Az északírek számára a 72-es szám hasonlóan vészterhes és sokat vitatott XX. századi történelmi eseményeket idéz fel, mint nálunk az 56-os. Az Észak-ír Polgárjogi Egyesület Derryben, 1972 januárjában a helyi csoportokkal együtt tiltakozó felvonulást szervezett január 30.-ára, vasárnapra. Céljuk az volt, hogy békés demonstrációt tartsanak a bírói ítélet nélküli bebörtönzések ellen. Bár a tüntetésre engedélyt nem kaptak, több ezres tömeg vonult az utcákra.
Az IRA ígéretet tett arra, hogy nem avatkozik be, de jelen volt, s figyelemmel követte az eseményeket.

A kivezényelt brit katonaság a rendkívül feszült helyzetben tüzet nyitott a fegyvertelen tömegre. 27 civilt ért lövés és 13-an belehaltak sérüléseikbe. A "Véres vasárnapként" elhíresült eset olyan - a konfliktust polgárháborúvá mélyítő - fordulópontot jelentett a modernkori ír zavargások történetében, melynek következtében fiatalok tömegei csatlakoztak az IRA-hoz, s ezzel egy mintegy 25 éves erőszakhullámot indított el.
Paul Greengrass e nevezetes nap 24 óráját kívánta filmre vinni, hogy megmutassa az angolok és írek között is feltáratlan sebnek számító probléma gócpontját. A film mélyebb megértéséhez érdemes betekintenünk az angolok és írek 700 éves konfliktusának fejezeteibe.

Írország 1601-ben került angol uralom alá s ezek után az északi részen fekvő Ulstert skót protestáns bevándorlók sajátították ki. Bár a katolikus írek az ország déli részén már 1949-ben kikiáltották függetlenségüket, a protestáns többségű északír terület továbbra is Nagy Britannia fennhatósága alatt maradt, s ezen még az 1973-as népszavazás sem változtatott.
Az északír területen rekedt, kisebbségbe került katolikus írek és a britpárti protestánsok között azonban napjainkban sem szűnő, végeláthatatlan háborúskodás dúl.

Mindkét fél régóta maga mögött tudhat egy-egy szélsőséges katonai szervezetet, melyek nagyrészt védelmi pénzekből tartják fenn magukat. A protestáns UVF, azaz az Ulsteri Önkéntes Erő már 1966-ban hadat üzent az IRA-nak, az északír katolikusok jogait képviselő Ír Köztársasági Hadsereg szélsőségeseinek.
Véres harcok kezdődtek, aminek következtében 1969-ben a britek katonai csapatokat telepítettek a veszélyes övezetekbe.

A 1972-es Véres vasárnap után a brit kormány átvette az addig önkormányzattal rendelkező tartomány irányítását. Ettől kezdve egészen 1995-ig az északír lakosságnak csak a londoni parlamentben volt képviselete. A brit katonaságot mindkét felekezet támadta, s az IRA a hetvenes évektől már brit területeken is végrehajtott pokolgépes merényleteket.
A kilencvenes évek elejére a szélsőségesek harca újabb lendületet kapott. Ekkor már az UVF áldozatainak száma sem maradt el az IRA-étól, s az angolok 2/3-a gondolta úgy, hogy jobb lenne megszabadulni az örökösen forrongó északír területtől. A három fél között hosszú évek óta tartó egyezkedések, melyek többek között a szélsőséges fegyveres szervezetek leszerelésére irányulnak, máig sem hoztak végleges megoldást.


A "Véres vasárnap" című film meglepő módon angol-ír koprodukcióban készült annak ellenére, hogy a briteket nem a legjobb színben tűnteti fel. Az alkotók olyan tényfeltáró játékfilmet forgattak az azóta is vitatott esetről, mellyel a néző számára "archív felvételeket meghazudtoló hitelességgel nyújtják a jelenlét érzését".
Az események olyan sebességgel peregnek a szemünk előtt, hogy a katonákhoz hasonlóan néha már mi magunk is nehezen követjük a valós történéseket. A film a brit katonákat és a rendőrséget éppúgy nyomon követi, mint a vallási vitában egymással szemben álló civileket. Az utcákon, a tömegben, a sikátorokban, a katonák között kézikamerázva, kocsizás, világítás nélkül forgattak, néhány kivételtől eltekintve amatőr vagy gyakorlatlan színészekkel.

A statisztéria pedig külön regényt érdemelne, hiszen a film költségvetése túl alacsony lett volna ahhoz, hogy több ezres tömegtüntetést fizessenek, így a stáb szórólapokkal, hirdetésekkel agitálta Derry lakosságát, hogy jelenjen meg tüntetni a forgatáson. Felkutattak olyan embereket (katolikusokat és protestánsokat egyaránt), akik maguk is részt vettek annak idején a tüntetésen, északír területen szolgálatot teljesítő, hajdani brit katonákat szerepeltettek, s meghívták az elhunytak hozzátartozóit is. "A tömegnek nem volt szüksége sok instrukcióra, ezt a forgatókönyvet ugyanis mindenki ismerte. És persze ott voltak az ír speciális különítmény éber tagjai is, akik garantálták a biztonságunkat" - nyilatkozta a producer.

A tragédiát követő hónapokban a britek indítottak ugyan bírósági vizsgálatot, de hamar lezárták az ügyet azzal, hogy a katonákra rálőttek és hogy az elhunyt áldozatok közül többen is fel voltak fegyverezve. A film alkotói azonban ebbe nem nyugodtak bele. A forgatókönyvet olyan régen elfeledett és figyelmen kívül hagyott dokumentumokra alapozták, mint a polgárjogi aktivisták százaitól felvett tanúvallomások jegyzőkönyvei vagy a katonaság rádió beszélgetéseinek felvételei. S az eredmény egy megdöbbentő film, melyet az idei Berlini Filmfesztiválon méltán jutalmaztak Arany Medvével.