A mai értelemben vett táncos-film - ami egyszerű történetvezetéssel, divatos popzenékkel, fiatal és szép szereplőkkel célozza a tinédzsereket (első sorban: a lányokat) - letéteményese, Hollywood a kétezres évektől ontja ezeket a filmeket, a legutóbbi (és a műfajában első ilyen) 3D-s mozgásművészeti opus, a Streetdance 3D után itt az újabb tértánc: a Step Up 3D. A testnek jó, az agynak rossz.
Fakultatív tornaóra (a parkban és az utcán)
Fiatal srácok rázzák az utcán - illetve minden útjukba eső területen, a parkban, az egyetemen, az erre a célra teremtett loft ingatlanokban. Megy az ugrabugra-móka, munka és tanulás előtt, után - és még inkább: helyette. Mert itt az történik, hogy ezeknek a fiataloknak életük a tánc, és az előző epizódban megjelent, szimpatikus, szemre geek (amúgy persze nem) Moose (Adam G. Sevani) New Yorkba kerül, hogy mérnökhallgatóként folytasson tanulmányokat, de ő inkább a tánc csáberejének enged. Amiképpen az alkotók is. A Step Up 3D ugyanis pőrén a popzenére művelt akrobatikus mozgások filmje, és ilyen szempontból teljesen mellékes, hogy mi esik meg a filmben történet címszó alatt.
Rajtakaptál: nincs történet
Tényleg, történet az alibi szintjén mutatható ki, persze el tudjuk mesélni, hogyan cimborál össze Moose Luke-kal (Rick Malambri), hogyan mérkőzik meg életre-halálra az általuk képviselt Kalózok jó szándékú csapata az elvetemült Szamurájokkal a százezer dollár fődíjazású utcai tánc-világverseny elsőségért. S akad itt némi csavar is, amiket a lányok hoznak, Moose életében a legjobb barátból szerelemmé váló Cam (Alyson Stoner) - hogy akkor most mi lesz velük eztán -, Luke-nál az ellenfél-ellenség tánccsapat első emberének (az egykori jó barátnak) a húga, Natalie (Sharni Vinson), aki úgy áruló, hogy tulajdonképpen nem is az (mert hát őszintén megszerelmesedik), és felfedezi Luke-ban a filmrendezői gyémántot. De - bár itt néhány sort és mondatot elfoglal - a sztori sablonos és érdektelen. Hanem a tánc, a koreográfiák előtt fejet kell hajtanunk.
Csak a tánc
A Step Up 3D egy olyan film, aminek előnyére válik a tértechnika, ami más esetekben csak blöff, és arra szolgál, hogy a népet becsábítsa a mozi-terembe. A háromdimenziós látványvilág pedig a film lényegét teszi plasztikussá. A Step Up 3D táncfilm, se több, se kevesebb. Valóban lenyűgöző és élvezetes koreográfiáknak lehetünk tanúi, és egy kis sajátos musical-tisztelgés is megjelenik Moose és Cam New Yorki táncos jelenetében, amiben - ha akarjuk - Gene Kelly-klasszikusokra ismerhetünk, vagy Fred Astaire és Ginger Rogers duettjeire. Talán azért, mert ezeket a mai filmeket azok készítőinek az unokái csinálják.
Testi örömök
De a hangsúly a modern tánczenére helyeződik, ami az utca mocskából nőtte ki magát a műfaj első számú mainstream-irányzatává. A széria korábbi filmjét (Streetdance - Step Up 2.) jegyző rendező, John Chu nyilván csak jelzésértékkel, hangulatteremtő szándékkal skicceli fel ezt a miliőt, ez és a sztorija könnyen felejthető (ezekhez mérten a karakterek és a színészek játéka úgyszintén), a táncok azonban nem. A szép testek és mozgásuk látványa arra ingerel, hogy újragondoljuk: mégiscsak a testnevelésszakot kellett volna választani a bölcsészbaromság helyett.
Kinek ajánljuk?
- Akik szeretik nézni a szép, fiatal testek ruganyos mozgását - pláne három dimenzióban.
- Akiknek élete a tánc (meg a testnevelésszakosoknak).
- Koreográfusoknak.
Kinek nem?
- Akik szerint a történet egy film szerves része kell, hogy legyen.
- A színészi játék bolondjainak (a testek játéka helyett arcjátékra vágynak).
- Olyan humántudományi beállítottságúaknak, akiknek egy tökéletes randi egy Dogma-filmmel kezdődik, és egy migrénrohammal fűszerezett öngyilkossági kísérlettel ér véget.
5/10
