Seth Rogen és James Franco nem dolgoznak többé együtt?

Rogen szerint nincsen tervbe véve közös munka a szexbotrányba keveredett Francóval.

Seth Rogen és James Franco olyan, mint a borsó, meg a héja, több közös filmjük van, és ahogy mondani szokás, nagyon jól működik közöttük a kémia. Rogen Yearbook című most megjelenő önéletrajzi könyvének kapcsán adott interjút a Sunday Times Magazine-nek, és szóba került James Franco szexbotránya is. 

2018-ban öt nő is szexuális zaklatással vádolta Francót, mindnyájan a színész Studio 4 nevezetű színiiskolájának növendékei voltak. Azt állították, hogy visszaélt a meztelenségükkel azon a kurzuson, amin elvileg azt tanította, hogyan forgassanak szexjeleneteket, illetve hogyan viselkedjenek természetesen, ha ruhátlanul kell egy-egy jelenetben mutatkozni. A vádak között az is szerepelt, hogy a színész videóra vette ezeket, amibe bele kellett egyezniük, illetve a tananyag ürügyén olyan kamera előtt rendezett orgiaszerű jelenetekbe kényszerítette őket, amelyek igencsak távol állnak a szokásos hollywoodi produkciók kívánalmaitól.

Legutóbb Charlyne Yi színésznő egy Instagram-posztban mesélte el személyes élményeit, aki A katasztrófaművészben játszott együtt Francoval (aki egyébként rendezte is a filmet), és megpróbálta felbontani a szerződését, hogy otthagyhassa a produkciót. Nagyobb szerepet ígértek neki, ha marad, végül ragaszkodott egy kisebbhez, mert hiába állították, hogy Franco megváltozott, Yi szerint a színész-rendező megmérgezte a forgatás légkörét, és vegzálta a női stábtagokat.

Rogen az Studió 4-ügy kipattanása idején még úgy nyilatkozott, hogy továbbra is szívesen dolgozik együtt a vádakat egyébként határozottan tagadó Francóval, de úgy tűnik, véleménye azóta gyökeresen megváltozott.

Megnéztem azt a 2018-as interjút, amiben azt mondtam, hogy folytatnám a közös munkát James-szel, és az igazság az, hogy nem folytattam és jelenleg nem is akarom.

– mondta a Sunday Times Magazine-nek adott interjúban.

És hogy a barátságukra hatott-e az ügy?

Ezt most azonnal, interjú közben nem tudnám meghatározni. Annyit mondhatok, hogy, hmm, jó néhány dolgot megváltoztatott a kapcsolatunkban és annak dinamikájában.

Arra a kérdésre, hogy a Francóról kiderült dolgok fájtak-e neki, így felelt:

Igen. De nem olyan fájdalmas és nehéz, mint a többi érintett számára. Nem sajnálom magam ebben a helyzetben.

(Forrás: The Hollywood Reporter)