A múlt századforduló Párizsának egyik jellegzetes színhelyére kalauzol el ez a beszédes című francia film, melytől azonban nem azt fogjuk kapni, mint kapásból sejthetnénk. Bertrand Bonello furcsa, sajátos hangú és nyelvű, lírai filmesszében vázolja fel egy tipikus párizsi bordély mindennapjait, azt, amit a kuncsaftok látnak és élveznek, és azt, amit nem. A film egyszerre „fikciós szociográfia”, verses filmlevél és erotikus életkép.
Az erotika krónikása
Bonello eddigi életművében jórészt az erotika-biznisz hátterének boncolgatásával foglalkozott. Készített életrajzot pornófilmesről, főszerepben az új hullám emblematikus alakjával Jean-Pierre Léaud-val. A Tiresia című filmben a transzvesztitizmus és a transzneműség problematikájába ásta bele magát az ókori görög Teiresziász legendájának modern környezetbe ültetésével. Következő, De la guerre (A háborúról) című filmje ugyan látszólag eltávolodik az erotika világától, valójában azonban mégis kapcsolódik hozzá, hiszen a benne szereplő filmrendező egy furcsa, bizarr kultuszt gyakorló szektába csöppen (miután egy egész éjszakát egy koporsóba zárva töltött), melynek szeánszai szintén az örömszerzésről szólnak, mégha azt a résztvevők nem a szokványos módon érik is el. E Bordélyház című opuszban értelemszerűen egy bordélyház állna a történet középpontjában, ha lenne a filmnek a szó szoros értelmében vett története. Bonello azonban ahelyett, hogy afféle parfümös, gyöngyök közt gördülő, selymek között suhanó, elhaló sikolyokkal övezett fülledt mesét mesélne Toulouse-Lautrec idevágó festményeinek igézetében, az örömlányokat állítja középpontba. A laza szövetű, olykor pasztellszínű romantikus életképeket idéző, máskor pedig a valóságot a maga pörsenéseivel, keléseivel, szőrpihéivel és testnedveivel együtt egzakt módon ábrázoló képfolyam leginkább valamiféle tiszteletadásnak tűnik azon lányok felé, akik ezt a valójában rengeteg szenvedéssel, lemondással és gyötrelemmel járó "ősi mesterséget" kénytelenek űzni.
Nincs történet
[img id=322625 instance=1 align=left img]A filmnek nincs cselekménye. Legalábbis olyan nincs, amire akár egyetlen kéttagú bővített mondatot is el lehetne pazarolni. Életképek sorjáznak inkább, melyekből inkább csak megismerjük a L'Apollonide nevű, A tolerancia házának becézett bordély "munkaerőit", saját kis nyomorult élettörténetüket, specialitásukat, kényszerű időtöltéseiket; képet kapunk a ház szalonon kívüli hétköznapjaiból, hogyan tüntetik el magukról a lányok a "munka" olykor gyomorforgató nyomait, hogyan ápolják lelküket, milyen szenvedélyekbe bonyolódnak kompenzációképpen. Megismerünk néhány törzsvendéget, a madámot, azonban a filmet végigkíséri a mindent mozgató pénz csilingelése, valamint az időtlen kilátástalanságot hangsúlyozó, szakadatlan szplínes mélabú.
Hatások
A rendező szerint a film főalakjának, a szétvágott szájú prostituáltnak karakterét Victor Hugo A nevető ember című regények egy némafilmes adaptációja ihlette, az egyszerű lelkű kritikusnak persze inkább Gotham City-béli Joker ugrik be a szegény lányról. Annyi biztos, hogy strici-körökben a lányok szájának "feltépése" meglehetősen hagyományos fenyítésként ismert évszázadok óta. Ötletszinten, tematikájában igen közel áll e filmhez az ausztrál (magyarul szintén Bordélyházként ismert) Satisfaction című tévésorozat is, mely ugyan, értelemszerűen, jóval kevésbé artisztikus, mint Bonello filmje, azonban ugyanúgy a prostituáltak világának teljes körű bemutatását tűzte ki célul.
Piros lámpa
A film leginkább valamiféle női jogi kiáltványként működik erős feminista hangsúlyai miatt. Bár rendezője férfi, de érezhetően a bordélyalkalmazottakkal való mély lelki közösség motiválta őt erre a filmre, a lányokat szomorúnak, sorsukat pedig kilátástalannak mutatja. Így viszont inkább a női nézők figyelmére számíthat, mivel a férfiak, akik szokásosan ezeket az intézményeket látogatják, nem igazán kíváncsiak, mi zajlik a kárpitok mögött, a szalonon és az intim helyiségeken kívül. Ez az intézmény a közmegegyezéses hazugságra épül, a férfiak fizetnek a szerelemért, amit a lányok pénzért hazudnak nekik, ezáltal érzik magukat igazi férfinak. Gondolom én… Igen szép, lírai hangulatokban tobzódó film ez amúgy, ügyesen felskiccelt karakterekkel, néhány sokkolóan brutális jelenet térít csak magunkhoz minket. Persze, azért suhannak a selymek, csilingelnek a pezsgőspoharak, halk sikkantások, diszkrét vágyak, de ott van az elrejtett nyomorúság, szomorúság is, igen. Valami erősebb történet azért nem ártott volna, mert így azért gyorsan elpilledünk az élveteg zsongásba, és csak az ijesztően anakronisztikus zenei betétek riasztanak meg. Virtigli művészfilm tehát a Bordélyház, a pikánsabbik, egyben "lilábbik" feléből.
Kinek ajánljuk?
- Elsősorban érdeklődő hölgyeknek (és természetesen kísérőiknek).
- Azon férfiaknak, akik esetleg mégis kíváncsiak rá, kik azok, akiknek fizetnek a szexért.
- A múlt századforduló légköre iránt nosztalgiát táplálóknak.
Kinek nem?
- Explicit szexre vágyóknak.
- Prűdeknek.
- Akik azért ha filmet néznek, valami történetre is vágynak.
6/10
