Miután a Vissza a jövőbe Dokija felfedezte az időutazást, nekiállt megismerni az univerzum másik nagy rejtélyét: a nőket. Spike Jonze valami hasonlóra vállalkozott.
A kilencvenes években Jonze már kliprendezőként is nagyon menőnek számított, első nagyjátékfilmjeivel pedig azonnal felvételt nyert a kortárs amerikai kultszerzők elitklubjába. Hiába volt később az Ahol a vadak várnak százmilliós Warner-produkció, a rendező személye sokak számára garanciaként szolgált a markáns egyéni hangvételre, az egyszerre kiszámíthatatlan és rendhagyó, ugyanakkor nagyon érzelmes történetre. A pillanatok alatt megszerzett szerzői státusz meglepő annak fényében, hogy Jonze korábban soha nem dolgozott saját forgatókönyvből: azóta, hogy Charlie Kaufmannal elváltak az útjaik, mindössze a Maurice Sendak-adaptáció került be a rendező nagyfilmes kreditjei közé. Valószínűleg Jonze is érezte, hogy az író-rendezői debüthöz nagyot kellene gurítania: A nő alkotója személyes világképének nagy ívű összegzését ígéri, miközben a science-fiction körítés hollywoodi mércével is értelmezhető műfaji örömöket helyez kilátásba.
A közeljövőbe helyezett cselekmény technológiai csodái persze nagyon közel állnak napjaink digitális valóságához. A folyamatosan tanuló, így önálló személyiséget kialakítani képes operációs rendszer aligha nevezhető elrugaszkodott ötletnek, és az sem újkeletű jelenség, hogy többször simogatjuk meg az okostelefon képernyőjét, mint életünk szerelmét. Jonze hősében így bárki magára ismerhet: ugyan ki róná fel a középkorú, fásult, magányos Theodore-nak, hogy válása után a Windows XP-nél hangyányit felhasználóbarátabb Samanthába szeret bele? Ha maradna is bennünk kétség a kapcsolat hitelességét illetően, azt a centikkel a föld felett lebegő figurák avatott ismerője, Joaquin Phoenix oszlatja el, aki szürke kisemberként, önbizalomhiányos udvarlóként, boldog szerelmesként és érett férfiként egyformán mágnesként vonzza a tekintetet, egyedül kalauzolva végig a nézőt a szerelem stációin – Phoenix sokszínű alakítását nézve fel sem tűnik, hogy a játékidő kétharmadában csak ő van a vásznon.
A sci-fi műfaji elemei csak még átélhetőbbé teszik Theodore fájdalmát, mivel Hollywoodban talán ezen a zsáneren keresztül lehet a legmélyebben megmutatni az érzelmi kiüresedés élményét. Legyen szó hihetetlenül zsugorodó emberekről, szárnyas fejvadászokról vagy épp Theodore-ról, a sci-fik hősei egytől-egyig átlagemberek, akik idegenné váltak a környezetükben, érzéketlenné, depresszióssá tette őket egy embertelen világ, aminek egyébként is csupán pótolható fogaskerekeit alkotják. Ebben a műfaji közegben a szerelmi bánat kifejtésének művészfilmes ambíciói is érvényesülhetnek, Jonze ezt éppen egykori alkotótársától, az Egy makulátlan elme örök ragyogását jegyző Kaufmantól tanulhatta meg.
Ám ezúttal Jonze az egyedüli szerző, ami szavatol a személyes hangvételért is. A más emberek élményeiből szívhez szóló leveleket író, a gyonyorukezzelirtlevelek.com többre hivatott gyári munkásaként serénykedő Theodore-t nem nehéz a más forgatókönyveit saját képére formáló, a nagy-hollywoodi filmkészítésbe is belekóstoló rendező alteregójaként látnunk (mint ahogy a szinte kamaszként megismert volt feleség figurája és Jonze volt felesége, Sofia Coppola között is lehetséges párhuzamot vonni). A nő tehát szerzője terápiás munkájának is felfogható, miközben alkotó és alkotás viszonyáról is érvényes gondolatokat fogalmaz meg: bizonyos értelemben Samantha Theodore teremtménye, de túlnő rajta, mindenhová egy szempillantás alatt eljut, felhasználók ezreit szórakoztatva egyszerre.
Jonze operációs rendszerei az emberiség megváltóiként jelennek meg, miattuk vagyunk kevésbé magányosak. Nélkülük, ahogy ezt Hoyte Van Hoytema nyugodt, kiegyensúlyozott, melankóliát árasztó képei is tükrözik, nem lennénk többek díszletekben tébláboló idegeneknél. És noha felsejlik az emberek szívét rabul ejtő mesterséges intelligenciák saját konfliktusa is, a rendező ezt a szálat – ami szorosabban kötné a filmet a valódi tudományos fantasztikumhoz – nem bontja ki, végig Theodore érzelmi újjászületésének témáját tartva a középpontban. A nőből így lesz a sci-fi elemeknek köszönhetően átütő erejű, ugyanakkor indie tapintású szerelmi dráma, Jonze eddigi legérettebb, és alighanem legjobb filmje.
