Vannak még nagy találkozások. Steven Soderbergh és George Clooney összeütközése is most már mindenképpen ilyennek tűnik. (Persze, ha tudjuk, hogy George az isteni Julia Roberts legjobb barátja, és Julia éppen Steven egyik filmjével aratta élete nagy sikerét - az Erin Brokovich-csal, ugye, már minden természetesnek tűnhet.) Szóval, Steve és George, valahol Beverly Hillsben, egy partin, nagy halom jégre locsolt whisky-itallal kezükben, összedugták fejüket, és néhány óra múltán megállapíthatták, mennyire jól megértik egymást. Természetesen, kizárólag filmszakmai kérdésekben. E nagy egyetértés szülte együttműködés már olyan filmeket szült, mint például a Ocean's Eleven, vagy az új Solaris. Jelen esetben producer-párosként vállaltak fel egy (számomra) ismeretlen rendező-testvérpár, Anthony és Joe Russo által készített, sajátosan fűszerezett krimi-komédiát. E fűszeres képzavar szándékolt, mivel engem e film egy egyéni módon összeállított extra pizzára emlékeztet, amelyet mondjuk 11 Óceánnak neveznek Russo fivérek pizzériájában. Ugyanis e film felfogható az Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi című, először a Frank Sinatra-féle Rat Pack-hez köthető, majd a Soderbergh-Clooney páros által rimékelt "nagy balhé-mozi" valamiféle variációjának. A sztori ugyanis két mondatban elmesélve, majdnem ugyanaz. Néhány munkanélküli rovottmúltú összeverődik, kéne valamit csinálni. Az egyiknek megvan a tuti tipp, neki állnak hát, és megcsinálják. Ennyi.
A Széftörők-ben majdnem dettó. A helyszín ugyan nem a csillogó Las Vegas, hanem a kiterjedt ipari tevékenységéről, valamint amerikás magyarok központjaként elhíresült Cleveland egyik külvárosa, amit a helybéliek egyszerűen csak Balekfalvának emlegetnek. Ózd-külső. Itteni lúzerek, a legkülönbözőbb nációkból (magyar most nincs köztük), összeverődnek, a tuti tipp birtokában megcsinálnák a nagy dobást. Természetesen utoljára, mert a bűnözés csúnya dolog, de a pénznek helye van. Kell óvadékra, megélhetésre, első randira szánt virágcsokorra, tehát csupa véresen komoly dologra. Eddig hasonló a filmek íve, ekkor a Széftörők esetében komoly törésnek lehetnek szemtanúi a nézők. Hogy mit, azt viszont nem árulom el.
Azt viszont igen, hogy kiket is lehet látni a nagy balhéra készülő csapat tagjaiként. A tuti tipp birtokosa, a mulatt Cosimo szerepében az egyre több független filmben hatásos karaktert alakító Luis Guzmán, a kisdedóvó, ám lecsúszott fotós William H. Macy (pl. Pleasantville), és mások mellett feltűnik maga George Clooney is, teletetoválva, a Jerzy nevű agg mackós-tanár alakjában, mintegy személyes jelenlétével is meghúzva a nyilvánvaló párhuzamot a Tripla vagy semmi, és ezen alkotás között. Ott megcsinálja, itt csak megmondja, hogy kell. Azonban nem mondja rosszul. A filmet nézve ugyan előjönnek bizonyos emlékek bizonyos Jim Jarmusch nevű rendező filmjeiből, de felötlik Aki Kaurismäki néhány alapvetése is, aki ugyan finn, de az elesett és esendő emberek ábrázolásában maradandót alkotó filmrendező. A széftörők akár valamelyik Kaurismäki-filmben is játszhatnának. Amerikai filmben nem túl gyakran látni emberből való és emberszagú figurákat, kedveseket, morcosokat, elesetteket, és olyanokat, akik elbuktak, de fel akarnak kelni, csak valahogy mindig visszaesnek. Nem gonoszak, nem erőszakosak, csak élik, vagy élni szeretnék életüket. Egy nagy hibája van a filmnek, hogy nem az előbb említett finn úr rendezte, Russo fivérek próbálkozása ugyan szimpatikus, csak sajnos nagyon amerikaiak, nem tudják kikerülni azokat a közhelyes ziccereket, amelyeket Kaurismäki elegánsan átfogalmazott volna, ők azonban kíméletlenül behúzzák azokat. Így egyéni fűszerezésű pizzájuk dicsérhető ugyan (hogy visszatérjek a kezdeti képzavarhoz), csak éppen nem mindegy, hogy mihez képest. A gyorséttermi viszonylatban magasan az átlag feletti készítményük, ám ha vesszük a bátorságot, és elzarándokolunk egy igazi olasz pizzériába, ott azért olyat kapunk...
Azért ez se rossz.
