A hollywoodi filmeket túlságosan erőtlennek tartók számára egy svéd krimi rendszerint gyógyírt jelent, az Eltitkolt életek azonban nem hozzza a skandináv színvonalat – és ezúttal (legalábbis a magyarok számára) még az olvasás sem marad.
Pedig rendkívül erősen kezd a film. Az első jelenetben a padlóra esik egy náci vaskereszt, azt követően a szülés után a kórházi szobában a nagymama borzadva tér ki unokájának megölelése elől, majd két-három percen belül autóbalesetben életét veszíti egy idős házaspár. Remek felütés, amely több szempontból is kiszámíthatatlanságot és nyomasztó hangulatot vetít előre a krimi hátralevő részében.
A különböző jelenetek természetesen összefüggenek, de ez csak később válik világossá. A történet egy furcsa rejtéllyel indul: szülei halála után fél évvel a megüresedett házba történő költözés közepette Erika Flackot (Claudia Galli), a befutott írónőt meglátogatja otthonában egy ismeretlen férfi, aki közli a nővel, hogy ők valójában féltestvérek. Nem sokkal később az állítását papírokkal is bizonyító testvért szállodai szobájában megölik, az írónőt pedig nem hagyja nyugodni a rejtély, ezért egyre mélyebb ás a múltban, ahol megdöbbentő titkok lapulnak anyja korai életszakaszából.
Ha esetleg valaki nem vette volna észre az óriásplakáton található „Camilla Läckberg regénye alapján” sort, neki is elég hamar nyilvánvaló lesz, hogy az Eltitkolt életek egy könyvadaptáció. Az olyan egyértelmű jelek mellett, mint a főszereplő foglalkozása és a film témájául szolgáló klasszikus skandináv toposz (múltban rejlő titkok), a krimi felépítése is ezt sugallja. Rendkívül tömör jelenetek váltják egymást száguldó sebességgel. Egyetlen pillanatra sem áll meg a film, az új karaktereket is csak a rejtély szempontjából lényeges tulajdonságokra szorítkozva mutatják be, vágóképeket pedig a legritkább esetekben alkalmaznak.
Ez a papírszagúság képezi az Eltitkolt életek legnagyobb hibáját. Egyszerűen egy rossz adaptációt látunk. A rendező, Per Hanefjord vélhetően inkább azt választotta, hogy a lehető legtöbbet emelje át az eredeti történetből. Ami azonban egy könyvben több száz oldalon keresztül érdekes, nem lesz lebilincselő mozgóképen. Hiába gazdag fordulatokban a film, a karakterek elnagyolt bemutatása miatt nem izgulunk a főszereplők életéért. Annyira hűek akartak lenni a készítők az eredeti regényhez, hogy közben elfeledkeztek az igazán fontos részletekről, melyek az egyes szereplők jellemét árnyalhatnák.
E nélkül pedig az Eltitkolt életek semmiben sem izgalmasabb egy átlagosnál valamivel jobb tévésorozat egyik epizódjánál. Amit látunk, az egy svéd iparosmunka, és az a többletérték, amit a krimi európaisága hordoz magában – tehát a máig ható történelmi ellentmondások az európai társadalmakban –, nem nyilvánul meg konkrét értékütközésként, pusztán a fordulatok kiélezésében kap szerepet.
Az eredeti regény szerzőjétől, Camilla Läckbergtől magyarul négy krimit is olvashatunk, azonban az Eltitkolt életek nincs ezek között. Az írónő 2007-ben kiadott könyve pont az ötödik bibliográfiájában, tehát éppen az, ami még várat a magyar fordításra. Ezáltal teljesen érthetetlen, hogy miért döntöttek a film hazai forgalmazása mellett – különösen annak fényében, hogy egy nem túl erős adaptáció valósult meg a könyvből.
