Nem elegendő csak úgy hozzányúlni egy Hasbro-társasjátékhoz és filmre adaptálni, valami többre is szükség lenne - gondolhatta Erich és Jon Hoeber, amikor fene tudja kicsoda megbízásából azt a feladatot kapták, hogy filmet írjanak a Csatahajó olcsó című, de 13 éven alul mindenképp ajánlott játékélményből. Nagy szerencséjükre volt amiből merítkezni. Az elmúlt pár év Hasbro-adaptációit végignyalva ügyesen kijegyzteleték a korábbról ismert munkák (G. I. Joe, Transformers) legfontosabb építőelemeit és nekiláttak egy újabb csontig hatoló sebet hasítani a filmtörténet vén, fájdalmait nyugalommal elhallgató testébe.
Mi is a Hasbro-adaptáció két legfontosabb mozgatórugója? Robbanások és mellek. A Csatahajó megismerésének érdekében viszont fontos kiemelni, hogy nem kötelező ezt az általam felállított sorrendet követni. A Hoeber testvérek azt a jól bevált receptet váltották be, ami szerint jönnek a (sorrendben) földönkívüliek, robbantani, szép nőket, a tengeren. Világunkat fenyegető, hátakat borzongató veszélyek veszélye. A hasbrói filmművészetben gyakran felmerülő, könnyen élvezhető megoldás ez: a világ (de főleg Amerika és Japán) összes mellét földönkívüliek által szervezett támadás fenyegeti. Ezen kívül mi kell más? PG-13, azaz a mellek jól eltakarva és Rihannának egy szerep. Ő remélhetőleg majd segít az emberiségen, eladja a filmet, és meggátolja a gyarló idegenek terveinek beteljesülését.
Mivel tiszteli meg az újdonságra éhes szemeket a Peter Berg által rendezett mű? A sztori javarésze vizen játszódik. Ennek ellenére elég szárazan van megfogalmazva a lényeg, már a vetítés harmadik percében: „Van intelligens élet egy másik bolygón? Ez pont olyan lesz, mint Kolumbusz története az indiánokkal, egy kivétellel. Mi vagyunk az indiánok.” – mondja az egyik fölöslegesen szellemes szereplő. Sok perc CGI után hirtelen mi és szereplőink nyakig vagyunk a pácban, hiszen az emberiség kapcsolatba akar lépni egy 2005-ben felfedezett, benépesíthető bolygóval és minden jel arra mutat, hogy az általu(n)k űrbe kiküldött digitális „helló” élienül „kapjátok be”-re fordítódott le. Válaszul megjön a film címéből árulkodó idegen csatahajó, amit a 26 éves Alex Hopper hadnagy haditengerész csapatával és a japán haderő segítségével kell visszaverjen. Ez a B-filmes kutyaszorító azért még követel egy-két sztárszínészt és jó nőket is a csapatban, így kerül a filmbe Alexander Skarsgård, Liam Neeson, és két jó nő.
További sok perc CGI után rájöttem, hogy nem is rossz az idegen technológia ábrázolása és emiatt Peter Berg rendezésével jóformán semmi bajom nem lenne, hiszen kezdetektől fogva engem igazából az alapötlet, jobban mondva a Hasbro-társasjátékok feldolgozásának ikszedik ötlete sértett meg. Szép az, ahogyan a maga hiányosságait felvállalva a látvány és történet vászonra lett álmodva, viszont ennyire közel állítva a Transformers franchise-hoz ez a film már az otthoni piacon is hasraesett. Pedig lett volna esély sikerre, hiszen ebben a filmben legalább közelebb kerülünk néhány szereplőhöz, sőt, szinte már érdekelne is, hogy mi lesz a sorsuk. Sajnos, a forgatókönyv nem erre ment ki, hanem a szórakoztató, néhol viccelődő rombolást választotta. Őszintén szólva, szerintem indulásból kevés esélye volt most egy ilyen filmnek labdába rúgni, itthon pedig meg vagyok győződve, hogy semmi emlékezetes visszhangja nem lesz.
A Csatahajó vállalt butaságát tisztelve nem is merem említeni a földönkívüliek motivációját illető kérdéseimet vagy a néhol teljesen kifejezéstelen pofákat (Brooklyn Decker színészi teljesítményét érdemes követni), amit olykor nagyközeliben az arcunkhoz vágnak. Ha elég türelemmel néztem volna végig a filmet, akkor valószínű tényleg egy kis exploitation-ös, tűzijátékos csatahajózással maradtam volna, amiben Rihanna is szerepelt. Ám sajnos én nagyon elbuktam ezen a filmen. Legyen mentségemre, hogy egyáltalán nem nekem készült.
