Ulrich Seidl, a fogyasztói társadalom élesen látó és kíméletlenül fogalmazó, élő lelkiismerete e filmjében sem adja alább, mint eleddig tette. A Paradise: Love elhízott, középkorú, szeretetlen európai nőkről szól, akik all inclusive egzotikus kenyai nyaraláson próbálják megvásárolni azt, amit valójában sosem kapnak, sosem kaphatnak meg: a szerelmet.
Teresa
A film főszereplője a középkorú Teresa (Margarete Tiesel) az anyagi jólétben tespedő osztrák társadalom alsó-középtáján él dodzsemparkjának bevételéből, mely annyira "megy", hogy kénytelen az üres órákat nyomott áron szellemi fogyatékosoknak kiadni. Szó sincs valamiféle karitatív jellegű jószolgálatról, mielőtt a film nyitóképein ijedten-önfeledten száguldozó fogyatékosok túlzottan belemelegednének az autókázásba, harsány hangon kiparancsolja őket – nehogy még valami anyagi kár érje a kis vállalkozást. A következő jelenetben képet kapunk családi állapotáról is: kövér tinédzser lányát egyedül nevelné, ha az ezt hagyná. Érzelmileg sivár, ingerszegény, primitív élet, viszonylagos anyagi biztonságban. Ez utóbbit tanúsítja a némán, kötelességszerűen elfogyasztott rokonlátogató ebéd, miután lányát ott "letétbe helyezve", rövidesen már egy egzotikus ország (később kiderül: Kenya) poros útjain rázkódik egy turistabuszban a tengerparton, pálmafák árnyékában fekvő, fegyveres őrök által őrzött álombéli üdülőfalu felé.
[img id=373230 instance=1 align=left img]Ulrich
Az osztrák film egyik legnevesebb "fenegyereke", Ulrich Seidl kvázi dokumentumfilmesként tudott kultfilmessé válni, igaz, csak egy elég szűk körben. Seidl soha életében nem csinált vidám, szórakoztató filmet, sőt, "pofátlan" módon saját kultúrája, saját társadalma elé állít rendszeresen tükröt, megmutatva benne mindazt, mit rohadtnak, gusztustalannak, züllöttnek, hazugnak, szégyenletesnek és erkölcstelennek ítél meg, egy globálisan elfogadott, magasabb rendű erkölcsi-etikai mérce szerint. Ezeket azonban az ember, főleg, ha az egy gazdag, jól szituált osztrák polgár, inkább elrejtené. Seidl filmjei azonban szinte kizárólag olyan dolgokról szólnak, amit a családokban "nicht vor den kindern", vagy még úgysem szokás emlegetni. E filmje is pont ilyen, ezúttal az unatkozó, gazdag, ám lelkileg, érzelmileg koldusszegény, jólétben élő EU-polgárok kedvelt szórakozását, a szexturizmust veszi célkeresztjébe. Ma már nem számít tabunak, ha egy férfi, aki mondjuk az Uraltól nyugatra, de az Alpok hegyláncain nem túlnyúló területen él (megérne egy komoly tanulmányt, hogy vajon miért éppen a német, osztrák, holland, angol, valamint orosz és ukrán férfiak látogatják túlnyomó számban a thai szexnegyedeket…), akár kapuzárási pánikját gyógyítandó, akár szüzességét elveszítendő utazik Távol-Keletre (általában Thaiföldre). Ezt a hagyományosan macsó közgondolkodás, legalábbis hallgatólagosan, természetesnek veszi. De ha ugyanezt egy ugyanilyen státuszban, kultúrában élő nő teszi meg, akkor arra mindenki felkapja a fejét. Seidl persze, hogy elhízott, szeretetnélküliségben senyvedő, szexuálisan hulla, izzadó, buta és önmagukra igénytelen osztrák nőket fog követni kamerájával, ahogyan szerelmet vásárolnak a forró afrikai tengerparton testüket, szolgálataikat áruló, kígyótestű fekete férfiaktól.
Teresa szafarija
Teresa -Seidltől kicsit idegen módon- kezdetben mégis tényleg a szerelmet keresi, az igazi, fennkölt érzelmet. Fel sem fogja vágyának képtelenségét, hogyan is eshetne egy nyomorúságban tengődő, izmos, fiatal fekete férfi szerelembe egy pillanat alatt egy kövér, izzadó, övéi körében nem is túlzottan gazdagnak számító, ötvenes osztrák nőbe. Ahogyan azonban ráébred a pénzért vett szerelem megkerülhetetlen hazugságára, főleg, hogy első reménybéli partnere még piti módon át is veri, szép lassan ő is betagozódik társai, a szálló többi szexre éhes hölgyvendége közé, akik már semmi másnak nem tekintik a feketéket, mint szexrabszolgának. Simogatják őket, dédelgetik, élvezik szolgálataikat, amíg kedvük tartja, de ha "nem működnek", fizetség nélkül gyorsan és durván kidobják őket. Seidlnél e filmjében sincs nyoma semmilyen politikailag korrekt pipiskedésnek: kíméletlenül belenyomja arcunk a bilibe, hogy nézzük meg, mik vagyunk, hogy élünk és mit teszünk. Részvét nélkül, szinte már arctalanul ábrázolja az anyagi érdekek miatt testüket áruló afrikaiakat, igaz, el sem ítéli őket, de melléjük sem áll. Valódi dokumentaristaként olyannak mutatja őket, amilyennek látszanak, még ha a film valójában dramatizált jelenetek füzére is. Ugyanezt teszi az "övéivel", a turistákkal is, szenvtelenül meglesi őket kielégületlen magányukban. Ismét esztétikusan komponált, művészi képekben mesél olykor gyomorforgató, máskor csak simán kényelmetlen és kellemetlen, ám valóságos dolgokról, ismét helyi jellegű popzenével. A film egy trilógia első darabja, jön még egy rész a hitről, egy pedig a kényszeres fogyókúráról – alig várom már őket is.
Kinek ajánljuk?
- Ulrich Seidl rajongóinak.
- Akik valaha is szexturistáskodásban gondolkodtak/gondolkodnak.
- Társadalomkritikai érdeklődésű nézőknek.
Kinek nem?
- Vágykeltésre vágyóknak.
- Turisztikai propagandának.
- Rasszista/antirasszista propagandának.
9/10
