Történt egyszer egy esős őszi éjszakán, New York egyik előkelő mulatója előtt, hogy egy jó családból származó fehér férfi egy keze ügyébe kerülő vascsővel szétloccsantotta az agyát egy szintén jó családból származó fekete férfinek. A lapok rasszista gyilkosságként kürtölték szét a hírt. Az igazságszolgáltatás elől azonban a fehér férfi elmenekült. Két évvel később a New Yorki rendőrség egyik legkeményebb tisztje, John Shaft (Samuel L. Jackson) eredményes napot könyvelhet el: egy napon gyűjtötte be a kerület hírhedt drogbáróját, Peoples Hernandezt (Jeffrey Wright), valamint a már két éve szökésben lévő rasszista gyilkost, Walter Wade-et (Christian Bale). Az amerikai igazságszolgáltatás sajátosságainak következtében azonban mind a két gazfickót óvadék ellenében szabadlábra helyezik, de addig is Shaft furmányossága révén azért egy éjszakát a rendőrségi fogdában kénytelenek tölteni. Ezen az éjszakán fura együttműködés születik a halvérű fehér Wade és a kokó-díler fekete Hernandez között. Cél a gyilkosság koronatanújának, Diane Palmierinek (Toni Colette) felkutatása és elhallgattatása, és a közös ellenség, Shaft lehetetlenné tétele. Shaft azonban dilinyós haverja (Busta Rhymes), kissé ugyan kényszeredett segítségével ellenhadjáratba kezd.
A kőkemény, életszagú, ganxtás akció-krimik kedvelői valószínűleg kedvelni fogják a rutinos John Singleton új moziját, amely azonban nem érdemel elégségesnél jobb osztályzatot a krimik alsó tagozatában. Ezerszer látott paneleket és akciókat látunk, a sztorit színesíteni hivatott mellékszálak jobbára elvarratlanok maradnak, illetve csak önmagukban a levegőben lógnak. Megint látunk egy igazi, magányos amerikai hőst, aki szembeszáll a bűnnel, ismét megtudhatjuk, hogy az amerikai rendőrségben is burjánzik a korrupció, és termékeny termőtalajt találnak a rasszista gondolatok is. A környéket ellenőrző és ellátó narkó-maffiózó zsibbadtra keresi magát ugyan, de lábát ki nem tette még New Yorkból, a vagyonát kizárólag drága ruhákra, s más esztelen luxusokra költi. Így különösebben váratlan fordulatok híján jó előre sejthetjük a végkifejletetet, és hát megfelelő izgalom híján a krimi nem krimi.
Nem ment ezen a mongúzképű Samuel L. Jackson hibátlan alakítása és a hispano-afro-amerikai drogbárót hitelesen formáló Jeffrey Wright teljesítménye sem. Sőt még Busta Rhymes sem, aki már egyébként a sokadik rapper, aki filmkarrierbe kezd, gondoljunk csak Ice-T-re, Ice Cube-ra vagy Will Smith-re például. Nem is csinálja rosszul egyébként, így rajta sem múlik, hogy a film a legjobb indulattal is csak feledhetőnek nevezhető. Mozgóképről, vagyis filmről lévén szó, a legelmarasztalóbb, ha bevallom, hogy nekem a zenéje tetszett legjobban. Lassan bevett szokásként végig szól a zene: a hetvenes évek "San Fransisco utcáin" jellegű kvák-kváktól a legújabb ganxta-rappig kiváló, dögös zenéket válogatott a két zenei rendező: David Arnold és Isaac Hayes.
Mit mondhatok még: akinek nincs jobb dolga, nézze meg ezt a filmet, de ha bármi más fontos akad, a legteljesebb nyugalommal hagyja ki ezt a mozit, az égadta világon semmit sem veszt vele. Száz ilyet látott már, és még kitudja mennyit fog még látni. Ez van.
