Dean DeBlois és Chris Sanders sárkánynevelésügyi mesefilmje az animációs film aranykorát idézte fel 2010-ben, és a tisztes bevétel mellett komplett rajongósereget is kitermelt magának. Frissességét az hozta, hogy leplezetlenül klasszikus mese volt, a posztmodern truvájokat gondosan porciózott történetre és jól megírt karakterekre cserélte. A jól bejáratott recepten a folytatás sem változtat.
Nyüzüge, izomhiányos viking létére Hablaty nemcsak Hibbant-sziget lakóit mentette meg vérmes előítéleteiktől és a biztos tűzhaláltól négy évvel ezelőtt, hanem egy sokkal nagyobb birodalmat is kisegített. A 2000-es évek közepén a Pixar-DreamWorks vetélkedésben a Disney által bekebelezett Lasseter-stúdió húzott el látványosan, míg a DreamWorks-filmek ugyan tisztességesen termelték a jegypénztáraknál a kötelező 200-300 milliókat, de a Kung Fu Pandát leszámítva nem vontak köréjük nimbuszt a gyerekrajongók. Lehet, hogy a sárkányos-vikinges – és ezért óhatatlanul is borongósabbra árnyalt – filmnél könnyű fogyasztóbarátabb terméket kikeverni az animációs stúdióban (hogy mást ne mondjunk, még Croodék is rávertek 80 milliót a mozikban), de a drámát, a humort és a kalandot megbonthatatlan pakkba csomagoló film olyan szerethető világot hozott létre, amire aztán erőlködés nélkül lehetett trilógiát alapozni.
Univerzumépítésének köszönhetően ez pedig nem a bőrlefejtős franchise-gyártás – aminek amúgy a Shrek 3-4-gyel pont a DreamWorks lett a mestere –, hanem a fiatal George Lucas-féle kalandfantasy határainak feltérképezése (ha már DeBlois úgyis A birodalom visszavágot nevezte meg legfőbb hatásának). Az Így neveld a sárkányodat azért szerethető a mai napig, mert egy magába zárt világot és archetípusokból különcre rajzolt karakterszettet hozott létre egy olyan korban, amikor az animációs filmek minden második pontja 8+4 általánost igénylő kulturális utalás, vagy pedig a klasszikus mesék kiforgatott és kifacsart átirata. Furmányos zsánerjáték helyett egyenesre szögelt kalandfilm volt, amely a kívülálló vikingsüvölvény és a lesérült hipersárkány barátságából merítette érzelmi erejét, a humort pedig nem egy Grimm-eredeti kicsúfolásából, hanem az ő kötelezően hibbant baráti társaságukból fakasztotta.
Rajongóknak címzett jó hír: az első rész erényeit – a most már Chris Sanders nélkül alkotó – Dean DeBloisnak sikerült átmenteni a másodikra is. Kalandokban, izgalmakban legalább annyira dúskálnak a Hibbant-sziget világát kibővítő etapban, mint anno, az érzelmes, könnyzacskó-lyukasztó epizódok pedig most is egyensúlyban vannak a nagyobb játékteret kapott humorral (amit főleg a cukiságfaktort még feljebb tornászó Fogatlan mimikája és a szerelmessé váló Kőfej szolgáltat). De mivel régivágású, virtigli kalandmoziról van szó, a legfontosabb mégis a történet, amely ha nem is annyira jó, mint az első felvonásban, de van annyira epikus, és legalább olyan kidolgozott ívet jár be, mint négy éve.
A fonalat öt évvel később veszik fel az alkotók (a két rész közti eseményeket a Sárkányok: A Hibbant-sziget harcosai c. sorozat regéli el, amit a Cartoon Network vetít), Hablaty már 18 éves, identitáskonfliktusból viszont még úgy is akad neki, hogy már népe elismert, körberajongott tagja. Míg apja a főnökség feladataira készítené elő, ő inkább sárkányrepülő Kolumbuszt játszva fedezi fel világuk új tájait. Persze hamar rájön, hogy nem a Hibbant-sziget vikingharcosai az egyetlen sárkányidomárok a környéken, aminek következtében a félelmetes Drago Bludvist mellett a rejtélyes, halálmaszkú sárkánylovassal is szembe kell néznie. A sztori ecsetelésében nem érdemes ennél tovább menni, mert több meglepetés és fordulat is vár a nézőkre (ezért is nem szabad megnézni a trailert, amiben ezekből lelőnek egyet), de azt érdemes tisztázni: aki az Így neveld a sárkányodat epikusra duzzasztott atmoszféráját szerette, az a még nagyobb ívűre rajzolt folytatásban sem fog csalatkozni.
A grandiózusabb történetsodrásnak viszont megvan az az árnyoldala, hogy a cselekményt már nem pusztán saját, belső logikája működteti: míg az első részben a sárkányvédő Hablaty és a sárkánygyilkos apja közti önfejű konfliktusból fakadt minden bonyodalom, és a fináléig igazi antagonistája sem volt a filmnek, addig most a mozigonoszok mintapéldánya, a „mert csak” elve mentén gyilkoló pszichopata mozgatja a szálakat. Ha eredetiséget nem hoz, de még az előzőnél is komorabb hangulatot fest a tökéletesen pixelezett égre Drago, aki a hatalom akarásából és az akarat hatalmából tart előrehozott mesterkurzust a megszeppent lurkóknak. Kicsit mesterkéltebb módja ez annak, hogy megismételjék a sorozatnak a barátság erejéről szőtt okításait: habár most is a kívülállók beilleszkedését, a magányosok lelki sebeinek gyógyítását, valamint a megbocsájtást és a felelősségvállalást érintik a témák, ezúttal az alkotók kevésbé kompakt módon fejtik ki mondanivalójukat.
Az Így neveld a sárkányodat 2. ennek ellenére flottul gördülő és roppantul szerethető mese, aminek élvezetén az Oroszlánkirály történetívéhez, az Avatar képi világához vagy a Lilo és Stitch – A csillagkutya karakterdizájnjához fűződő hasonlóságok sem tudnak rontani. A poénok a maguk egyszerű minőségében is csattannak, a látványvilág egyenest pazar, sőt a DreamWorks legújabb szoftverei a komputergrafika terén is megvalósították a tolerancia és a békés együttélés üzenetét, az emberek után a sárkányoknak is aprólékos, kidolgozott mimikát biztosítva. Dean DeBlois filmje sárkányszívvel és gyermeklélekkel felmondott mese, amely helyrebillenti a klasszikus kalandfantasy-k renoméját, még ha ezzel kénytelen is a fantáziátlan verdák és a Disney-kabalafigurák végeláthatatlan sorába beilleszteni pár fröccsöntött sárkányfigurát.
