zene: Hans Zimmer, Geoff Zanelli, Heitor Pereira, John Thum
kiegészítő zene: Dominc Lewis, Lorne Balfe, Michael Levine
vezényel: Nick Glennie-Smith
kiadás éve: 2011
kiadó: Anti- Records
játékidő: 34:17

Az alábbi bekezdések megírására nem is igazán jelen zene kivesézése motivált, sokkal inkább annak a megértése, hogy egy ennyire zseniális komponista, mint Hans Zimmer, miként válhatott mára olyan zeneszerzővé, aki látszólag egy egyszerű animációs filmhez sem képes önállóan zenét írni. Elsőre csalódással fogadtam a "Rango" albumát, sőt a későbbi hallgatások alkalmával is csak a kérdőjelek szaporodtak, és közepes zenének tartottam akkoron ezt az aláfestést. Majd megnéztem a filmet, a kérdések pedig megválaszolásra kerültek, mivel a zene hibátlanul illeszkedik a képekhez, egy filmzenének pedig nemigen kell többet teljesítenie. Egy újabb kérdés azonban felmerült bennem: a jelenetek alatt megközelítőleg tökéletes zenei anyagért ki is érdemli a dicséretet? Erre felvetésre az utolsó bekezdésben két válasszal is megpróbálok szolgálni.

Gore Verbinski a kalózos trilógiájának második felvonása után kezdte előkészíteni ezt a fura, de rendkívül szórakoztató animációs filmjét. A "Rango"-hoz magával hozta Johnny Deppet is, aki a címszereplőt személyesíti meg, és a megszemélyesítést konkrétan kell érteni, ugyanis hiába rajzoltak a karakterek, a jeleneteket színészek játszották elő az animátoroknak. A történet lenyűgöző alapossággal került megrajzolásra, ezáltal minden idők egyik legszebb animációs filmje lett a "Rango". A textúrák, a fények, a színek, a szereplők megjelenése abszolút a legmagasabb szintű animációs munka. Mindezt az ILM csapatának, valamint napjaink egyik legjobb operatőrének, Roger Deakinsnek köszönhette a produkció, és az animációs alkotások látványvilága terén kétségkívül új fejezetet nyitott George Lucas cége.

A sztori és természetesen a mozi is nagy tisztelgés a westernfilmek előtt, ami megmutatkozik abban, hogy a karakterek megjelenése a westernek szereplőinek egy-egy archetípusát jeleníti meg, illetve a helyszínek, a képek, a beállítások stílusa is tökéletesen másolja a vadnyugati témájú alkotásokat – persze a másolás itt nem pejoratív értelemben értendő. Rango egy elkényeztetett, de roppant magányos kaméleon, aki egy véletlen folytán egy kietlen sivatagi országúton kiesik gazdája autójából. A perzselő naptól egy másik gyík, Babszem menti meg, aki magával viszi Por városába, ahol is a helyi kocsmában a fura kinézetű, élénk fantáziával rendelkező főhős egy elképesztő mesét ad elő arról, hogy ő a Vadnyugat egyik nagy hőse. A sokat szenvedett és kiszáradófélben lévő városka polgármesterétől így megkapja a seriff címet, ami azonban nemcsak előnyökkel jár Rango számára, mivel hamarosan kénytelen szembenézni a vízrabló vakondokkal, majd a hírhedt Csörgőkígyó Jake-kel.

Egy új Hans Zimmer-zenéről manapság nem lehet úgy véleményt formálni, hogy az ember kényszerűségtől vezérelve ne menjen bele a német mester körül kialakult furcsaságokba, gondolok itt a társkomponistákra, a tanítványok hadára, vagy a sokszor névtelenségbe burkolózó kiegészítő zeneszerzőkre. Majdnem minden filmzenekedvelőnek megvan a saját magyarázata arra vonatkozóan, hogy mi miatt fordult ilyen irányba Zimmer karrierje. Van, aki a túlértékeltségben sejti az okokat, van, aki úgy véli, hogy a szerző egyszerűen túlvállalja magát és képtelen ennyifelé olyan minőségben alkotni, mint amit várnak tőle. Magyarázat lehet az is, hogy felépített egy olyan céget, melyet előtte egyetlen filmzenék terén működő szerző sem tett meg, tehát a muzsika mellett a vállalkozás eredményességére is figyelemmel kell lennie, de egyszerűen abban is lehet az okokat keresni, hogy nagylelkűen teret kíván engedni fiatal tehetségeknek. Az biztos, hogy sokak kíváncsiak a magyarázatra, de sajnos az is biztos, hogy nemigen derül arra fény, miért lett Zimmer pályafutása olyan, amilyen.

Főként a "Rango" és a negyedik Jack Sparrow-mozi alapján átértékeltem, illetve felülvizsgáltam minden korábbi álláspontomat a szerzővel kapcsolatban, ez alapján pedig azt gondolom, igen egyszerű és logikus magyarázata van karrierje ebbéli alakulásának (persze ez is csak egy okfejtés). Hans Zimmer az elmúlt egy évtizedben nem csinált mást, csak teljesen átpozicionálta, újrafogalmazta a filmzeneszerző titulusát. A komponálás helyett munkássága egy olyan új irányt vett, amit előtte ilyen összetett formában senki sem próbált még ki. Pályafutása utóbbi éveiben a zenei szerkesztő, zenei producer és zenei rendező tevékenység lett a meghatározó, mely által ő már több mint egy filmzeneszerző, és ennek következményeként sajnos kevesebb is.

Az operatőröknél, a vágóknál, a sminkeseknél, a díszlettervezőknél, a vizuális effektusok felelőseinél húsz-harminc évvel ezelőtt lezajlott a "forradalom", vagyis az, hogy sok ügyes és tehetséges ember munkáját egy vagy két vezető felügyeli, egyfajta supervisorként. Például egy főszereplő ruháját a jelmeztervező készíti el, de a kisebb epizodista jelmezét már egy asszisztensre bízzák, a vezető tervező csak rábólint arra, legfeljebb iránymutatást ad, de az érdem, ha úgy tetszik, az Oscar-díj mégiscsak az övé lesz. A trükkökön rengeteg ember dolgozik (néha több cég is), akiket pár ember felügyel, fog össze, ők irányítanak, de az alkotói munka javarészét már nem ők végzik. Zimmer pedig nem tett mást, mint azt, hogy elvitte a filmkészítés zenei részét is ebbe az irányba. Persze a filmzenénél is megvannak már réges-régen a kiegészítő emberek, a hangszerelők, a zenei vágók, keverők, hangmérnökök stb., de Zimmer ennél tovább ment, nála a zenét is többen írják, több ötlet, több gondolat, több variáció, amitől várhatóan a score is jobb lesz. Elég egyszerű ez, és láthatóan be is vált, mert Hollywood vevő volt rá. A munkafolyamat élén Zimmer áll, aki elfogad, véleményez, rábólint, összerak, levezeti a score elkészültét, bevonja a külsős zenészeket, zeneszerzőket, majd végül learatja a babérokat. Nem csinál mást, mint amit a saját területén a díszlettervező vagy a maszkmester is tesz egy mozi esetében, ami persze nem lebecsülendő, csak az önálló alkotási folyamattól elég távol áll. Amennyiben csak a végeredményt nézzük, akkor ez egy tökéletes újítás, ám ha a zeneszerzés megítélését, értékét is figyelembe vesszük, akkor sajnos Zimmer elég romboló hatást tudhat a magáénak. Ha a zeneszerzésre úgy tekintünk, mint egy bensőséges, intim egyéni alkotói folyamatra, akkor tény, hogy kártékony a német komponista tevékenysége, ha viszont azt nézzük, hogy az Álomgyárban csak a végeredmény számít, akkor a Zimmer által kitalált irányt a jövőben egyre többen követhetik majd.

Ez a filmzenealkotási folyamat Zimmer animációs mozikhoz írt zenéiben kifejezetten tetten érhető, sőt tulajdonképpen "Az oroszlánkirály" score-ja is így született, azóta pedig olyan rajzolt alkotásokon csiszolódott, mint az "Egyiptom hercege", az "Irány Eldorádó", a "Cápamese" vagy a két "Madagaszkár". Ezeknél minden esetben kiegészítő zeneszerzők seregének munkájából, felhasznált régi zene- és dalrészletekből, valamint betétdalok keverékéből alakult ki a képek alatt hallható aláfestés. A "Rango"-nál az albumon szereplő húsz trackből mindössze három az, amit kizárólag Zimmer írt, további nyolc esetében zenei „szerkesztők” (music arrangers) módosították, egészítették ki, illetve igazították a képekhez Zimmer útmutatásait, amiben leginkább Geoff Zanelli járt az élen.

A "Rango Suit" a score magja, ebben megtalálható az összes téma, azok, melyeket a kiegészítő zeneszerzők alakíthattak, adaptálhattak, tehát a tétel a filmben így egészében nem is hallható, csakis részekre bontva. Ez vegytiszta Zimmer-muzsika, ebbe nem dolgozott bele senki, és ez sajnos észre is vehető, ugyanis a vadnyugatias hangzást kölcsönző hangszerek sem tudják elnyomni például a "Sherlock Holmes"-ra emlékeztető hangzásvilágot, és főleg azt, hogy ebben a trackben benne van minden, amit a szerzőtől az elmúlt húsz évben hallottunk. A Zimmer által önállóan jegyzett "Rango and Beans" a kilencvenes évekbeli szerzőt idézi meg: egyszerű kis gitármuzsika ez, nagyjából félóra alatt elkészülhetett. Szintén kizárólag Zimmer műve még a "The Sunset Shot", mely csak a film alatt hatásos, az albumon inkább kínos, hogy az elejét leszámítva már ezt is hallottuk valaha. A Zimmer iránymutatásai, témái alapján készült score-részek közül kiemelkedik az "It's a Metaphor", illetve az "Underground", melyeken Zanelli munkálkodott. Szintén izgalmas kompozíció még a Wagner és Strauss muzsikáját westernesítő track is, mely a film alatt igen kellemes pillanatokat nyújt.

A score-hoz Heitor Pereira is önálló tételekkel járult hozzá. A filmbeli baglyos mariachi zenekar kis átkötő dalainak volt az egyik kreátora, ezt a "Certain Demise" és a "Stuck in Guacamole" tárja elénk az albumon. Mellette ezen átkötések másik felét Rick Garcia és csapata jegyzi (köztük maga a rendező is, aki régebben ismertebb rockzenekarokban is zenélt). A főhős témáját ("Rango's Theme"), a leginkább vadnyugatos hangzású dallamot sem Zimmer, de még csak nem is valamely tanítványa írta, mivel ezt John és David Thumra bízták, akik kétségkívül az egész score legértékesebb részét jegyzik. Rango témáját Zanelli is feldolgozta, ebből született meg a "We Ride, Really!", mely a maga hamisítatlan western indulós stílusával az aláfestés egyik legizgalmasabb pontja. Thumék témája az alapja még a Michael Levine által írt, Tarantino-filmbe illő "Walk Don't Rango"-nak, melyet a Los Lobos és Arturo Sandoval ad elő, és a stáblista alatt hallható "Rango Theme Song"-nak is, melyet szintén Levine jegyez.

Mivel az albumon a filmben szereplő zenékhez képest eltérő hosszúsággal és szerkesztettséggel rendelkező trackeket hallunk, így gyakorlatilag azt sem lehet tudni, hogy a képek alá született score-ból ki mit is jegyez. A sztorihoz kiválóan illeszkedő, minőségi westernmuzsikákat megidéző aláfestés a CD-n már kevésbé működik, bár kétségkívül nem rossz az a hanganyag sem, ami az albumra felkerült.

Az első bekezdésben feltett kérdésre pedig álljon itt két válasz:
1. Amennyiben a filmzenét egy önálló, "egyemberes" alkotási folyamat végeredményének tekintjük, akkor a "Rango"-hoz hasonló, sok alkotó által összehozott, részfolyamatok eredményeként megszületett score-ok esetében nem lehet megnevezni azt, hogy kinek az érdeme az adott zene, vagy fel kell sorolni az összes alkotót.
2. Amennyiben viszont elfogadjuk a filmzenekészítés terén azokat az újításokat, melyeket Zimmer képvisel, tehát a mindenre kiterjedő zenei produceri kategóriát, akkor az efféle módszer szerint készülő aláfestések esetében a stáblistán megnevezett zeneszerzőé, vagyis a "Rango" esetében Hans Zimmeré az érdem, hogy ilyen jó muzsikát hallunk a film alatt, noha a konkrét, dicsérendő dallamokat nem ő jegyezte le.