A Szenvedélyes versengés című film két tizenéves lány véres vetélkedésbe fúló barátságáról szól, egy fiatal svéd nő rendezte, egy másik fiatal nővel közösen írt forgatókönyvből és vélhetően inkább a bonyolult lelki folyamatok iránt különösen fogékony lányok és fiatal nők fogják igazán érteni, miről is szól valójában, mi zajlik le ebben az alig másfél órában.
A küzdelem maga
Minimum Madách óta tudjuk, hogy az emberi lét értelme jobbára a küzdelem, maga – de hogy arról a bizonyos egyről a kettőre jutni anélkül nem lehet, az mindenképpen bizonyos. Ne hallgassunk most a különböző renitens ontológiai magyarázatokra, a zen-buddhizmustól a taoizmusig, melyek szerint, sommásan legalábbis, a küzdelem legfeljebb kísérőjelensége lehet egy magasabb rendű szellemi állapot felé haladó végtelen hosszú útnak, de annak célja nem lehet semmiképpen. Madách nem volt buddhista, sem semmilyen más keleti bölcsesség hirdetője, ő az európai zsidó-keresztény kultúrkör toposzaira támaszkodva próbálta megmagyarázni, mi a jó francot keresünk ezen a (már akkor is) nyamvadt sárgolyón. Az egy más kérdés, hogy az emberi élet tényleg gyakorlatilag egy születéstől a halálig tartó szakadatlan küzdelem. Célja és a miértjei azonban legtöbbször igencsak prózaiak. Legelőször talán azon küzdünk, hogy végre kiverekedjük magunkat azon a szűk folyosón, melynek végén ott a fény (és ekkor még nem tudjuk, hogy állítólag ennek az egész tortúrának a vége is ugyanez lesz). Aztán azon küzdünk, hogy levegőt kapjunk, hogy lenyeljük azt az ízetlen izét, amit a szánkba tömnek és szemlátomást nem szeretik, amikor tudtukra adjuk, hogy nem ízlik. Aztán küzdünk, hogy gyorsabban eljussunk az ágy sarkától az asztalig, majd ugyanezt már állva, futva, szaladva is, aztán később azért küzdünk, hogy az a surmó Pistike ne vegye el tőlünk mindig a nagydömpert/csacsa néger babát, mert egyszer tényleg nagyon fejbe fogom somni valami keménnyel. Aztán küzdünk az ötösért, mert különben nem kapjuk meg a sebváltós biciklit a nyárra és vízitáborba sem engednek el, majd, mint e filmben is, például azon küzdünk, hogy végre bekerüljünk a helyi lovasakrobatika-csapatba. Valamilyen okból kifolyólag, itt, Európában mindig csapatba akarunk kerülni, míg Ázsiában általában sokkal fontosabb annak a bizonyos belső útnak a megtétele, például egy sportoló számára – miközben tömegek mozgatásában, egy célra hangolásában mindig is Ázsia volt a mérvadó. Svédország azonban Európa, Emma, a filmbéli lány pedig lovon akar spárgázni, ám a városi lovasakrobatika csapatban csak öt hely van, jelentkező pedig ennél némileg több.
[img id=304739 instance=1 align=left img]Nincs akadály
A tizenéves Emma (Mathilda Paradeiser) azonban igazi küzdő típus, aki minden előtte álló akadályt rezzenéstelen arccal, kíméletlenül abszolvál. Céltudatos, áldozatokat is vállaló leány, aki minden porcikájával, életének minden másodpercével kitervelt célja eléréséért hajt. Két valódi társa van, Sara, a kb. 10 évvel fiatalabb húga, valamint kutyája. Az előbbin uralkodik, míg a másik szinte egyetlen érzelmi társa. Cassandra, (Linda Molin) a lovasakrobatika csapat üdvöskéje gyorsan felfigyel Emmára s hamarosan barátnők lesznek. A film alapkonfliktusa, hogy míg Cassandra barátot, sőt, szerelmet akar magának Emma személyében, addig Emma csupán egy riválist lát a másikban. Gyakorlatilag érzelmek nélkül, tudatosan él – nem is tud mit kezdeni a nála sokkal impulzívabb, érzelmesebb Cassandrával, aki hiába próbálja "feltörni" őt. A sors azonban úgy hozza, hogy minden technikai tudása ellenére a bemutatón szereplő csapatba mégis a kifelé sokkal többet mutató, mosolyogni is képes Cassandra kerül.
Az első mosoly
Az első mosolyt Emma arcán a film végén látjuk, ám addig igen komoly tortúrán kell keresztül küzdenie magát. Közhely, hogy a tinédzser lányok lelkivilágánál nem létezik bonyolultabb, logikátlanabb érzelmi útvesztő, a Szenvedélyes versengés című film pedig éppen ezt, illetve, ennek egy speciális példáját kívánja a nézők elé tárni. Az alkotók korban a szereplőkhöz még igen közel álló nők, tehát a megközelítés igen adekvátnak, hitelesnek fogható fel. Tudják, mit, miért mondanak úgy, ahogy. Két teljesen azonos erősségű egyéniséget állítanak egymással szembe, akik barátoknak álcázott riválisok. A küzdelemben minden eszközt bevetnek, a konkrét bűntől a leszbikus csábításig, nem riadva az egymással szembeni hülyéskedésnek tűnő, de valójában nyílt erőpróbáig. A küzdelemben az erősebb győz, mert a gyengébb nem győzhet. Az e filmmel debütáló Lisa Archan könnyed, légies képekben mesél, de tárgyilagosan fogalmaz. Nem beszél mellé és csak a lényegre szorítkozik, mégis ritkán nyerhetünk ilyen alapos betekintést a lányöltözők világába, "illetéktelenül". Szigorú lélektani alapossága és következetesen végigvitt, szikár filmnyelve picit Ingmar Bergmanra emlékeztet.
Kinek ajánljuk?
- Lányoknak, asszonyoknak.
- Kíváncsi fiúknak, akik egymáson tiporva próbálnak belesni a lányöltözők tusolóinak párás ablakán.
- Sportolóknak.
Kinek nem?
- Vidám, laza időtöltésre vágyóknak.
- Akik inkább focizni mennek ahelyett, hogy a hülye csajokat bámulják.
- Bigottaknak, prűdeknek.
7/10
