Shia LaBeouf visszatér? - Man Down előzetes

A sokáig hatalmas ígéretnek számító, majd szép csendesen kicsit megőrülő fiatal színész egy háborús filmbe oltott sci-finek álcázott családi drámával tér vissza, de vajon a Man Down tényleg a visszatérés lesz számára?

Sokáig a legjobb szerepeket kapta, mindig szuperlatívuszokban beszéltek róla, de a jelek szerint nem bírta a nyomást. Shia LaBeouf 2014-ben botrányok sorozatát hozta össze, a berlini filmfesztiválon például papírzacskóval a fején jelent meg, amire filctollal azt írta, MÁR NEM VAGYOK HÍRES.

Aztán egy időre eltűnt, kisfilmeket készített, de úgy tűnik, lenyugodott és lassan újra felveszi a tempót – kérdés, hogy onnan folytathatja-e, ahol abbahagyta, vagy mindent újra kell kezdenie. Idén mutatják be az American Honey című filmjét, és a december 2-án kerül az amerikai mozikba a nehezen meghatározható Man Down, amelynek most jött ki az első előzetese, noha a film már két fontos fesztiválon is szerepelt,  Velencében és Torontóban.

A filmet az a Dito Montiel (Tuti szajré, Senki fia, Bunyó) rendezte, aki már dolgozott korábban Shia LaBeouffel az Őrangyallal, védtelenül című bemutatkozó munkájában. A Man Down műfaját tényleg nehéz meghatározni, különösen az előzetes alapján. Hőse a tengerészgyalogos Gabriel Drummer, aki gyerekkori barátjával (a ritkán dícsért Jai Courtney) szolgál Afganisztánban, ahol a harctéren látottak rendesen kikezdik az idegeit – a jelek szerint több bajtársát is elveszíti egy vagy több rajtaütésben, és többek között erre utal a cím.

Látjuk persze Gabriel otthoni életét a bevetés előtt, és azt is látjuk, hogy hazatérve egy teljesen elpusztult, javarészt néptelen Amerikát talál, ahol egyetlen túlélő vezetheti el őt és barátját eltűnt családjához.

A Man Down zavarbaejtő film, legalábbis így, pár percnyi zanzásított jelenet megnézése után. Látunk profi módon összevágott harcjeleneteket, amik nem sokban különböznek más, szintén Afganisztánban vagy Irakban játszódó amerikai filmektől.

Aztán látunk egy, a családjától búcsúzó, és aztán már szakállas, majdnem hajléktalan külsejű, szétesett LaBeouföt, és néhány nehezen megmagyarázható részt, illetve megjelenik Gary Oldman is, mint a katonatiszt, akinek a főhős elmesél mindent, és azt is látjuk, hogy a legjobb barátjának képe ominózus módon szertefoszlik – ami jobb körökben talán már spoilernek számítana. Kicsit fejvakarós lett a trailer, de ebből még akármi kisülhet, mi pedig szeretjük a háborús filmeket – ha ez akkor most egy háborús film!