – hogy ők is csak emberek.
A John Rambo leginkább A hét mesterlövészre emlékeztet, csak kevesebb rizsával. Az viszont fontos, hogy az öldöklés jelenetei igen naturálisan lettek kidolgozva, úgyhogy gyenge gyomorral ne üljünk a tévé elé, amúgy meg igen, jó sok snack-kel!
PORT.hu ajánlja:
John Rambo, Film+, szombat, 22:10
