Resident Evil - A kaptár

  • judelaw / PORT.hu

Nagy divatja van manapság a PC-játékokon alapuló mozifilmeknek, elég a Tomb Raider-re vagy a Final Fantasy-ra gondolnunk. Paul Anderson filmrendező pedig valóságos úttörőnek számít ilyen szempontból, hiszen Mortal Kombat című műve az egyik legelső olyan alkotás volt, melyet egy játékprogramként már jelentős sikert elért történet inspirált. Ezek alapján nem meglepő, hogy amikor a Resident Evil készíttetői rendezőt kerestek filmjükhöz, Anderson-ra esett a választásuk.

Az alaptörténet szerint egy titkos földalatti laboratóriumban halálos vírus szabadul el, amely a jámbor laboránsokat szinte pillanatok alatt húsevő zombikká változtatja. Mielőtt azonban még az összes kémcső vér és egyéb bensőséges tartalmak tárolóedényévé válna, egy kommandós elitalakulat érkezik a helyszínre, hogy kimenekítse a még nem megfertőzött személyeket, valamint hogy eljusson a laboratóriumot irányító szuperszámítógéphez, a Vörös Királynőhöz, hiszen az egyetlen reményük, hogy az ő manipulálásával elpusztíthatóvá válik a vírus. Az alakulat vezéregyénisége két belevaló csajszi (Lara Croft sikere után egyáltalán nem meglepő, hogy az akcióhősök egyre többször nagymellű nőknek álcázzák magukat - a férfijátékosok nem kis örömére), Alice és Rain (Milla Jovovich és Michelle Rodriguez), akiknek útját a húsevő vegyészek mellett mutáns vérebek, valamint egy rettentően gusztustalan szörnyeteg szegélyezik. Az persze hamarosan felötlik hőseink fejében, hogy a járvány elszabadulása cseppet sem volt véletlenszerű történés, s abban is egyre biztosabbak, hogy valahol a laboron belül kell lennie valamiféle ellenszernek, amellyel még minden rendbe tehetővé válhat, ha időben a nyomára bukkannak...

A fentebb zanzásított történet a kritikus szemében némiképp megkérdőjelezhetővé teszi, hogy ebből valaha élvezetes játék születhetett, de ezzel a rajongók bizonyára vitába szállnának. A kivitelezésre és az akciójelentekre természetesen nem lehet panasz, hiszen egy PC-filmnél elengedhetetlen, hogy a látvány kifogástalan legyen, Jovovich és Rodriguez pedig valóban szívdöglesztően tudnak lövöldözni. Érdekes látni Milla Jovovich-ot a "Jeanne D'Arc" valamint a "Millió dolláros hotel" című filmekben vállalt szerepei után egy újszerű, de "Az ötödik elem" óta számára nem teljesen szokatlan szerepben.