zene: John Williams
vezényel: John Williams
kiadás éve: 1999
kiadó: Sony Classical
játékidő: 74:00

George Lucas űroperáját, az 1983-ban bemutatott "A Jedi visszatér"-rel sokan végleg lezárt alkotásnak vélték, ám a saga megálmodója mindvégig lebegtette, hogy a klasszikus trilógia előzményeit egyszer majd filmre viszi. Már a "Star Wars IV. rész – Egy új remény" forgatása esetében érezte Lucas, hogy ebben a történetben jóval több van egy filmnél, sőt a további két epizód írásakor már az is világossá vált előtte, hogy a megálmodott háttértörténettel még annál is bonyolultabb és nagyobb ívű lehet alkotása, mint ahogyan azt addig tervezte. Az első három moziban, a múltra való utalással, a rajongók érdeklődését is felkeltették, ám a saga előzményeire sokáig kellett várni, aminek két oka volt. Egyrészt Lucas a nyolcvanas évek végén már nem látott fantáziát a folytatásban, és be is jelentette, hogy nem készülnek újabb "Star Wars"-mozik, azonban a kilencvenes évek elején, látva, hogy még mindig van érdeklődés a "Csillagok háborúja" iránt, ráadásul folyamatosan új közönséget is sikerül megnyernie, úgy döntött, hogy belekezd az előtörténet leforgatásába. A késlekedés másik oka pedig az volt, hogy Lucas technikai maximalizmusát a kilencvenes évek elejének vizuális effektjei még nem tudták kiszolgálni, így addig nem is akart hozzálátni a munkához, míg megfelelő trükköket nem tudott biztosítani az új trilógiához. Eközben át is konstruálta magában a folytatásokat, és nem epizodikus, egymáshoz lazán kapcsolódó részeket képzelt el, hanem azt találta ki, hogy az egész hatrészes eposznak Darth Vader lesz a központi szereplője.

A kilencvenes évek második felére Lucas már elérkezettnek látta az időt, hogy a konkrét forgatás is megkezdődjön. Az első csapó 1997 júniusában csattant el. Eredetileg úgy tervezte, hogy az új trilógia egyes epizódjait egyszerre írja meg és rögzíti, ám ez végül nem valósult meg, s utólag beláthatjuk, rendkívül jó döntés volt, hiszen "A Sith-ek bosszújá"-ig rengeteget fejlődött a technika, ráadásul így volt lehetőség korrigálni a nem kevés hibát tartalmazó első rész felvázolta irányvonalon. A "Baljós árnyak" egy peremvidéki kis bolygóra, a Naboo-ra kalauzolja el a nézőt. A planéta és a Kereskedelmi Szövetség közt fennálló vita kellően elmérgesedik, így a Szövetség űrhajói blokád alá veszik a kis bolygót. A viszály megoldásáért a főkancellár Qui-Gon Jinnt (Liam Neeson) és annak tanítványát, Obi-Wan Kenobit (Ewan McGregor), azaz két jedi lovagot küld tárgyalni, azonban a Szövetség titokban lepaktált Darth Sidious sith nagyúrral, aki a Naboo megszállásán túl a jedik megölését is elrendeli. A két harcos azonban megmenekül, és lejut a bolygóra, ahol (a nézők szerencsétlenségére) összeakadnak Jar Jar Binksszel, az elképesztően idegesítő, kitagadott őslakossal. Segítségével végül eljutnak az időközben foglyul ejtett Amidalához, a Naboo királynőjéhez (Natalie Portman), akit megmentve elmenekülnek a leigázott bolygóról, azonban hajójuk megsérül. A társaság a Tatooine nevű, félreeső, sivatagos bolygó területén száll le, hogy megjavítsa a sérüléseket. Darth Sidious eközben tanítványát, Darth Mault küldi a csapat ellen, akik eközben megismerkednek egy Anakin Skywalker nevű kisfiúval (Jake Lloyd). Qui-Gonn pedig megérzi, hogy Anakinban egy nagy erő lakozik, így magukkal viszik, hogy jedi lovagot faragjanak belőle.

Az új részt óriási figyelem övezte, ám hogy pozitív vagy negatív volt-e a fogadtatás, azt még így visszatekintve sem lehet egyértelműen eldönteni. A látványban és voltaképpen a történetben is erős mozi bizonyos elemei kifejezetten melléfogásnak minősülnek, például teljes baklövés Jar Jar, aki az első motion capture segítségével készült CGI szereplő volt a filmtörténelemben, bár csak a teste felső része volt szoftverekkel kialakítva. Lucas kreatív szabadsága, az, hogy teljesen szabad kezet kapott nem tett jót a forgatókönyvnek, ám a direktor javára írható, hogy megfogadta az építő jellegű kritikát, s a folytatásokra már korrigált. A fanokat a kisebb hibák viszont érthetően nem nagyon érdekelték, hiszen mégiscsak egy "Star Wars"-filmről volt szó. Rengeteg moziban, már hetekkel a premier előtt nem lehetett jegyet kapni, sőt sokan hónapokkal korábban megváltották a helyüket a bemutató napjára. És akkoriban arról is érkeztek hírek, hogy több vállalat a bemutató napjára leállította a munkát, mivel olyan sokan jelezték szabadságigényüket. Mindez pedig megtette a hatását a bevételi mutatókra is, hiszen a "Baljós árnyak" (a 2012-es, 3D-vel turbózott változatával együtt) több mint egymilliárd dollárt kaszált, és a világ tizenkettedik legjövedelmezőbb filmje lett. Az pedig már tényleg csak egy érdekes mellékszál, hogy a premier környékén az internet is megérezte a film iránti érdeklődést, a hálózatok túlterhelődtek, amihez hozzájárult az is, hogy a score hamar kiszivárgott a netre, s ez akkoriban még nem volt megszokott.

A zeneszerzői poszt talán sohasem volt még annyira biztosan leosztva, mint az új trilógiánál. John Williams score-ja szerves része a "Star Wars"-univerzumnak, a mester által képviselt hangzásvilág nélkül a jedik és a sithek párharca sem lenne az igazi. Williams gigantikus muzsikát alkotott az eredeti trilógiához, témákban és hangulatokban gazdag score-okat. A "Baljós árnyak" esetében így nem volt könnyű dolga, hiszen jogos elvárások irányultak felé az első három zene felhasználása kapcsán, ám új trilógia lévén, új témákkal is kellett szolgálnia. Ám míg Lucas kissé belezavarodott a történetébe, addig Williams szinte mérnöki pontossággal állította össze az új zenét. Visszautalt a régi muzsikákra, eljátszott azok témáival, de újakat is megalapozott, modernizálta a hangulatot, de mégis megmaradt Star Wars-osnak, és valójában igencsak sokat tett hozzá a kész filmhez azáltal, hogy score-ral a szériaidegen jelenetek és a saga fő iránya közötti kapcsot megteremtette.

Williams úgy döntött, hogy több elektronikus megoldást, például szintetizátorokat vet be, és több kórusművet is beépít, hogy a mágikus, misztikus erőt megjelenítse, amit szerinte egy alap szimfonikus zenekar nem lett volna képes ábrázolni. Emellett a történet képviselte titokzatosságot és a misztikumot is szem előtt tartotta, amikor úgy határozott, hogy a klasszikus trilógia katonásabb zenei iránya helyett, a rejtélyesség, a pátoszosság és a mágikusság lesz a score fő stílusa, és jóval nagyobb teret fog engedni a kórusnak. A négy hónapig tartó komponálás után, 1999 februárjában rögzítették az aláfestést az Abbey Road stúdióban, a korábbi részek zenéit is feljátszó London Symphony Orchestrával és a London Voices közreműködésével.

Egy "Star Wars"-film természetesen mi mással indulna, mint a jól ismert főtémával, melynek fanfáros felcsattanása a mozi történelmének talán legismertebb filmzenei állomása. Az album is ezzel kezdődik, majd szokásos módon, másfél perc múlva a nyitójelenet aláfestésével folytatódik, ami itt egy sejtelmes, ám ízig-vérig Star Wars-zene, melynek hallatán a rajongók megnyugodhattak: Williams ott folytatja, ahol "A Jedi visszatér" esetén abbahagyta. Mivel az albumra egy átszerkesztett, speciálisan a hallgatóra összpontosító, így a filmben hallható score-tól némileg eltérő zene került, a tételek nem is követik az időrendet. A második track, amit a történet fináléja alatt hallunk, vezeti be az új széria legfőbb témáját. A "Duel of the Fates" lehengerlő kórusával átgázol a hallgatón, és bár önmagában is egészen elképesztően hatásos, ám a nagy párbajjelenet alatt letaglózó erővel bír. A track, mely a film alatt nem az albumverzió formájában hangzik el, a hármas csata minden rezdülésére reflektál, hősiessége, drámaisága a valaha írt egyik legepikusabb filmzenévé teszi. A kórus egyébként egy kelta vers, a "Cad Goddeu" szanszkrit nyelvre lefordított változatát kántálja. A mozi második főbb témája pedig Anakinhoz kötődik, ez az "Anakin's Theme", mely ugyan grandiózusságában nem ér fel az imént kivesézett társához, ám nem kevésbé kidolgozott ez sem. Williams a jó és a rossz oldallal játszik el a témában, hol a gyermeki tisztaságot, reményt jeleníti meg, hol pedig ezek ellentétét csillantja meg. A témát egyébként a "The Imperial March" dallamából alakította ki, a hangszerhasználatot tekintve pedig egy kissé már a Harry Potter-széria előszele is felfedezhető benne, és ezt az úgynevezett "Duel of the Fates"-motívummal ellentétben jóval gyakrabban is használja az elkövetkező két rész aláfestésében is.

Williams ezek mellett több kisebb témát is felvázol, melyek többsége csupán egy tétel erejéig bukkan fel. Erre hallunk példát a "The Arrival at Tatooine and The Flag Parade"-ben, ahol egy Rózsa Miklós zenéire emlékeztető parádézenét hallunk – egyébként Rózsa, illetve fő műve, azaz a "Ben Hur" a fogatverseny esetében is megidéződik még ("Anakin Defeats Sebulba"). Qui-Gon és Darth Maul motívumai viszont nem lettek olyan mértékben alkalmazva, hogy kiforrják magukat. Előbbi gyakorlatilag nem is került fel az albumra, míg utóbbit, Sidious dallamával azonosan, egy kísértetiesen suttogó férfikórus jeleníti meg, mint ahogyan ez a klasszikus trilógiában is hallható volt bizonyos esetekben. A régi filmek közismert dallamai közül Williams pedig olyanokat alkalmaz rövidebb részlet erejéig, mint az erő témája, mellyel a "He Is the Chosen One" esetében játszik el, de felbukkan Darth Vader közismert motívuma is, ezt a két témát pedig a "The High Council Meeting and Qui-Gon's Funeral" esetében szépen össze is fűzi a szerző.

A kalandzenei tételekben kifejezetten erős a score, a "The Sith Spacecraft and The Droid Battle" vagy a "Panaka and the Queen's Protectors" esetében a szimfonikusok szédítő erővel játszanak, a droidok témáját interpretáló "The Droid Invasion" pedig különösen jól eltalált a maga katonás jellegével. A zene csendesebb részei többnyire nem túl érdekesek, a "Passage Through the Planet Core" vagy a "Watto's Deal and Kids at Play" valószínűleg nem azok a tételek, melyeket a legtöbbször hallgattak meg az albumról a rajongók, mint ahogyan Jar-Jar az ewokokat idéző, játékos motívuma sem lopja be magát a hallgató szívébe. Az "Augie's Great Municipal Band" esetében pedig felidéződik az a vidám, számomra kissé idegesítően kedélyes légkör, mely egyébként szintén része a saga zenei rendszerének.

Mivel a rajongók kifejezték nemtetszésüket az album összeállításával kapcsolatban, így a kiadó később megjelentetett egy kétlemezes, a film alatti teljes zenét tartalmazó kiadványt, mely már maradéktalanul kielégítette az igényeket. Ezért valójában nem lehet úgy bemutatni az egy CD-s albumot, mint a mozi konkrét zenéjét, hiszen az átszerkesztések miatt kissé csalóka a kép. Ugyanakkor lényegi elemekben nincs eltérés a valódi score és az album trackjei között, mindkettő szinte tökéletes muzsika.