Savanyú képpel

Bárcsak az volna a film, aminek elsőre látszik, egy ártatlan, buta limonádé, amelyben Jennifer Aniston hozza a szédült tyúk figurát és hosszan elmélyed Aaron Eckhart tekintetében. De nem az.

Igenember
Ha az élet csak citromot adott, két dolgot tehetsz: savanyú képet vágsz, vagy csinálsz egy limonádét. Ezzel a nagy ívű életfilozófiával nyit a Derült égből szerelem, látszólag tisztázva már az elején, milyen típusú filmet fogunk látni. Jennifer Anistonos, romantikus, egymásba botlós limonádét sejtünk, joggal. Csakhogy egy rosszabb van annál, mint amikor a két relatíve ismertebb nevet összeengednek egy romkom erejéig, hogy a szokásos alibikörök lefutása után érzelmi tűzijáték közepette egymás karjába omoljanak, méghozzá az, amikor ennél többet, mélyebbet akarnak kihozni a történetből, ám ez olyan csúnyán nem sikerül, hogy végül se vígjáték, se dráma nem lesz belőle.
Pedig ebből egy egész tisztességes életigenlő, vicces szitukat felsorakoztató filmet is ki lehetett volna hozni. Ám hamar kiderül, hogy az emberünk életének citroma, hogy évekkel korábban autóbalesetben meghalt a felesége, ami viszont már elég durvának tűnik a zöldséges hasonlat viszonylatában. Burke (Eckhart) kikevert limonádéja pedig, hogy nekiállt életmódtanácsokat osztogatni embereknek, akik szintén elvesztettek egy szeretett hozzátartozót. Pozitív gondolkodás, optimista életszemlélet, és show must go on, ezerrel. A fickó tehát abszolút hiteles abban, amit csinál, egyvalakit nem tud meggyőzni, saját magát. Ügynöke köti a zsíros üzleteket, méregdrága személyiségfejlesztő kurzusok, újabb DVD-kiadványok, étrend-kiegészítők Burke vigyorgó fejével a dobozon, a kassza pörög. Ezt az embert kellene nekünk valamilyen úton-módon megkedvelnünk, tragédiáját átérezve szurkolnunk neki, hogy tegye túl magát a történteken és jöjjön össze a virágáruslánnyal. Na ez az, ami baromi nehezen megy.

Limonádé helyett
A film tehát egyértelműen Aaron Eckhart karakterének története, jóllehet sokan Jennifer Aniston neve miatt ülnek majd be rá. Aki felé nekem személy szerint most fogyott el a toleranciám. A Jóbarátok okán sok mindent elnéztünk már neki, de tényleg törődjünk bele, ennek már 5 éve vége. Nincs több pardon, és a legelvakultabb Rachel-rajongók sem léphetnek már túl azon könnyedén, hogy Aniston egy arcot tud eljátszani (amikor meglepődik, aprót ráz egyet a fején és diszkréten kikerekíti a szemeit), egyébként csak mosolyog, mert persze gyönyörű, szó se róla. De valójában színészi játéka az esetek többségében, így most is, az elégségest súrolja. Pedig a film - egyre nehezebb eldönteni, egyáltalán tervezett, vagy csak az elvárások által ráragadt - romkom szála alapvetően őrá épülne, Eckhart csak drámázik, ám hiába próbálja a forgatókönyv újra és újra erőltetni a "limonádét", a férfi lelombozó élete mindig felülírja azt. Egyedül Martin Sheent nem értem; vajon mivel zsarolhatták, hogy vegyen részt ebben?

Én kérek elnézést
Pattogó ügynök, szabadon engedett madár, randi-montázs, korábban elhangzott mondatok visszhangja a fejben, bátorságpróbaként parázson gyaloglás - ha fegyverrel kényszerítenének, se tudnék felsorolni ennyi klisét, a Derült égből szerelem azonban arcátlanul, flegmán spricceli tele velük a vásznat, és ezeket a foltokat semmilyen jó szándék ki nem hozza. Hogy 2009-ben még képesek előjönni azzal a jelenettel, amikor a döbbent csendben a tömegből egyvalaki elkezdi lassan, ütemesen megtapsolni az előadót, és fokozatosan csatlakozik hozzá a sokaság, azt egész egyszerűen kikérem magamnak. Ezeknek már a paródiáját is évekkel ezelőtt meghaladtuk, sőt, már ennek a kritikája is közhely, nincs tovább, nekem kellemetlen, hogy leírom.

Kinek ajánljuk?
- Jennifer Aniston rajongóknak, mert nyilván ilyenek vannak és lesznek.
- Aki utána megírja a kommentek közé, mi a funkciója a filmben annak, hogy Eckhart nem hajlandó lifttel közlekedni.
- Aki járt már személyiségfejlesztő kurzuson, és érdekli, mi van mögötte.

Kinek nem?
- Aki önfeledt romkomra vágyik.
- Aki eredeti megoldásokat akar látni.
- Aki járt már személyiségfejlesztő kurzuson, de nem akarja tudni, mi van mögötte.


4/10