Ágyrajárók

Arthtur Schnitzler drámájának számos feldolgozása ismert, többek között Roger Vadim is készített belőle filmet, Magyarországon például Kornis Mihály is színpadra vitte, az ő interpretációjában még egy kommunista pártfunkcionárius is helyet kapott a karakterek között, Amerikában pedig egy kifejezetten meleg musical változat is ismert. Valóban, az egész – mondjuk úgy – koncepció talán legkevésbé érinthetetlen része maga a történet. A karaktereket szintén lecserélhetjük nekünk jobban tetszőkre, kornak, ízlésnek, kultúrkörnek megfelelőbbekre, s az ők változatos viszonyait is mindig lehet update-elni. A lényeg itt részint a szerkezet, részint ami ebből következik, vagyis hogy a szereplők egy kirakós játék, bár néha pontosabb, ha úgy mondjuk, egy dominósor pici darabjai. Ha nem is mindenki mindenkivel áll kapcsolatban, de láncszemekként kapcsolódnak egybe, hézag nélkül. A kapcsolódási pontok persze testnedvek alapján válnak tapadóssá, hol plátói szerelem, hol érzelemmentes szex képezi azokat a sztoriban.

[img id=350274 instance=1 align=left img]Mindenki cameózik

Meglehet, 2013-ban azért ez már nem nagy truváj. Illetve két éve, amikor elkészült a film, akkor se volt az. Mégsem mondhatjuk, hogy elcsépelt, de láttunk már ennél meghökkentőbb – szerkezetű – megoldásokat is a közelmúltban, Inárritu egy kortárs mestere ennek például, nála látszik, hogy nem csak megörült egy ötletnek és random dobált bele karaktereket, illetve szituációkat, hanem alapvetően sorsokról mesél, mintegy mellesleg rendhagyó dramaturgiát használva. Fernando Meirelles szereplőiről nem tudunk meg annyit, hogy elkezdjenek még jobban érdekelni minket, inkább csak elszaladnak a szemünk előtt. Remélem, ennek nem mond ellent, hogy amúgy erős karaktereknek tartom őket, talán túl erőseknek is. Olyanok, akik bár értelemszerűen csak rövidfilmnyi játékidőt kapnak, többen tán elbírnának egymaguk egy egész estéset is. Igenám, de így, hogy épp csak egy forgóajtóban találkozunk velük, a film két szék között esik a pad alá.

Van prostituáltunk, aki persze csodás ember, de a pozsonyi lakótelepen nem talált még egy nonstopban sem állást. Aztán a rendező fél szemmel hazafelé kacsint, amikor egy brazil lányt is beráncigál a kamera elé – nála tudtam a legkevésbé megfejteni, hogy mit miért tesz. A maffiózók oroszok, Párizsban egy hithű muszlim szerelme borzolja a kedélyeket, míg a legidősebb karakterünk lánya (holtteste) után kutat. Sőt, ha ez nem elég, van egy szexuális bűncselekményekért hat év börtönnel büntetett s épp szabaduló fószerünk is.

Tudni kell elengedni

Nem csinálok belőle titkot, kicsit jobban terveztem szeretni a 360-t, mint ami végül lett a viszonyunkból. Ahogy a szereplők sem mind tudják biztosan, hol romlott el a kapcsolatuk, úgy én se vagyok biztos benne, hogy megannyi jó tulajdonságának dacára miért vagyok csak közepesen lelkes vele. Csak azt tudom, hogy nem kötött le olyan nagyon, amennyire izgalmas egyébként egy ilyen téma. De azért az élmény, jó eséllyel még sokáig a nézővel marad, érdemes fel-felidézni, hogy akkor most ki kivel volt, kinek sült el jól, kinek rosszabbul ez a körkapcsolás. Van ugyanis, akinek az élete jottányit sem változik, mások sorsa viszont mesebeli lekerekítést nyer – ez utóbbi a kevésbé szimpatikus. Szóval azért magunkkal visszük, mert valószínűleg képesek leszünk elvonatkoztatni a konkrét arcoktól és általános érvényűvé tenni mindazokat a rövid történeteket, amelyeket végignéztünk és amelyek így együtt még többletértéket is képesek felmutatni. És még annyit, köszönöm a hazai forgalmazónak, hogy nem adott a filmnek valami gyökér magyar alcímet.

Kinek ajánljuk?
- Érzelmileg érett, felnőtt embereknek.
- Akik látták már a mű valamelyik, akár filmes, akár színpadi feldolgozását, bizonyára érdekes lesz összevetni.
- Pozsonyi prostiknak.

Kinek nem?
- Fiatal és lelkes szerelmeseknek.
- Akik Jude Law és Rachel Weisz kapcsolatát tervezték volna nézni egész film alatt.
- Akik arra alapoznak, hogy Arthur Schnitzler drámáját anno pornográfnak tartották.

6/10