Show show-t követ

  • X / Mancs

Most már bánom az egészet, igazából egyfajta minimál munkaterápiának gondoltam, de az meg minek. Az pedig még minekebb, Bochkor Gábor és Boros Lajos Kész átverés show-ján a nyelvet köszörülni. Egy restelkedő szemlesunyás bőven elég lett volna. Ott feküdtem három napig, a kikelet odakünn, a magas láz idebenn, még szerencse, hogy csak az MTV 1-et meg az RTL Klubot lehet fogni, vagy ez, vagy az. Show-ban most erős volt az RTL Klub nagyon, már pénteken Koóstoló, a népszerű énekes negyedóránként részegséget tettet. Szombaton aztán egymás után három tuti. Galla-mappa, Gálvölgyi-show, na, ezen lehetett a leginkább röhögni, de fénypontnak a Gábort és a Lajost tették. Biztos megkérdezték a közvélemény-kutatásban, hogy mi a viccesebb, a fapofaság, a kifigurázás vagy az élő hal tányéron. És nyilván az élő hal tányéron jött ki, erre összeültek azok, akik össze szoktak ülni, és kigondolták, hogy jó, mehet a Bochkor meg a Boros, de kell lennie benne élő halnak tányéron, akkor oké. Így is lett.

A két fenegyereknek megmondták, rögtön mondják meg, hogy ők ám nem ismernek kíméletet, őelőttük hohó! senki sincs biztonságban, lám, Lajos mindjárt azzal indít, hogy Gábort teljesen átveri. Amerikai útja során. Hazafelé Ferihegyen meg volt dumálva a vámosokkal, hogy találják meg Gábornál azt a GYANÚS KIS CSOMAGOT, Gábornak volt egy-két meleg másodperce, látszott, hogy nem érti, ilyen vele hogy történhet, bruhhahhahaha, ezzel a Lajossal vigyázni kell. Kegyetlen tréfamester. Meg még az élet. Mert azt tényleg nem lehet kitalálni, hogy a nyilvános és tréfás elintézési fórumon odamegy egy gyerek, hogy ő most megcsalná a csaját, de az kikutatná a zsebéből a levelet, amiből kiderülne, hogy megcsalná, így hát mi legyen, hát hívjuk fel a csajt, bizony, nem örülne, ha megcsalnák, na jó, akkor inkább mégse, behívják őket a stúdióba, megkérdezik a lányt, ő inkább, khömm, kivel csalná meg, khömm, a csávót, hát ő a Gáborral, srác zavart, Boros vihog, Bochkor meg hüm-hüm, jó van, na. De eltüntetik majd ezt a foltot is a magyar televíziózás patyolat egéről az Ariel szorgos vegyészei.