"A nevem Bond. James Bond." A klasszikus bemutatkozó mondatot hiába keressük az új Bond filmben, a Quantum csendjében. A mű akciófilmnek elmegy, de a sorozat rajongóinál biztosan kiveri majd a biztosítékot.
Noha annak idején, 2002-ben, a Halj meg máskor! tekintélyes profitot termelt, a producerek kirúgták az öregnek tartott címszereplőt, Pierce Brosnant, és elszánták magukat a franchise megújítására. Több évi találgatás és spekuláció után James Bond szerepére leszerződtették Daniel Craiget, és megnyomták a reset gombot: a történetet ismét a legelejéről mesélő, Casino Royale 2006-ban nagy kasszasiker volt, de nem minden rajongónak nyerte el a tetszését, mivel a legenda számos hagyományát felrúgta.
Mindezek ellenére a film többnyire Bond-hangulatúra sikerült, az egyetlen valóban fájdalmas újítás a lelkizős jelenetek sora volt. Úgy látszik, manapság a giccs kikerülhetetlen napi betevő.
Kérdés volt tehát a hogyan tovább, és Barbara Broccoli és Michael G. Wilson producer a lehető leggyávább megoldást választotta. A Quantum csendje igazi állatorvosi ló, néhány mozzanatában megidézi a szériát, de a figura már inkább egy másik "JB" monogramú akcióhősre hajaz: Jason Bourne-ra.
Mivel az akciószekvenciákért felelős second unit rendezőjének a bourne-os Dan Bradley-t szerződtették, ne csodálkozzunk, ha visszaköszönnek a dokumentaristának vélt, kamerarángatós és agyonvágott jelenetsorok; a szédülésre hajlamosak kerüljék az első sorokat a moziban. Kérdés, hogy miért volt szükség erre az elegánsnak semmiképp sem mondható váltásra, hiszen az örökifjú titkosügynök népszerűsége mintegy 46 éve töretlen, nem lenne tehát szüksége ilyen mankóra.
A Quantum csendje 106 perces játékidejével ráadásul minden idők legrövidebb Bond-mozija, és abban is az első, hogy a túladagolt akciójelentek miatt nem marad idő a cselekményre - ami lehet, hogy jobb is, mert legalább nem olyan szembetűnő a több bántóan logikátlan fordulat.
Minden bizonnyal közrejátszik ebben a feszített munkatempó, már a Casino Royale premierje után nem sokkal megírták a Quantum csendje ütemtervét: az érthetetlen módon művészfilmesnek beállított Marc Foster rendező pedig konkrétan kész forgatókönyv nélkül fogott neki a forgatási munkálatoknak. Az Oscar-díjas Paul Haggis könyvét ráadásul Foster időközben szinte "online" íratta át, mert a dialógusokkal nem volt elégedett.
Ezért is alakulhatott úgy, hogy a huszonegyedik század James Bondja nem egy szószátyár gyerek. Előbb lő, aztán már nem is kérdez. Craig ezt nagy átéléssel játssza el, a gentleman ügynökből, aki ha ölt is, azt csakis stílusosan tette, most brutális terminátor lett. Ha kell, puszta kézzel is agyonver bárkit.
Sovány vigasz, hogy az eredeti receptből sikerült újra felfedezni néhány fűszert: Bond ismét beutazza a világot, sőt nemcsak egy egyszerű főgonosszal (Mathieu Amalric a sorozat egyik legszíntelenebb alakítását nyújtja, igaz, a szöveghiány is elsősorban őt sújtja) kell leszámolnia, de az is nyilvánvalóvá válik, hogy a Quantum egy kiterjedt szervezet. (Ian Fleming regényeiben és a korábbi művekben ez volt a világuralomra törő SPECTRE.)
Ezekkel szemben viszont elmarad a szinte kötelező "A nevem Bond. James Bond" mondat (legutóbb ez 1967-ben fordult elő a Csak kétszer élsz című epizódban), továbbra is mellőzik Q-t és a spéci fegyvereit, sőt az örök cívódást is hiába várjuk Miss Moneypenny és Bond között. Helyette van összetört szív (örökség a Casino Royale-ból), gyilkos bosszúvágy és egy olyan sármőr, aki nem viszi ágyba az Olga Kurylenko alakította Bond lányt.
Megállnak a puszinál.
