A Csillagok háborúja harmadik részének a különböző kontinenseken és országokban egy időben megrendezett világbemutatója nemcsak a klubokba tömörült Star Wars-rajongók körében keltett várakozást és izgalmat. Többről van szó. Eltelt az első negyed év, és még nem volt olyan film, amely lázba hozta volna a nézőket, amely fölfelé tornázta volna a nézettségi indexeket. A sikerfilmnek ugyanis nemcsak önértéke - és saját haszna - van, hanem mozgásba hozza az egész forgalmazást is. Ezért van az éjfélkor kezdődő szeánsz, a kizárólagos bemutató, az óránkénti vetítés a multiplexekben.
A sithek bosszúja a Star Wars-sorozat hatodik elkészült darabja, mely egy elképzelt, háromszor három részből álló trilógia első egységének utolsó műve. A számmisztikán is alapuló, bonyolultnak tűnő szerkezet további finomításához csak annyit, hogy először, 1977-tel kezdődően a trilógia középső része készült el, majd több mint negyedszázad múlva az előzményeket bemutató három mozidarab. Ha belegondolunk a két nagy egység elkészülte közti időbeli távolságba, a minden józan észnek és nézői elvárásnak ellentmondó narrációba, akkor annyit előzetesen leszögezhetünk, hogy a rendező, George Lucas nagyon tud történetet mesélni.
A Köztársaságot veszélyeztető szeparatista törekvések látszólag a végéhez közelednek. A szenátus a jediket bízza meg a még bujkáló sithek vezéreinek felkutatására. A feladatot Obi-Wan Ben Kenobi vállalja magára. Ám amíg a becsületes, tiszta erkölcsű jedilovagok a Köztársaságért harcolnak, a szenátus vezetője, Coruscanton Palpatine egyeduralomra tör, kihirdeti a Birodalom megalakulását. A demokrácia kisebbségben maradt hívei száműzetésbe vonulnak. A film társadalombölcseleti, politológiai vonulatához - miként válthat át a többségi uralom egyeduralommá - szorosan kapcsolódik az antropológiai-mélylélektani vonulat: miként lesz a nemesből gonosz, a jó emberből rossz ember. A nézők számára fájdalmas átváltozást Anakin Skywalker sorsán keresztül szemlélhetjük. A sokra hivatott fiatalembert a már említett jedimester, Obi-Wan Ben Kenobi avatja be az Erő jó oldalának ismeretébe. Igen ám, de Anakinban felébred a vágy, hogy őt is mesterré avassák, a jeditanács azonban éppen a túlzott ambíció miatt nem veszi fel soraiba. Ehhez társul még az a magánéleti konfliktus, hogy Amidala szenátornő gyereket vár az ifjú Skywalkertől. A fiatalember számára nehéz lélektani pillanatot használja ki Palpatine szenátor, és bevezeti az ifjút az Erő sötét oldalába. Az előző rész szép, tiszta tekintetű kisfiújából, majd a nemes célokra fölesküdött jeditanítványból fokozatosan a Galaxis - és a filmtörténet - leggonoszabb figurája válik; ne kerteljünk: Anakin Sywalkert takarta a trilógia középső részében Darth Vader fekete maszkja. De a film végén megszületik az ikerpár, Luke és Leia, akik majd a negyedszázada készült filmhármasban legyőzik a Gonoszt...
A Csillagok háborúja a mozi históriájának talán legsikeresebb, a hat részt együttesen tekintve mindenképpen a legjövedelmezőbb alkotása, melyre egész iparág épült. A Star Warst azonban nem a látvány, a technika élteti, a vizuális effektusok csupán szükséges, de másodlagos kellékek. Ennél sokkal fontosabb, hogy George Lucas eposza kultuszmű, azaz a beavatottak filmje. Az összetartozásnak, a közös tudatnak olyan erős kapcsát jelenti, amely nem csak a filmtörténetben páratlan. Aki számára Yoda mester, a C-3PO, Chewbacca vagy Dooku gróf neve nem jelent semmit, vagy nem olyan magától értetődően hívó jellegű, mint Hamupipőkéé, Sámsoné vagy Herkulesé, az ne váltson jegyet a filmre. Aki nem szereti, hogy összekutyulják az antik mitológiát a keleti tanokkal, majd ezt a jövőbe helyezve nyakon öntik a megváltástannal; aki nem kedveli, ha egy alapfokú politikai szeminárium vázlatát Freud tanításával vegyítik, az most egy ideig kerülje a mozikat. De valamiből kimarad...
