A globális tinivámpír-lázat elindító széria második felvonása ékes bizonyítéka annak, hogy a színvonal és a siker nem mindig jár együtt. A rémtörténeteknél megszokott borzalom helyébe lépő romantikus szál ugyanis alig több trendi vizuális mázzal leöntött giccsparádénál.
Sok-sok mozirajongó haragszik Stephanie Meyerre, mivel a vámpírmitológia tinibarát újraértelmezésével tulajdonképpen a vámpír és a horror zsánerének százéves nászát bontotta fel. A vámpír ezzel kultikus rémalakból a popkultúra silány divatcikkévé degradálódott. De próbáljunk meg ezúttal elvonatkoztatni a vérszívók dicső mozgóképes múltjától, és félretéve előítéleteinket, csupán a kész műre összpontosítani.
Az Alkonyat - Újhold nagyjából ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért. Edward és Bella között dúl a szerelem, ám Bella 18. születésnapja kis híján tragédiába torkollik. Edward kénytelen belátni, hogy Bella koránt sincs biztonságban mellette, így a szakítás mellett dönt, és családjával együtt elköltöznek Forks városából. Bella szerelmi bánata rendkívül terjengősen, elnyújtott snittek sorozatán keresztül jelenik meg, természetesen slágergyanús betétdalok kíséretében. A lány előtt látomásszerűen megjelenik olykor Edward, ami ugyan vizuális ötletek arzenáljával kecsegtet, ám a filmet rendező Chris Weitznek nem sikerül leütni ezt a magas labdát, a Bella vízióiban látható pár kreatív megoldást pedig rég ellőtték már az előzetesben. Egyedül a nyitány, az első három perc mondható frappáns megoldásnak, ahol Bella szembesül azzal, hogy fest majd öregen az örök fiatal Edward mellett. Robert Pattinson ismét az szépfiú szerepében tetszeleg, nem hús-vér karakter ő, hanem a női szívek megtestesült netovábbja. Vele szemben a Jacobot alakító Taylor Lautner sokkal inkább az a "szomszéd srác" típus, valószínűleg a párjaik által a vetítésre elcipelt férfinézőkben felmerül majd a kérdés: Bella miért is nem őt választotta?
A film igazából főleg a Bella és Jacob között kibontakozó románcra koncentrál, így elég nehézkesen passzol a sztoriba a másik szál, az ősi vámpír család köré szerveződő rész. A film elején röviden felskiccelik ugyan a Volturik mitológiáját, de ez korántsem elegendő arra, hogy az ember átérezze karaktereik súlyát. A Volturik templomában játszódó finálé - hiába a Frost/Nixonban remeklő Michael Sheen - így erőtlennek és nevetségesen teátrálisnak hat. A másik főgonosznak szánt figura, Viktória pedig alig tűnik föl a vásznon, így tulajdonképpen valamirevaló antagonista nélkül marad a film. Ennek megfelelően az akciójeleneteket sem vitték túlzásba, néhány vérfarkason és a klipesztétika trendi szokásai szerint agyonlassított harc-jeleneten kívül maximum a kigyúrt felsőtesteken legeltethetjük a szemünket. A film talán legröhejesebb pontja az, mikor Jacob lekapja a pólóját, hogy letörölhesse vele Bella vérző homlokát. Arcunkba tolják itt a srác héroszi deltáit, amivel önmagában nem lenne gond, csak annyira bántóan rossz kontextusban jön ez a nevetségesen öncélú snitt, hogy az embert akarva akaratlanul is gondolkozásra készteti: vajon ez az egész csinnadratta tényleg nem szól többről, mint attraktív fiatalok felsorakoztatásáról?
Sajnos a giccsfaktor is többször átlépi a tűrhető szintet, a nagybetűs ugyanis Romantikát itt azzal próbálják érzékeltetni, hogy elviselhetetlenül nyálas mondatokat adnak a szereplők szájába, ami valljuk be, egy bizonyos kor után már nem túl átélhető. Ettől függetlenül a film kiszolgálja célközönségét, akinek az első film tetszett, annak a második sem okoz csalódást, de semmi többet ne várjunk tőle.
