A Cigányok ideje megint az életről szól, s megint úgy, ahogy Kusturica látja, na és persze ahogy láttatja a hol megdöbbent, hol felszabadult, de némiképp megszeppent nézővel.
A Macskajaj mellett, mintha az 1989-es A Cigányok ideje - Dom za vesanje - aratta volna a másik hangos sikert, egyfajta etalonként feltüntetve vele a rendezőt, és ikonként a zeneszerzőt.
Ha Kusturica, akkor könnyedén kitalálható a téma, sejthetővé válik a humor és drámai ábrázolás sajátos ritmusú váltakozása, mi mindenképp eredményezi azt a hatást, amiért a szerb rendezőt annyira lehet szeretni, vagy épp vitatni. Mert az mindenképp tény, hogy Kusturica hatást vált ki, méghozzá olyat, mi nem hagyja könnyen nyugodni az embert.
A történet részletes elmesélése nem lenne sem hálás, sem könnyű feladat, mert könnyedén összegabalyodhatnak a szálak, s a mesélő könnyedén tévedhet saját érzései tolmácsolásának sűrű útvesztőjébe. Az pedig már nem szólna közvetlenül magáról a filmről.
Annyi bizonyos, hogy ezúttal is nagy szerepet játszik Kusturica - egyre jobban megismerhető - világa, életszeretete, emberközeli ábrázolása. Az érzelmek bemutatása, életé és halálé, olyané, ami mellett valamiért kényelmesebb elfordított fejjel elsétálni az utcán.
De Kusturica nem csak hogy nem sétál el, de úgy nyomja a néző arcába, hogy az kénytelen rádöbbenni: a filmben szereplő sorsok még részesei valami olyasminek, aminek mi már sajnos egyre kevésbé.
Adott egy roma ősasszony az ő csapnivaló fiával és különleges képességekkel megáldoott/megvert unokáival, és adott egy nehéz sors, mit elviselni ugyan még el lehet, de - mint ahogy az később kiderül - sajnos fokozni is.
Mert a legkisebb fiú elindul, hogy szerencsét próbáljon, bár nem önszántából teszi, nem is így képzeli, de életben maradásához minden furfangjára szüksége van. Kalandozik Milánóban, bosszút áll Rómában, miközben csak haza húzza megkeseredett szíve. Boldogsága megcsalja őt, megkeseredetté válik, keresztül zakatol rajta az élet, pedig valójában arra is alig lett volna ideje, hogy felnőtté váljon: annyira fiatal még.
Kiveszi részét a koldusmaffiában, szerelemben, árulásban, irányításban és kiszolgáltatottságban, miközben szellemek és árnyak, fények és borúfelhők kísérik útján. Tisztessége, mint egy hétpróbás fiúé, cselszövéseit szinte rákényszerítik, de továbbadja, mit ő maga is örökölt. A szemre tett érmék pedig egyszer csak eltűnnek...
Perhan, az útra kelt fiút idő előtt elrabolták álmai, a tökéletes hajszolása közben pedig maga is odavész. A nagymama pedig újra a csöppnyi kis család irányítójává válik.
