Egy ambiciózus madridi riporternő (Manuela Velasco) éppen az Amíg önök alszanak című, gyaníthatóan kissé unalmas műsorába forgat operatőrével, Pablóval egy tűzoltóállomáson, ezúttal ugyanis a tűzoltók éjszakáiról készítenek anyagot.
Hamarosan riasztást kapnak. Egy társasházban kell feltörniük egy zárat: a lakók zajokat, sikolyokat hallanak egy idős nő lakásából. Az ajtó mögött aztán a tűzoltók és a stáb ijesztő élménnyel lesz gazdagabb, amikor pedig megpróbálnák elhagyni a házat, kiderül, hogy a kormány karantén alá helyezte az épületet.
Így kezdődik a [REC] című spanyol horror. A film csak erős idegzetűeknek ajánlható, merthogy meglehetősen hatásos, klausztrofób moziról van szó, melyben majd' minden öt percben a 28 nappal később című film zombijaival találkoznak a mozgókép sikítozó hősei. A vállalkozás azért érdemes a szóra, mert nemcsak ijesztget, de - s ez jóval nehezebb - sikerül félelmet keltenie a vásznon; súlyos, fojtogató atmoszférát teremt (ahogy Balagueró 2002-es Darkness című munkájában is). Nem beszélve arról, hogy némi üzenetet is találhatunk a nyomasztó történet mögött.
A riporternő és az operatőr ugyanis - akárhányan kergetik is őket és üvöltöznek velük, hogy most már tényleg kapcsolják ki azt a rohadt kamerát - elszántan vesznek mindent, hogy "megmutassák a világnak, mi folyik itt", ám ezzel persze szakmai hírnévre is vágynak. A történet jellegéből adódóan főként erőszak kerül lencsevégre, így jogosan vetődnek fel bennünk etikai kérdések. Miért éhezünk a vér látványára? Meddig mehet el egy tévéstáb a dráma megmutatásában?
A film narrációs technikai trükkje hatásos, bár nem saját találmány - az áldokumentumfilmnek ma nagy hagyománya van. Gondoljunk a Cannibal Holocaust, a Blair Witch Project (Ideglelés), a Cloverfield vagy humor kategóriában a Spinal Tap (A turné), illetve a Hivatal című filmekre. A nézők tehát csak azt látják, amit Pablo kamerája megmutat, de ez néha még túl sok is. A történetvezetés sem hibátlan: a [REC] a logikát olykor szégyentelenül a hatáskeltés alá rendeli. És a végkifejletben elénk tárt, a történtekre adott kissé zavaros és felesleges magyarázattól is eltekinthettek volna.
Ezzel együtt a spanyolok megint bizonyítottak. A film 16 díjat nyert, az Európai Filmakadémia pedig a legjobb film kategóriában jelölte.