A M3GAN 2.0 kétórányi főhajtás a sci-fi kultikus alkotásai előtt, és baromi szórakoztató.
A mozgóképet mindig is érdekelte a technika, hiszen a film maga is annak köszönheti létét. A gondolkodó robot, mai kifejezéssel élve: a mesterséges intelligencia már a némafilm idején is foglalkoztatta az alkotókat. Az egyik első, és mindmáig jelentős ábrázolása Fritz Lang 1927-es disztópikus sci-fijében, a Metropolisban látható False Maria, az antropomorf robot képében.
Az AI tulajdonképpen végigkísérte a mozi történetét
olyan filmeken keresztül, mint a 2001: Űrodüsszeia (1968), a Szárnyas fejvadász (1982), a Terminátor (1984) a Ghost in the Shell (1995), az A.I. - Mesterséges értelem (2001), vagy épp A nő (2013). Az utóbbi időben, mióta a ChatGPT, a Google Gemini és társai riasztóan rövid idő alatt a mindennapjaink részévé váltak, ismét előtérbe került a mesterséges intelligencia és annak veszélyei, a filmművészet pedig egész gyorsan igyekezett reagálni rá, igaz, változó sikerrel: az aMItől félsz című film érdektelenül dobálózik az toposzokkal, a Netflix sorozata, a Cassandra viszont már érdekes csavart visz a sztoriba, mivel az AI ott egy valódi emberi tudat, amit feltöltöttek a gépbe. 2022 egyik egyedi horrorja, a M3GAN pedig most kapott folytatást: a mozikban debütáló
M3GAN 2.0 azonban irányt vált, és a soft horrort vegyíti az önreflexív sci-fivel és akciófilmmel, miközben egy kifejezett súlyos állítást fogalmaz meg a mesterséges intelligenciáról.
Visszatérő algoritmus
A M3GAN második része egy kisebb időugrással ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért: a gyerekek játszótársaként tervezett intelligens robotbaba legyilkol mindenkit, aki a kis Cadyre (Violet McGraw) veszélyt jelent – vagy legalábbis az algoritmus annak érzékeli. Így nyírja ki majdnem M3GAN a kislány nagynénjét, Gemmát (Allison Williams), aki nem csak egyedül neveli őt, de a játékbaba tervezésében is részt vett. Az első rész afféle Terminátor-parafrázis: M3GAN a végére elveszíti külső, emberre emlékeztető borítását, és riasztó gépként végzi, a chipjében egy csavarhúzóval. Ám ahogy Máté evangéliumában áll: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik.” – az utolsó jelenetben Gemma okosotthona önálló életre kel, jelezve ezzel, hogy M3GAN vette át felette az irányítást.
A M3GAN 2.0 világossá teszi, a robotbaba tudata tényleg végig ott volt a virtuális térben, és figyelte Cadyék minden lépését: a mesterséges intelligencia, meg úgy általában az internet által kiszolgáltatott felhasználó legriasztóbb rémálma jelenik meg itt bizarr módon, amikor M3GAN egy ponton közli Gemmával, hogy a pasi, akit fixíroz, nem is felel meg az ízlésének – utalva ezzel arra, hogy bizony akkor is ott volt a virtuális térben, amikor a nő pornót nézett. Szóval M3GAN visszatér, először csak test nélküli algoritmusként, és mivel ez már nem a Terminátor, hanem a Terminátor 2., nem ő lesz a főgonosz, sőt, ő lesz az, aki védelmezi a családot – és ezzel a sci-fi horrorból a sci-fi akciófilmbe lépünk át. Ugyanis mi lesz egy olyan találmánnyal, ami rengeteg lehetőséget rejt, de végül nem kerül forgalomba? Bizony, megveszi/megszerzi a katonaság: a második rész idejére már van egy másik, jóval fejlettebb robot, Amelia (Ivanna Sakhno), aki egy katonai küldetés közben önállósítja magát. De ki áll e mögött, ki a gonosz? A gép lázad fel, és most saját magát irányítja, vagy valaki meghackelte? Esetleg egy másik robot férkőzött a tudatába?
A M3GAN 2.0 trükkje, hogy nem azt állítja, hogy a mesterséges intelligencia káros, hanem hogy rossz az, aki rosszra használja.
Közben pedig azt is megmutatja, hogy miként végzi az, aki teljesen kiszolgáltatja magát a technológiának – elárulom, nem jól.
Kritikánk az első részről
Vér nélkül is sokkol a TikTok-generáció horrorja – M3GAN
A M3GAN robotbabája a mesterséges intelligenciától való legmélyebb félelmeinket testesíti meg.
Lássuk!
Reflexiókból filmet
A M3GAN 2.0 igyekszik reflektálni jelenünkre – amiben már az első rész is elég ügyes volt –, és még az antagonista játékbabát is szimpatikussá teszi, amihez nagyban hozzájárul a film humora, és M3GAN pikírt beszólásai. Valahogy mégsem sikerül popkulturális tényezővé tenni a figurát, pedig már az első résznek is érezhetően ez volt az egyik célja: többen is utánozták a játékbaba jellegzetes táncát a TikTokon, aztán hamar elhalt a mozgalom. Ebben a részben azonban még ennyire sincs olyan motívum, amit kiragadhatna az internet népe, ami mémesülhet – de simán lehet, hogy tévedek.
Van viszont itt rengeteg műfaji reflexió: tulajdonképpen végigmegyünk a sci-fi teljes történetén a Metropolistól a Terminátor 2-n át egészen a Mátrixig.
Egyre inkább elharapódzik az a tendencia, hogy a mai filmek már szinte nem is önálló alkotások, csupán korábbi filmek reflexiói: motívumokat, bonmotokat, jeleneteket emelnek át, hogy a szakavatott néző a fejéhez kapva beavatottnak érezhesse magát. Ám mindez nem sokat ér, ha pusztán erre van felfűzve a film. A M3GAN 2.0 nagy mázlija, hogy mindeközben baromi szórakoztató – persze csak ha átverekedjük magunkat a túl hosszúra és olykor ásítósra nyúlt expozíción. Utána viszont olyan ereszd-el-a-hajam téboly jön, ami minden logikát sutba hajít, és a puszta, öncélú muri kedvéért történik minden. És aki valaha is szerette a sci-fi, az akció és a visszafogott horror keverékét, némi thrillerrel és humorral megdobva, az bizony mosolyogva fogja végigülni ezt a filmet.
Mivel manapság szinte mindenki franchise-ban gondolkodik, ez alól a M3GAN sem kivétel: érződik rajta a törekvés az univerzumépítésre, és bár még nincs hír a folytatásról, a lezárás ezúttal is afelé mutat, hogy van még kraft ebben a robotcsajban, aki immár nagyobb, érettebb és sokkal szerethetőbb.
