Suszter, a mindenséged, maradj a kaptafádnál! Ha a cipőkhöz értesz, készíts cipőt. Ha a városromboláshoz, csináld azt. Legyél jó benne. Teljesítsd ki általa az életed. De maradj a kaptafánál!
Roland Emmerich nemzetközileg is jó renoméval rendelkező városrombolási szakmunkás. Eddig minden nagyobb vállalkozása remekül sikeredett, az ufók, Godzilla és a globális felmelegedés is látványosan pusztították el a kiszemelt metropoliszokat. Persze a kritikusok utálták, mert a kritikus belepusztul, ha el kell ismernie, hogy tetszett neki egy olyan mű, ami a Solarisnál meg a Stalkernél kevesebb gondolatot tartalmaz egy képkockára vetítve - hanem az ufók, Godzilla és a globális felmelegedés nem kérték ki e sznob úriemberek és -hölgyek véleményét, taroltak rendesen, ahogy a városromboló szakmunkás kiadta nekik alvállalkozásba. Nem mellesleg a mozipénztáraknál is. Aztán a DVD-piacon. Aztán a közvéleményben. Hány olyan ember van, aki nem tudja, kicsoda Godzilla?
Erre jómunkásemberünk megcsömörlik a városoktól és elutazik egy olyan korba, ahol nemhogy metropoliszok nincsenek, de a civilizáció aktuális csúcsát fél tucat szánalmas viskó teszi éppen csak ki. Otthagyja a techno-materializmust a misztikáért és a sámánokért. És végül az ufó, Godzilla meg a globális felmelegedés helyett hoz nekünk mamutot.
Mert neki már régi ötlete a sztori, "csak mostanra ért el a számítógépes grafika a kellő szintre". Ugyan már, Mr. Emmerich, mintha pár ványadt mamut pótolhatná a szuperviharokat! Elhiszem, hogy szépen fodrozódik a szőrük a digitális szélben, technikai Oscart neki és kész. A mamut akkor is kicsi az ufó-invázióhoz, Godzillához és a globális felmelegedéshez képest - sőt, épp az utóbbi nyírta ki az egész fajtájukat anno, a jégkorszak után. A mamut nem ellenfél. Kispályás. És így már nem elég jó munkásembernek lenni.
A Függetlenség napja, a Godzilla és a Holnapután azért jó filmek - jöhet a kőzápor -, mert mialatt egész civilizációnk rombadőlését nézzük, nem hiányzik nekünk az igényes történetmesélés, a hiteles szereplők, a gondolatok. Csemege a szemnek és a legkevésbé bonyolult érzéseknek. Az elnök beszéde a Függetlenség napjában remekmű, hiába giccses. De amikor a rendező egy kisebb horderejű sztorit akar elmesélni, amiben nyoma sincs porfelhőbe vagy tűzbe roskadó felhőkarcolóknak, akkor egyszerre észrevesszük ezeket a hiányokat. A hiányok pedig számosabbak, mint Emmerich eddigi filmjeiben: D'Leh, a főszereplő nyomasztóan súlytalan, semmit - hm? semmit! - nem tudunk meg róla a film során, miként a kötelező lányról és mentorról sem. A történet óvodás szintű, alulmúl mindent, amit Emmerich idáig felmutatott. S a látványvilág: a legnagyobb csalódás.
Még ufók, Godzilla és a globális felmelegedés nélkül is lehetett volna szemkápráztató világot varázsolni a vászonra, hiszen az ismeretlen őskor, az atlantisziek legendája, az ősállatok mind csak az alkotó fantáziára várnak, hogy Spielberg dinoszauruszaihoz hasonlóan megelevenedjenek. Mégis sikerült unalmas, se nem lenyűgöző, se nem izgalmas képekbe nyomorítani őket, megfejelve a szörnyű kamerakezelést a legpocsékabb vágással, amit az utóbbi időben (vagy akár valaha) moziban láttam - olyan hirtelenül kezdődnek vagy érnek véget egyes vágások, sőt egész jelenetek, mintha otthoni amatőr videót néznénk. De ami a legmegdöbbentőbb: a számítógépes grafika helyenként szaggat. Igen, mozi, Emmerich, 2008: a grafika szaggat, még ha számítógépekes játékokon edzett fiatal szem kell is, hogy észrevegyük. (Persze lehet, hogy a moziban akadt valami technikai hiba, vagy Emmerich maga talált ki valami újnak szánt látványelemet a közhellyé vált kép-belassítás helyett.)
A film így is anyagi siker. Nem bánom: Roland Emmerich biztosan készít még filmeket, és azok, ha marad a kaptafánál, jók is lehetnek. Megbízható munkás csak egyszer szúrja el. Remélem.
