Sarah Kane drámája a Thália Stúdióban
Néhai Rozsnyai Kálmánné, leánykori nevén: Senger Mici (közönségesen: Miss Arizona) fehér elefánt hátán merült színre abban a kínosan kopár raktárhelyiségben, ahol a Thália stúdiójában most Zsótér Sándor megrendezte a birminghami születésű Sarah Kane előkelően utálatos, Erzsébet-korian vad szeretetsóvárgását. Az Arizona a háborús évek komor éjszakáit minden világok legcsillogóbbikának mutatta. Sarah Kane darabja - Szétbombázva (Blasted, 1995) - ijesztő siralomvölgynek ábrázolja az egész világot.
Büchner nővérének nevezte Kane-t egy német kritikusa. Darabjai idegesen szaggatott krónikásdrámák. Hősei Woyzeck leszármazottai. Lepusztultak. (Szétbombázottak.) Beletörődőn elszenvedők. Ártatlanul csonkítják meg egymást. Gyermekien tisztán gyilkolnak tehetetlen elkeseredésükben. Sarah Kane, a színházi rendező-író nem egyike az emberi szenvedések vámszedőinek, akik kövérre híznak a testi-lelki nyomorúságok, kínok, szenvedések tantiemjeiből. A sikeres író 28 évesen (1999-ben) felakasztotta magát cipőfűzőjére. Bizarr halálát mintha ő maga írta volna életszerepként. Rémségei nem dramaturgiai fogások. Megrendültség nélküli tárgyszerűséggel kínok kertjének ábrázolja a világot, emberevésnek a szerelmet. Karitatív jóindulat nélküli megjelenítései nem meghatni akarnak. Tárgyilagos, akár egy gyászközlemény.
Megkettőzött szállodaszoba a színpad. Megkettőzött látvány. Tárgyról tárgyra ismétlődik egyazon szállodai szoba egymás fölött, a kettéosztott színpadon. Az Ambrus Mária költői kietlenségével, szenvedélyesen hideg tárgyilagosságával mutatott szobában az epilepsziás munkanélküli Cate beköltözik Iannal, a féltüdejű, nikotinfüggő, alkoholista, májzsugoros anarchista újságíróval. Mindjárt az előadás legelején megszeg a rendező legalább egy íratlan színpadi szabályt. Szembefordítja egymással két szereplőjét. Párhuzamosak a nézőtér első soraival. Nem ?csalnak? kifelé, hogy a néző kényelmesen szemügyre vehesse arcjátékukat és tekintetük tartalmát. Nem kifelé játszanak, a néző megnyerésére. Egymással beszélnek. Méghozzá: nincsenek egy szinten egymással. Ian beszél az emelettel alatta lévő Cate-hez. Az válaszol: a levegőben arra a pontra néz, ahol feje felett áll a fiú. Egyszeri, megismételhetetlen színpadi ötlet: ketten vannak, mégis egyedül. Ketten vannak egyedül. A duett két érzelmileg elszigetelt, magába zárt ember párhuzamos szólója. Ian ágyba vinné a lányt. Az ellenáll. A fiú feszültségét önkielégítéssel vezeti le. Amikor egyazon szinten vannak, akkor sem kerülnek közelebb egymáshoz. Elárvultan magukba csukott emberek.
Schuller Gabriella tolmácsolta színre sallangtalan tőmondatokban Kane drámáját. Sallangtalanságon nemcsak az irodalmiaskodástól, de a vaskosságok stiláris élvezkedésétől mentes szöveget értjük. Sikerületlen a magyar cím. Rosszul is hangzik. Összetéveszthető egy másik darabbal. Egy ítész kartárs megállapítása szerint Zsótér színháza politikai színház. Igaz. A Szétbombázva mégsem utal az ír vallásháborúra. A boszniaira sem. Miközben Leeds a helyszín, a színen Magyar Nemzetet olvas Kuna Károly. Mégsem teatro-csasztuska. Nem színházi röpcédula. Az előadás tartózkodik részrehajló hozzászólást tartalmazni a magyar belpolitikához vagy a lezajlott országgyűlési választásokhoz. Nem azt piszkálgatja, hogy merre kell voksolni. Azt ábrázolja: miként élünk. Milyen a szeretet. A vágy. A félszegség. A félelem. Milyen kínzó az emberi üresség. Kegyetlen a Thália Stúdióban látható előadás. Nem azért, mert betegségről, erőszakról, erőszakos közösülésekről mesél. Nem azért, mert nyílt színi emberevést mutat. Kegyetlen, mert elveti a kényelmes színjátszási kliséket. Megakadályozza, hogy elnyűtt színészeti közhelyek könnyesítsék jól csúszóan ízletesre az ábrázolást. Emberismeretre nevel. A legkínosabb emberismeretre: önismeretre.
A kontármódon ríkató-röhögtető lumpenszínészet évadjain készből gazdálkodnak a maguknak nagy népszerűséget (és hirdetési felületet) szerző matricahumorú színészek. Egyetemi tanár színészek művelik mesterségüket nem középiskolás fokon (hanem nagycsoportosokként). Megnövekszik ilyen évadokon a színészet becsületét, rangját, tisztaságát megvédő együttes játékának a szerepe.
Rezes Judit szfinxszerűen kifürkészhetetlen jón-rosszon túl. Önsajnálkozó érzelgéstől mentesen, ?kritikai? véleményezés helyett megtestesíti szerepét. A fiatal pályakezdő megcsodálandó biztonsággal közlekedik az emberi mélységek, titkok, rémségek szakadékai fölött. Elföldelt titkaink idegenvezetője. Kikerüli a teátrális illusztrációkat. Az ügyes közhelyeket. A romantikus könnyfacsarást csakúgy, mint a modernista színjátszás kliséit. Hiányzik belőle az önmutogatás hiúsága. Kedves-nővéri szolgálattal ágytálat hord a szenvedésekhez. Vonakodó irtózás nélkül ellátja kórházi munkakörét: semmi sem idegen tőle, ami emberi. Játéka minden mozzanata emberi. Félmosollyal arcán, tekintetében hitetlen érdeklődéssel megéli az iszonyatokat. Az előadás három színésze meghatottság nélkül közli a világról borzalmas tapasztalatai. Nemcsak az író, nemcsak a rendező, de önmaguk kiábrándító életismeretét. Kuna Károly a legkevésbé tárgyilagos. Most mintha egy Romeo szíve dobogna végjátékában. A szörnyűségeket szája sarkában viselt derűs mosollyal eltűri azonban, mintha az alávetettség volna a legtermészetesebb emberi állapot.
Vati Tamás tud ma a legegyenesebb hangon beszélni színpadon. Modulációs cifrázatok nélküli egyenes hangon közöl. Nem színezi meg a szavakat, mondatokat. Nincsenek látomásai: látja, amiről beszél.
A költőien szenvtelen, kegyetlen játék legvégén megcsonkított, meggyalázott, elreménytelenedett emberekre rácsattannak Vivaldi ünnepi hangzatai. Kuna árván, halálra sebzetten világgá sírja Sarah Kane és egy nemzedék fájdalmát. A fölszakadó fájdalom művészi engedmény a nézőnek. A Szétbombázva előadásán nem a halmozott erőszak, kannibalizmus a legijesztőbb. Hanem a borzalmakat természetesnek tekintő hozzászokás. A nézők bízvást mondhatják: azért embert még nem eszünk.
