Glória nagyon furcsa lány. A két barát, Tettó és Buju egymástól függetlenül jut erre a következtetésre, amikor egy különösen zűrös éjszaka utáni napon először beszélgetnek el érdemben a hozzájuk került lánnyal. Aztán mindenhová magukkal viszik, megismertetik a város legnagyobb black-metál rajongójával, esznek pizzát, megnézik a helyi falfirkáló zsenit munka közben és ketten együtt félnek attól, hogy a lány, ahogy jött, elmegy.
Hevi nagy bajban van, még szerencse, hogy van egy olyan barátja, mint Muszped, aki most szabadult, pisztolya is van, meg minden. A balhéhoz azonban kell még valaki, be is szervezik Bambát, aki nagyon szúrja az állatkertet, különösen a pingvineket, és a Ruszkit, aki viszont határozottan kiakad mindentől, ami hasonlít egy nyúlra vagy egy lóra. Így négyen együtt lépnek ismét a bűn útjára: tervezés, előkészületek, akció.
Ez a két történet fut párhuzamosan a vásznon, hogy a mai divat szerint készült gengszterfilmek stílusának megfelelően a két szál végül egyetlen katartikus befejezésben fonódjék össze, egyenes vonalú egyenletes sebességgel a tragédia felé haladva, és teret nyitva az epilógusnak, ami elég szájbarágós ugyan, de kellő feloldással szolgál megnyugtatásul.
Manapság Magyarországon nem nézhet az ember új hazai filmet anélkül, hogy az amúgy utálatos "ahhoz képest" szempontot figyelmen kívül hagyja. Kérem szépen, ez a film önmagában egy nézhető, néhol lassú, néhol pergő, néhol gyengébb, néhol erősebb film, az ember percekig halálra unja magát, aztán teljesen váratlanul megszakad a röhögéstől. Viszont ahhoz képest, hogy nevetséges aprópénzből készült, hogy autodidakta haverok csinálták otthon, és főleg ahhoz képest, hogy milyen magyar filmeket láthattunk mostanában, ez a film az évtized (vagyis az elmúlt másfél év) egyik legjobb filmje, és ezekből is mondjuk a legjobb háromban benne van.
Először is azért, mert az ilyen mértékben vicces párbeszédek, történetek, "dumák" már nagyon régen hiányoznak a filmekből. Szomjas György erősebb munkái és a legendás Mamiblú óta nem voltak ekkora viccek, nem ültek így a poénok, mint itt. A fanyar, gyomorbajos pesti humorba belesavanyodott néző egy szempillantás alatt meggyógyul az egészséges vidéki blődli jótékony hatására. Bárki nyugodtan fogyaszthatja, se kockázat, se mellékhatás.
Másodszor azért jó, mert készítői remekül bánnak a kamerával. A párbeszédek képi tálalása hagy némi kívánnivalót maga után, de ez tanulható. Az akciójelenetek azonban olyan mélységű tehetségről és érzékenységről tanúskodnak, ami akciós-krimis vonalon eddig nem volt jellemző senkire kis hazánkban. A rablási jelenet pergő képsorai, gyors montázsa, pontos képkivágásai erősen sejtetik ezt.
Harmadszor azért erős ez a film, mert igen jók a színészek. Akik persze nem színészek, és gondolom, többé-kevésbé magukat adják a vásznon. Hihetőek, viccesek, idétlenek, vannak is, meg nem is, igaziak is, meg nem is. Pont annyira, hogy a néző érezze, tudja, most moziban ül és egy igazi filmet néz, de azért ez mégsem olyan biztos, lehet, hogy csak játék az egész.
