Szintén zenész

A 2001 áprilisában megrendezett francia filmhét nyolc filmjét mára mind egy szálig bemutatták a magyar forgalmazók. Láthatjuk a mozikban A sziget foglya, az Ízlés dolga, a Bíbor folyók, a Rózsatövis, a Farkasok szövetsége, a Mélyen az erdőben című játékfilmeket, illetve a Kirikuou és a boszorkány című rajzfilmet. A változatos kínálat végül egy krimivel egészül ki, Claude Chabrol Köszi a csokit! című alkotásával.

Jeanne, a fiatal zongorista lány véletlenül megtudja, hogy születésekor a kórházban majdnem elcserélték egy vele egy napon született fiúval. Az is kiderül, hogy a másik gyerek apja, akár csak ő, zongorista. Mivel különösnek találja ezt az egybeesést, felkeresi lehetséges apját. A férfi kezdetben tartózkodóan, majd egyre szeretetteljesebben fogadja, mert volt feleségére emlékezteti, aki hat évvel fiuk születése után autóbalesetben meghalt. Idővel szoros mester-tanítvány viszony alakul ki közöttük. Jeanne megismerkedik a férfi új feleségével és fiával, akik látszólag kedvesen fogadják. Később azonban váratlan és különös családi titkok nyomára bukkan. Rájön, hogy a házban valaki rendszeresen altatót kever a forró csokoládéba...

Claude Chabrol nevéhez fűződik a francia újhullám első alkotása (A szép Serge), melyet 1958-ban, egy örökségből forgatott le, minden rendezői tapasztalat nélkül. Sosem volt filmnyelvi újító, s e tekintetben művei háttérbe szorulnak a többi újhullámos rendező - Godard, Truffaut, Rivette vagy Rohmer - alkotásaihoz képest, közülük mégis ő az egyetlen, aki 1958 óta szinte évente új játékfilmet rendez. Legszívesebben a polgári lét típusait rajzolja meg bűnügyi történetekben. Vonzalma a melodráma s a közönségfilm iránt úgy tűnik örökké a felszínen tartja, ám ennek már nem sok köze van az újhullámhoz. Ha csak az nem, hogy még mindig ellenállhatatlan vágyat érez a "hitchcocki metafizika" megidézésére. Próbálkozásaival azonban újra és újra kudarcot vall.

A Köszi a csokit!-ban Mikát, a gonosz mostohát, aki csokoládéba kevert altatóval kábítja hozzátartozóit, Isabelle Huppert játssza. A filmben a legkiemelkedőbb, mégis a legvitathatóbb alakítás az övé. Némafilmbe illő minimál játékával is túljátssza a sérült lelkű asszony figuráját. Azt a mélységélességet, melyet a negatív főhősnek ad, a film (bármennyire igyekszik) nem képes hitelesen alátámasztani. Chabrol bábszerű figuráinak manipulálásában sajnos sosem éri utol Hitchcock zsenialitását. Filmjének erőltetett és dermedt megkomponáltságából mindig hiányzik egy csepp, mely a véletlen játékának mozdulatával hitelesítené történetét.

Nem csak a színészi játék háttérbe szorítása, a történetkezelés is Hitchcock filmjeihez hasonló vonásokat mutat. A mester szokása volt például egy izgalmas történettel indítani, melyet a néző feszült figyelemmel követ nyomon, ám egy idő múlva tapasztalnia kell, hogy téves úton jár, mert a film, amelyet néz tulajdonképpen egy teljesen más, még félelmetesebb történetet tár fel. Gondoljunk például a Madarak vagy a Psycho női főhőseire. Ez a folyamat zajlik Chabrol filmjében is. Az első hétköznapi világban játszódó történet (Jeanne feltételezi, hogy elcserélt gyerek, s apja keresésére indul) mögül fokozatosan kibontakozik egy elmebeteg nő (a családját mérgező Mika) története. Hitchcock-nál a kétféle eset találkozása villámcsapásként sokkolja a néző elaltatott figyelmét. Míg Chabrol-nál a mindvégig simára szépített, visszafogott képek csupán vontatott melodrámába úsztatják át az eseményeket. S filmje tompított élű, ám tragikus végkifejlete - már nem is olyan váratlanul - magatehetetlenül siklik bele a semmibe.