Quentin Dupieux filmje, a Rubber szándéka szerint himnusz az értelem nélküliségről, azonban valahogy társadalomkritika keveredik belőle – ha nem is a súlyosabbik fajtából.
A koncepció
A film vállaltan arról szól, hogy semmilyen fordulatnak semmi értelme benne, a lehetetlen a mozgató erő, minden és annak ellentéte is lehetséges. Ez már a film bevezetőjében is megfogalmazódik. Valahol a Nagy Amerikai Sivatag közepén egy kisebb tömeg várakozik, látócsövekkel felszerelve, hogy történjen már végre valami. Jön egy rendőr, aki elmagyarázza a lényeget, s aztán elhajt. Ez után kezdődik a "film", a "nézők" pedig messzelátóikkal követik az "eseményeket".
Látószögváltások
[img id=272587 instance=1 align=left img]A film egy lobbanékony gumiabroncs kalandjairól szól, "aki" egy reggel arra ébred, hogy "főhős" lett belőle. Felkerekedik, s céltalanul elindul kalandjai felé. Először az útjába kerülő üvegeket, dobozokat távolítja el az útból, majd amikor egy varjú az útjába kerül, egyszerűen szétrobbantja. Majd egy ártatlan nyúl következik, s ahogy az megjósolható volt, előbb-utóbb az emberek is sorra kerülnek.
A film folyamatosan válogatja a látószögeket. Legtöbbször nagytotálban látjuk, ahogy a gumiabroncs a pusztában (úton, utcán, házak között stb.) gurul, néha azonban szubjektívre vált, és ezek az érdekesebb pillanatok: a gumiabroncs "szemével" semminek nincs értelme a környező világban, ostoba két- és négylábúak rohangálnak ide-oda, minden cél nélkül. Lassan belátjuk, hogy az élet tök egyszerű: vagy csinálod, amit akarok, vagy meghalsz. A többi csak felesleges körítés.
Párhuzamos történetek
Ugyanakkor a gumiabroncs története mellett párhuzamosan zajlik a "nézőké" is. A maroknyi csapat étlen-szomjan követi Rubbert át a sivatagon, miközben senkiben fel sem merül, hogy esetleg logikát kellene keresni ebben az egészben. Az abroncs sorra nyírja ki a neki nem szimpatikus embereket, a "nézők" pedig úgy rákattannak a történetre, mintha valamelyik csatornán néznének egy túszdrámát. Pontosan úgy viselkednek, mintha otthon a kanapén ülnének: beszólnak az abroncsnak és egymásnak, csak a sör és a pattogatott kukorica hiányzik.
Meg az enni- és innivaló. Így aztán szabályos szociológiai esettanulmány részesei lehetünk, ha nem is a legjobb fajtából. Kialakul a csoportban a hierarchia és hamar kiválnak az alapvető típusok. A hőbörgő, az áldozat, a domináns, a visszahúzódó, és így tovább. A helyzet akkor élesedik, amikor a "mozi üzemeltetőjének" fullajtárja bedob a közösbe egy nagy darab húst. A végén persze mindenkinek jut belőle, így aztán hamarosan egytől egyig kinyúlnak – a "mozi üzemeltetője" ugyanis megmérgezte a nyersanyagot. Egyetlen "néző" marad: a cinikus, sokat látott rokkantnyugdíjas...
Az abroncs pedig görög tovább, szerelmes lesz, és teszi, amit egy normál ember tenni szokott: betér egy motelbe, tévézik – autóversenyt néz természetesen –, fürdik, elmegy úszni – s közben felrobbant néhány akadékoskodó embert. A rendőrség a nyomában van, s amikor azt hinnénk, hogy az ámokfutós filmek szabályai szerint simán bekerítették és neki annyi, az "erő" egy háromkerekűn bringázik tovább az úton...
Summásan
Mindent összevetve a Rubber egy vállaltan zavaros dramaturgiával megáldott film, amely képes elérni, hogy a nézők – mármint mi – egy idő után röhögjünk az újabb és újabb fejek felrobbanásán. Szóval: mi sem vagyunk különbek mint a filmbéli "nézők", csak annyi a különbség, hogy nekünk megadatott a kaja-piavételezés lehetősége.
Kinek ajánljuk?
- A road movie-k szerelmeseinek.
- Belenyugvó alkatú nézőknek.
- Ezoterikus irodalom iránt érdeklődő nézőknek.
Kinek nem?
- Gyengébb gyomrú nézőknek.
- Racionális elméknek.
- Kételkedőknek.
5/10
