A legtöbb sikerfilmből készítenek sorozatot, de ritka eset, amikor egy sikersorozatból egész estés mozi lesz. Ez történt 1998-ban az X-aktákkal, és ez történt idén a Szex és New Yorkkal is.
Ami nagy szó, akkor is, ha a tengerentúli sorozatok komoly minőségi fejlődésen mentek keresztül az utóbbi évtizedekben. A Vészhelyzettől a Loston át a 24-ig vagy a nálunk egyelőre nem vetített My Name Is Earl-ig rengeteg az iszonyatos kreativitással és szakértelemmel készített műsor odaát. Tehát a négy manhattani szingli története most már celluloidon is él, és hogy menynyire sikeresek így is, azt magam is megtapasztalhattam: az este nyolcasra nem, csak a tízkor kezdődő előadásra fértem be.
Dacára annak, hogy a világ, amit a Szex és New York ábrázol, nagyon különleges, csak keveseké. A sorozatban és most már filmen is megrajzolt New York hasonlít akármelyik női magazin divatfotóira: giccses, idealizált és művi. És mintha az Amerikai pszichót látnám: egy Vera Wang vagy Carolina Herrera által tervezett ruhaköltemény ugyanolyan fontos Carrie Bradshaw-nak, mint amennyire Normann Batesnek egy dombornyomásos névjegykártya, csak itt nem szalad bele senki se baltába, se stílfűrészbe. Másfelől viszont a négy nő boldogság iránti vágya, pontosabban a nagy Ő iránti vágya nagyon is átélhető. A sorozat sikerének titka, hogy minden látszat ellenére lelke van. Bármennyire idegesítőek ezek a nők, annyira szánnivalóak, hogy az ember önkéntelenül szurkolni kezd nekik.
Talán ez a világ egyik legfélreértettebb sorozata: szó sincs arról, hogy a szingliség dicshimnusza lenne. Itt négy, szíve mélyén konzervatív álmokat kergető, tisztes polgári életmód után sóvárgó nő él többnyire önhibáján kívül, kényszerből magányos életet, ráadásul a nők többsége a sorozat során megtalálja állandó párját. És ez a szánnivalóság azért nem válik unalmassá, mert a szomorú boldogságkeresős részek a barátnők találkozásakor jó ritmusú, jobbára valóban szellemes dialógusokkal vannak teletűzdelve.
Sajnos a film főként a keményvonalas rajongóknak szól: a két órán túli játékidő reklámszünetek nélkül elég megterhelő, a szereplők reakciói olykor csak akkor viccesek, ha ismerjük a sorozatbeli előzményeket. Tökéletlensége ellenére viszont még így is veri a mostani romantikus komédiák többségét.
