Az európai film új, bár korántsem fiatal üdvöskéje, a német származású, osztrák állampolgár Michael Haneke az elmúlt esztendőben minden díjat besöpört Rejtély című filmjével. Cannes-ból három elismerést hozott el, köztük a legjobb rendezését, az Európai Filmakadémia - többek között - a legjobb film és rendezés díjával tüntette ki. Az Oscarról a koprodukció diszkrét bája miatt maradt le: az együttműködő partnerek közül az osztrákok franciának, a franciák osztráknak tartották a filmet, s kiki a tisztán sajátját nevezte a hollywoodi versenyre. A hovatartozásról szóló csetepaté persze csak növelte a Rejtély nimbuszát.
Jómódú, egygyermekes párizsi házaspár éli mindennapi életét. A férj, Georges Laurent televíziós személyiség irodalmi kerekasztal-beszélgetést vezet, kellő sikerrel és nézettséggel ahhoz, hogy szerződését állandóan meghosszabbítsák. A feleség, Anne szerkesztő valamelyik lapnál. Gyermekük, a tíz-egynéhány éves Pierrot a kiskamaszok szokása szerint zárkózik önmagába és a szobájába. Reggeli, vacsora kettesben, hármasban, rendszeres időközökben baráti beszélgetés. Aztán egyik este csöngetnek a család ajtaján, de csak egy nejlonszatyorba tett videokazettát találnak a küszöbön. A másfél órás felvétel egyetlen rögzített pontból mutatja a ház frontját. Aztán jönnek az újabb kazetták, valamint gyermekrajzok véres arcokról és levágott fejű kakasokról. A küldemények eljutnak a munkahelyekre és a gyermek iskolájába is. A rendőrség széttárja a karját, Georges nyomozni kezd, s a szálak gyermekkorába vezetnek vissza...
Az európai filmet légüres tér veszi körül. A vákuum egyszerre természetes és mesterséges. Hiányoznak a meghatározó, korszakos alkotások, de a bizonytalanságot csak növelik a fesztiválok elfogult és ideologikus döntései. Haneke viszont lubickol abban a közegben, ahol mások fulladoznak. Milliméternyi pontossággal tudja, mi kell a bennfentes elismeréshez. A nézők nem számítanak, azok úgyis otthon nézik a kölcsönzött vagy másolt amerikai DVD-ket. Ám a lehetőségek felismeréséhez is tehetség kell, s ezt a talentumot nem vitathatjuk el az osztrák rendezőtől.
A forgatókönyvet Haneke írta, s a történetet röviden csak úgy jellemezhetjük, hogy a lerágott csont hozzá képest gasztronómiai remeklés. Ibsen óta tudjuk, hogy a polgári családokban a rendezett felszín mögött traumák és vétkek sokasága rejtezik, s amit elfojtanak, az szükségszerűen a felszínre is tör. S előbb-utóbb elhangzik a norvég drámaíró szállóigévé vált mondata: "Üljünk le beszélgetni!" A Rejtélyben Anne kéri erre a férjét, aki aztán szabódva elmeséli szörnyű gyermekkori tettét, miként túrta ki a hatvanas évek elején a családból azt az arab kisfiút, akit szülei adoptálni akartak. Ily módon a serdülőkori ősbűnhöz politikai-etnikai szál is kapcsolódik. A rendező tudja, hogy a franciák számára a XX. század második felének történelméből - Vietnam elvesztése mellett - az algériai események jelentenek máig feldolgozatlan traumát. A következmények napjainkban is hatnak a francia közéletre. A mélylélektani esettanulmány bemutatása és az etnikai ellentétek illusztrálása mellett leckét kapunk abból is, hogyan szüli a fenyegetettség érzése az agressziót. Mindemellett a kis Pierrot is lelki válságba kerül, hiszen rájön, hogy apukája és anyukája korántsem él olyan harmonikusan, mint ahogy azt a külvilágnak mutatják.
Haneke alkotása mindvégig a mélység látszatát kelti. A művészfilmek új divatjának megfelelően komótosan mesél, egy-egy jelenetnél hirtelen felgyorsít, aztán visszatér a hosszan kitartott képekhez. A rendező a filmet videóra rögzítette, így a küldemények és a történet kockái egybemosódnak, talányossá téve a történetmondást. Nem ez az egyetlen rejtély a Rejtéllyel kapcsolatban...
