Hülye magyar cím, délolasz életérzés, sanzonslágerek: az Olaszországban alkotó török Ferzan Özpetek újdonsült munkája eredetileg Mine Vaganti, vagyis Sodoraknák címen futott, amit beszámíthatatlan fruskákra és a derült égből villámcsapásként érkezőkre szokás mondani, de magyarul beszédesebb, ha eláruljuk, hogy a főszereplő Cantone família tésztagyárában nem csak a friss makaróni meleg. Hogy még ki az és ki nem, az a tökéletes színészi játék és a futtatott divattervezők ruhakölteményei mellett kiderül a vidéki nagycsalád élettörténetéből, a jó szomszédok és a szobalányok beszólásaiból, valamint egy fürdőgatyás Baccara-feldolgozásból. A tragikomikus pillanatképek sorozatát egy buzivicc indítja el, melynek hatására a Cantone fivérek: az írói ambíciókkal kacérkodó, ám elbitangolt Tomasso és a családi ügyekben elkötelezett Antonio váratlanul szerepet cserélnek. Aztán apjuk szívrohama és a Rómából betoppanó amorózók az összes többi családtagot is kizökkentik a fennkölt bárgyúságból. Lélektani értelemben viszont mindegyikük a színvallás aktusát hivatott példázni, és amikor elhangzik, hogy már rég nem 2000-et, hanem 2010-et írunk, nézőként visszatekintve önkéntelenül is megkérdőjeleződik bennünk, hogy nagyanyánk cukorbetegsége és süteményimádata, nagynénénk titkolt alkoholizmusa vagy kishúgunk túlsúlya mennyiben lett mára kibeszélhető tabu önmagunk hovatartozásával - szexuális vonzódásával, toxikomániájával vagy karrierizmusával - szemben.
