Szegény Ördög és Arnieka

  • Kukonya / Internetto

Már jó pár órája küzd Schwarzi a Sátánnal a hazai mozikban. A győzelem persze nem kétséges, hisz Arnie két évig készült, hogy megtegye, amit a haza megkövetel.


Az elején még nagy hülyeségnek tűnt. Amikor először szóba került, miről szóljon az a film, amellyel Arnold Schwarzenegger visszatér a mozikba, Andrew Marlowe forgatókönyvíró csak viccként sütötte el, hogy a Nagy Ember az Ördöggel küzdjön meg, elvégre ez neki való kemény feladat. Aztán kicsit később már nem is tűnt olyan képtelenségnek az ötlet. A sztori alakulni kezdett, és amire az Ítéletnap elnyerte végső formáját, már egy rabbi, egy katolikus, illetve egy protestáns teológus, meg egy szerzetes is részt vett a történet megformálásában.

Schwarzenegger nem töltötte tétlenül azt a két évet, ami utolsó filmje, a Batman és Robin óta eltelt. Közéleti személyiségként szinte gyakrabban bukkant fel az amerikai médiában, mint filmsztár minőségében, bár a kettő egymástól nehezen elválasztható. Hol a Paraolimpiai Játékok fővédnökeként jelent meg, hol meg az általa indított sportmozgalmat szervezte, amelynek az a célja, hogy a nagyvárosok veszélyeztetett fiataljait rávegye: ne az utcán, hanem a stadionokban mérjék össze erejüket. Arnie gyakran forgolódott politikusok társaságában is, úgy is, mint volt elnöki fitnesz-tanácsadó. Ezzel kapcsolatban kapott szárnyra a hír, hogy Arnie legközelebb esetleg indul a kaliforniai kormány választáson - elnök nem lehetne, mert nem az Egyesült Államokban született - , mivel már nehezen viseli a demokraták szerencsétlenkedését. Schwarzenegger ugyanis meggyőződéses republikánus, ami állandó találgatásokra ad alkalmat - azt szokás firtatni, vajon otthon hogyan fér meg a sztár és felesége, a demokrata Kennedy-klánhoz tartozó Maria Shriver. Arnie-nak erre van egy bejáratott válasza: balhézunk, de nem vagyunk haragtartók.

A pályamódosítás lehetőségét Arnie nem szokta megerősíteni, de nem is cáfolja egyértelműen. Általában azzal ködösít, hogy nem tudja pontosan, mit hoz a jövő, mert a család, az üzlet meg a filmes projektek minden energiáját lekötik. Nem elhanyagolandó, hogy Schwarzenegger kétszer került kés alá, amióta nem láttuk. Rutin szívbillentyű-műtét volt, amit a nagy sikerre való tekintettel meg kellett ismételni, mert a beteg néhány órával azután edzeni próbált, hogy összevarrták. A frissen berakott új szívbillentyű kiszakadt a helyéről, és mindent elölről kellett kezdeni. Arnie kénytelen volt cáfolni, hogy életmentő műtétről lett volna szó, és mintegy mellesleg megnyert egy pert egy német orvos ellen, aki azt állította, az anabolikus szteroidok szedése miatt rendetlenkedne a szíve.

Arnie persze nemcsak sikert könyvelhetett el az elmúlt két év alatt. Egyik üzleti vállalkozása, amelyben Hollywood legjelentősebb személyiségei a partnerei, a csőd közelébe került, bár gyorsan sikerült új befektetőket találni, és ma már ismét rózsásak a kilátások. A Planet Hollywood étteremláncról van szó, amely kicsit gyorsabban növekedett a kelleténél, miközben a bevételei kicsit lassabban csordogáltak, mint eredetileg tervezték. Végérvényesen kútba esett viszont egy filmterv, amely két évvel ezelőtt még igencsak ígéretesnek látszott. Schwarzenegger az I Am Legend című sci-fi remake-jében játszott volna, ha a stúdió előkészítés közben le nem fújja a produkciót. Annak idején Charlton Heston volt a hőse a komor történetnek, amelyben egy vírus kipusztítja az emberiséget. Így merült fel az Ítéletnap, mint alkalom a nagy visszatérésre. Arnie és a projekt mögött állók azt akarták, hogy a film igazán nagyot szóljon, és más legyen, mint a megszokott izom-mozik. Amikor már megvolt a Bukott Angyal mint ellenség, kitalálták, hogy Arnie-nak is bukott figurát kellene játszania, akinek a cselekmény során alkalma nyílik a jellemfejlődésre. Jericho így lett narkós, alkoholista és könnyen sírva fakadó zsaru, akit még egy kisnyugdíjas is két vállra tud fektetni.