Mindenki nézze meg a Shreket, aki ráér, mert nagyon jó. Mindegy, hogy miért készült, végre olyan filmet vajúdott ki Hollywood, ami eltér a bevettől. Minden porcikájában él, van íze, zamata, urambocsá' még szaga is.
Nagyjából kétféle magyarázat lehet erre az egészre. Az első, ami egyből az ember eszébe jut, hogy az extrém rajzfilmek a televízióból lassan beszivárognak a moziba, alkotóik apránként meghódítják a nagy stúdiókat, stílusuk pedig komoly konkurense lehet az eddig uralkodó szirupos nyálnak. Ez nagyon szép lenne, a világ jobb lehetne, vagy legalábbis színesebb. A másik lehetőség, hogy a vezető stúdiók ráébredtek, az extrém rajzfilmek máris komoly konkurenciát jelentenek, és még mielőtt baj lenne, gyorsan felvásárolják a megvehető alkotókat, magukévá teszik a legalapvetőbb stílusjegyeket (a tartalmakra úgysincs semmi szükség, keresetlen őszinteségükkel nem is illenének a tradicionális hazugságok profiljába), s így magukat harcos újítónak feltüntetve, dicsőséggel kerekednek felül. Bármennyire is ellenszenves, úgy tűnik, ez utóbbi folyamat zajlik éppen. Még a múlt század végén két vezető "független stúdió" is bekebelezésre került, az amerikai Pixart a Disney, az angol Aardmant pedig a Dreamworks vette védőszárnyai alá. Elkészült az Egy bogár élete, amiben mindenki ütődött, a Z, a hangya, amiben az állatok személyiségzavarokkal küszködnek, a Csibefutam, ami már első pillantásra is furcsa, aztán az Eszeveszett birodalom, ami több szempontból is végletesen idétlen, és most itt van a Shrek.
Mindez azért ördögi, mert tulajdonképpen teljesen magától értetődő. A teletabikon szocializált és a karácsonyi rajzfilm-dömping kötelező darabjain növekedő gyerekek a kamaszkorba érvén valami karcosabbat, radikálisabbat és őszintébbet szeretnének, és ezt meg is találják a kábeltévék szemétkupacai között, mint kiskakas a gyémánt félkrajcárt. A kamaszok egy jelentős közönségréteg, amit nem hagyhat veszendőbe egy jelentős stúdió sem, ami pedig a lényeg, a kamaszoknak néhány év múlva gyerekeik lesznek, akiknek az ízlését, legalábbis az első néhány évben az addigra már nem kamasz szüleik formálják. Ezért van szükség az abszurd, morbid, groteszk, blőd figurákra és cselekményekre Hollywoodban.
Namost.
Akit a fölösleges aggódás és nyavalygás nem igazán érdekel, az most felejtse el amit eddig olvasott. A Shrek egy nagyon jó kis film, a politikailag bántóan korrekt "mélyjelentést" kellő mértékben ellensúlyozzák hol bárdolatlan, hol bölcs, hol keresetlen, hol aprólékosan felépített tréfák. Végig nagyon vicces, sőt néhol annyira szélsőséges, hogy az ember már-már pironkodik, mi minden megtörténhet, elhangozhat moziban manapság. Sosem bántó, a jó ízlés egy bizonyos legutolsó határát sohasem lépi át. Ami a legjobb benne, hogy pontosan működik, mint mese. Egy mese akkor jó, ha önmagában, saját törvényei szerint működik, és ezek a törvények behálózva ezt a független fiktív világot, sohasem szegetnek meg. Ez a mese ilyen mese, a történések saját logikájukból fakadóan sorrendben követik egymást, sehol sem "lóg ki a lóláb".
Már a történet kiindulópontja is hallatlanul szellemes: a kisebbrendűségi komplexusos és rendmániás Farquaad nagyúr internálja a birodalmában élő mesefigurákat. Ezen tette sok haszontalan következménye mellett arra is alkalmat ad, hogy a történet középpontjába sodródjék össze Shrek, aki fajára nézvést ogre, aztán egy folyton beszélő szamár (be nem áll a szája) és Fiona királylány, aki minimum elég furcsa, de legalább csinos. A későbbiekben aztán néhány fontos rejtélyre is fény derül, és az erkölcsi tanulság sem marad el.
Mindenki nézze meg a Shreket, aki ráér, mert nagyon jó. Mindegy, hogy miért készült, végre olyan filmet vajúdott ki Hollywood, ami eltér a bevettől, az radikális kiszögelléstől megfosztott torzóktól, amikkel eddig árasztottak minket. Minden porcikájában él, van íze, zamata, urambocsá' még szaga is, és ez így jó, mert létezik, mert valamilyen, és nem csak egy pasztellszínű szappanból fújt buborék.
Végül még valami. A gyereket, ha még kicsi, ne vigyék el. Nem fog érteni belőle egy szót sem.
