Tabudöntögető film még nem sugározott ennyi gyengéd szeretetet, tapintatot és humort, mint a forgatókönyvíróból rendezővé avanzsált francia Jean-Pierre Sinapi első játékfilmje, a Légyott a Hetesen. Engedmény nélküli és elragadó, provokatív és melegszívű történet egy szexmániás mozgássérült férfiról, egy szívvel és ésszel megáldott speciális gondozónőről, pár prostiról, sok kerekesszékhez láncolt emberről, vágyakról, méltóságról, fafejűségről, bátorságról.
Olyan ez a film, mint egy humorban pácolt tündérmese, pedig igaz történeten alapul, főhőseihez valóságos figurák szolgáltatták a modellt, s a vásznon a hivatásos színészek mellett az epizódszerepeket egy létező mozgássérült otthon valóságos lakói játsszák.
A történet olyannyira hiteles fordulatokon nyugszik, hogy a rendező saját húgától, egy mozgássérült otthonban dolgozó speciális gondozónőtől hallotta a részleteket, az eset ugyanis vele történt meg. Az ő figuráját Nadia Kaci kelti életre varázslatos egyszerűséggel. Julie az otthon legelviselhetetlenebb lakóját, a gonosz, agresszív, kiállhatatlan Renét kapja meg gondozásra, ami az izomsorvadásban szenvedő ötvenes férfi esetében nemcsak fondorlatos szívatásokkal jár, hanem azzal is, hogy pornókazettákat válogasson gondozottja ízlése szerint. René az alapvető emberi szükségletekre hivatkozva egyre agresszívebben hangoztatja jogát a szexhez. Az otthon vezetői igyekeznek lesöpörni a témát az asztalról, meg nem történtté tenni a követelést, egyedül Julie érti meg, pontosabban veszi emberszámba betegét. Míg a többiek gyáván és karót nyelt álszentséggel a szabályokat citálják, a gondozónő nekifog, hogy megszervezze a szexlégyottot a hetes út prostijaival.
A szexualitás amúgy is kényes téma, ha valaki komolyan veszi, s nem csak fecsegni óhajt róla a nagyérdemű kedvéért, mozgássérültekről lévén szó, hatványozottan kényesnek minősül. Sinapi érdeme az a kivételes érzékenység és finom humor, amivel a legelképesztőbb, abszurd fordulatot is szeretetteli komikummal adja elő. Julie kilincsel orvosi igazolásért, tárgyal a prostikkal, méricskéli titkon lakókocsijaik ajtaját (René kerekeskocsijához), s hogy az utolsó akadály is elháruljon a légyott gyakorlati beteljesülése elől, helyezi fel maga a szükséges óvszert.
Sinapi amatőr digitális kamerát kapott a felvételekhez, ezen is múlt, hogy egyszerű, életteli, hiteles mozija szokatlanul közel férkőzik szereplőihez, legbensőbb érzelmeikre is értve. Az otthon lakóinak mindennapi élete, a - szintén az életből vett - elképesztően eredeti figurák, René megváltozása, Julie "forradalma" együtt többről szól, mint egy mély hallgatás övezte kényes téma nyílt felmutatása. Az emberség és méltóság előtti mély tiszteletadás ez a francia film, szelídségében megható felszólamlás az előítéletek, az érzéketlenség ellen. A többi kiváló alakítás mellett A fiú című filmben nemrég látott Olivier Gourmet-val a nyomorék René szerepében pedig ismét olyan élmény, ami nagyon nehezen kopik el.
