A messzi dél vadjait vagy nagyon szeretni vagy nagyon utálni lehet. Átmenet nincs, ráadásul a néző is nagy eséllyel e között a két véglet között lavíroz, amíg nézi.
Miért?
A válasz egyszerű: adott egy gyerek, aki zseniális, eldönthetetlen, hogy "natúr", amatőr szereplő vagy színészpalánta. Merjük azt hinni, hogy Quvenzhané Wallist egyszerűen a Jóisten teremtette ilyennek, és csak reménykedhetünk benne, hogy a hollywoodi gépezet nem fogja beszippantani. Kb. negyed óra kell, hogy leessen, hogy kislányról vagy kisfiúról beszélünk – de tulajdonképpen töknindegy. Itt ez a gyerek, aki egy elképzelhetetlen, mégis valós világ királya (és nem királynője). A Teknőben szabad lelkek élnek: egykori hippik, művészek, és olyan emberek is itt múlatják az időt, akik kikerültek a szociális hálóból. Egy gát árnyékában, az ártérben vidámak a napok: nincs hétköznap, minden nap fáklyás felvonulás van – csak pia legyen elég.
Hushpuppy, a történet mesélője hatéves kislány, és a Teknőben jár iskolába, egy önjelölt tanítóhoz. Az alapvető ismereteken túl megtanulja a természet törvényeit, és azt, hogy hogyan lehet úgy élni, hogy harmóniában legyen vele. Miközben tanul, a mindennapokat is át kell vészelnie valahogy: anyja elhagyta, részeges apjával él egy kalyibában, amely magasan a vízszint fölé épült. Mert a víz jön, minden évben a monszunesőkkel, és akinek nem volt elég pénze vagy esze ahhoz, hogy megfelelően védekezzen, annak mindenét elmossa az ár.
[img id=375690 instance=1 align=left img]A mondanivaló
Hushpuppy meséjét nem véletlenül tűzte zászlajára a WWF itthon és szerte a világban: a Messzi dél vadjai úgy mond el alapvető igazságokat, hogy nem vágja azokat a képünkbe, de nem is választja a szájbarágós módszert: félig dráma, félig természetfilm, miközben szomorú képet fest egy társadalmi csoportról, amely nem is létezik, hiszen nincs feltüntetve egyetlen térképen sem. Nem nagy a különbség a Teknő vagy a nagyvárosok szélén húzódó nyomornegyedek között. Még az alapanyag is ugyanaz: bádog és furnérlemez mindenütt.
Az eszköz
A filmnek mégis van némi története: a főszereplő kislány szemszögéből, a maga egyszerűségében szemlélhetjük a színes mindennapokat a Teknőben, az ő kíváncsiságával kutathatjuk fel az állatok, a föld és a növények szívdobbanásait, miközben folyamatosan arra keresi a választ: miért hagyta el őket az anyukája. És persze ebben a meseszerű történetben simán előfordulhat, hogy a városi kupiban megleli azt a különleges nőt, aki egy perc alatt készít aligátorból finom rántott húst, de olyat, hogy utána panír száll a levegőben…
Mindent összevetve
A Messzi dél vadjai nem egy krimi: lassú, néha vontatott képsorai sokszor nehézkesnek tűnnek, ugyanakkor néha olyan hévvel rángatják benne a kamerát, hogy néző legyen a talpán, aki képes kibogozni, hogy mi történik éppen. Mindenesetre elgondolkodtat, és ez a legtöbb, amit egy ilyen típusú film várhat a nézőtől: hat, de nem úgy, hogy megfeküdné a gyomrunkat…
Kinek ajánljuk?
- Természetfilmeseknek, okulásul.
- Környezettudatos nézőknek.
- WWF aktivistáknak.
Kinek nem?
- Akciófilm-fanoknak.
- Határozatlanoknak.
- Azoknak, akik nem szeretnének szembesülni a nyomorral.
8/10
