Szív dolga

Sokan fognak örülni Jean Becker rendező Nem beszélek zöldségeket! című filmjének. Egyszerűen jó nézni egyszerű történetét és egyszerű hőseit. A bonyolult és zaklatott világunkban (és a hasonló jellegű filmek között) tetszetős ez az őszinte szerethetőség.

Nem gyogyós, csak egyszerű

A moziplakáttal ellentétben nem a "francia Forrest Gump" történetét meséli el a hetvenhárom éves francia filmiparos, Jean Becker. (S nem is az Egerek és emberek retardált Lenniét ülteti francia környezetbe.) Merthogy hőse, Germain (Gérard Depardieu) nem születetten gyenge intelligenciájú, hanem sorsa – vasakaratú anyja (Claire Maurier), az iskola és így tovább – úgy hozta, hogy abból a kevésből kell főznie, ami rendelkezésére áll. A megjelenésében a népszerű gall képregény-figurára, Obelixre erősen hasonlító férfiú az élet apró örömeinek él, szeret finom szendvicseket enni, szeret a barátaival a helyi kocsmában borozgatva diskurálni, szeret a buszsofőr kedvesében (Sophie Guillemin) "benne lenni", szeret ücsörögni és galambokat etetni-számlálni a festőien zöld ligetben. A szavakkal – és némiképp a számokkal – hadilábon áll, nem tud, és nem szeret olvasni. Aztán egy parki barátság következtében mindez megváltozik.

Szerethető, szimpla emberek

[img id=281358 instance=1 align=left img]Csak Európában – a nyugati és keleti felében egyaránt – történhet meg, hogy kisegzisztenciák válhatnak egy film hősévé, pékek, lakatosok, pincérek, könyvelők, bohócok; vagy épp csekély műveltségű, hordóhasú, alkalmi munkákból és kertészkedésből élő kisvárosi melákok. Hollywoodban "száguldó pszichopata gyilkosok", de minimum egyszer csúzlit rántó figurák kellenek, ha netán egyszerű embert kevernek bonyodalomba, akkor is inkább akcióba hajlik a történet (például: Végszükség), vagy az átlagemberek történetét nagyon mély (igényű) dráma szándékával tárják elénk (például: Ütközések). Olyan arrafelé nincs, hogy egyszerű emberek egyszerű és szerethető (kedves) történeteit láthatjuk. Ez pedig jelen esetben Beckernek köszönhető.

Belmondótól Depardieu-ig

A családilag filmes pályájára rögzült Becker (apja producer, testvére operatőr, és a fia is a rendezői karriert választotta) még fekete-fehérben kezdte a filmezést, írt, rendezett, pénz szerzett. Az ezerkilencszázhatvanas években Jean-Paul Belmondóval forgatott (kaland-) filmeket (Un nommé La Rocca, Aranycsempész, Kedves csirkefogó), eddigi legnagyobb szakmai elismerését az Isabelle Adjanival készített Gyilkos nyárral érte el, amiért Cannes-ban 1983-ban fődíjra (Arany Pálmára) jelölték. A magyar közönség leginkább ezt, illetőleg A lápvidék gyermekei (1999), a Bűntény a paradicsomban (2001) és a Bohóctörténet (2003) című munkáit ismerheti. Egyik fontos jellegzetessége, hogy gyakorta választja hétköznapi (anti-) hősök életének fordulópontjait filmjei témájául, mint amiképp most is cselekedte az újabb Depardieu-s filmjében. Hat éve már forgatott a sokarcú színész-honfitársával (és Vanessa Paradis-val) az Élisa című drámájában, és amikor új filmje – a Frankofón Filmnapok keretében történő – magyarországi bemutatóján Budapesten járt, azt nyilatkozta, kezdetben egy jó tíz évvel fiatalabb színészt szeretett volna Germain szerepére, ám miután közös ügynökük lévén Depardieu "megkaparintotta" a forgatókönyvet, felhívta, és ragaszkodott ahhoz, hogy ő játssza el a hasas pasast.

Az élet szép (azért és mégiscsak)

Jól történt, hogy így történt. A Marie-Sabine Roger-regény alapján készült moziban ugyanis jó nézni a nagydarab mafla és a madárcsontú öreghölgy fokozatosan kibontakozó barátságát. Mert olyan emberi, és ne ódzkodjunk kimondani a szót: olyan szép. Ez Depardieu mellett – aki csökött értelmű "szekrényt" már alakított, emlékezzünk a Pofa be! Quentinjára (Montargis-ból) – nagyban múlott játszótársán, a francia földön elsősorban komikaként számon tartott Gisele Casadesus-ön.

A parki pihenőidőben a klasszikus irodalom révén a betűk és szavak világával Margueritte (Casadesus) jobb emberré faragja Germaint (Depardieu), aki lassacskán rájön, hogy nem a háborús emlékmű márványára firkált nevével hagy nyomot a világban, hanem emberi kapcsolataival.

Hagyományos történetmesélő regényadaptációjával Becker azt súgja: az élet szép. Legalábbis tartogat elég örömöt, kedvességet és szerethetőséget. Bármilyen korúak, társadalmi (anyagi) helyzetűek, elmebeli és fizikai állapotúak is vagyunk. Szíve mindenkinek van, csak oda kell tapasztani a fület, hogy halljuk: dobog.

Kinek ajánljuk?
- A hagyományos, francia "kisemberes" filmek kedvelőinek.
- Aki kedves, szerethető, emberi léptékű mozi-élményre vágyik.
- Túlpörgött menedzsereknek.

Kinek nem?
- Akit elsősorban a látvány érdekel.
- Aki nem bírja elviselni Depardieu-t (és a francia filmeket).
- Aki utál olvasni.

7/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu