Bruno Chiche Barnie apró bosszúságai című filmkomédiájában mintha a azt kívánná bizonyítani borsosan pikáns meséjével, hogy a franciák közismerten nagyvonalúak az élet legintimebb szféráiban, s nem mennek a szomszédba egy kis (folytatólagosan elkövetett) házasságtörésért, erotikus hancúrozásért, vad férfi-női (férfi-férfi, női-női) lepedőkalandokért.
Barnie Barniche, a negyvenes éveit élvezettel és önbizalommal taposó hivatalnok sem lóg ki a sorból. Szilárd ugyan a hátországa, ő azonban plusz két fővel erősíti meg férfiúi státusát. Némileg rendhagyó módon, mert a tüzes ifjú lány, Margot mellett saját neme szemrevaló képviselőjével, Markkal is áldoz időnként a testi örömök oltárán. Kicsi a hárem, de jól működik. Ráadásul hősünknek kifogástalan a kondíciója, mivel otthon is helytáll, sőt kifejezetten imádja az aszszonyát. Meddig lehet titokban elbitangolni? Karinthy Frigyes szerint ?míg nem jön rá a dologra a másik? (ezúttal kivételesen többes számot használhatnánk). Bonyolult a szituáció, ám az igazság órájának el kell jönnie. Egy szép napon ? éljenek a véletlenek! ? a fáradhatatlan Casanovát ugyanazzal az ajándékkal lepik meg odaadó szerettei. Velencei vonatjeggyel, egyazon napon, egyazon kupéba. Barnie két kedvese invitálása elől kitér. Ilyen egy hűséges férj. Igen ám, de összecseréli a lemondó leveleket. Ilyen egy szórakozott férj. Margot és Mark, a parkolópályások véletlenül tudomást szereznek egymásról, s közösen keresik fel magyarázatért partnerüket. Lucie, a nej eleinte elhiszi a dajkamesét, aztán kiderül, ő sem teljesen makulátlan. És tovább illeg-billeg a szerelmi libikóka. Belép a körbe a házaspár serdülő lánya, egy ambiciózus történelemtanár, akad ?meleg?-utánpótlás is, persze a prímet a négyes fogat tagjai viszik. Teljesen összekuszálódnak a szálak. A vonaton, ahová végül mindannyian felszállnak, folytatódik a handabandázás, bujkálás, hazudozás, érzelmi zsarolás. A sírás-rívás, illetve a fogak csikorgatása elmarad. A kalandok befejezése a papírformának megfelelő.
Képtelenebbnél képtelenebb fordulatokból izzadta össze a három szerző (a rendező mellett Alain Layrac és Fabrice-Roger Lacan) a film cselekményét. Nem az a baj, hogy a mű szolid sebességgel döcögő szerelvénye a véletlenek és félreértések vágányán gördül előre, inkább a figurák és gesztusok riasztó közhelyessége idegesítő. Talán képi frissességgel és verbális gegekkel lehetett volna valamelyest emelni a mű színvonalát, csakhogy a körítés, a tálalás is ásatag, a közreműködők nem erőltették meg a fantáziájukat. A francia film mostanában ritkán kápráztatja el a közönséget nagy élményekkel vagy erőteljes kommerszproduktumokkal. Naiv feltételezés lehetett azt képzelni, hogy ez a másodosztályú ipari termék, melyben még a jó színészek is kínosan feszengenek, majd javítani fog az itthoni kínálat minőségén. (Forgalmazó: Mokép Rt.)
