A '79-es Alien legelső forgatókönyvében még nem volt dupla állkapcsa a filmtörténet legismertebb szörnyének, ráadásul hajóroncs helyett egy ősi piramisból került a Nostromo fedélzetére. Ridley Scott ezeket a kidobott elemeket is újrahasznosította az idén mozikba kerülő Prometheusban, a rendező után pedig mi is visszanyúltunk a kezdetekhez. 33 éve imádjuk a Halált, még úgy is, hogy a zseniális első két rész után felejthető folytatásokat kapott az Alien-franchise.

Ha nincs a '74-es Sötét csillag és a '77-es Csillagok háborúja, nem vetik el a Dűne-mozifilm tervét, és az effektgyáros író, Dan O'Bannon talán sosem rakja össze azt a forgatókönyvet, amiben egy tojásból kikelő, agresszív, parazita szörny gyilkolja le módszeresen a Nostromo űrhajósait. O'Bannon lett volna ugyanis a soha el nem készülő, Jodorowsky-féle páneurópai Dűne-film írója, és már munkamegbeszélést is tartott a fura biomechanikus rémeit mutogató, drogfüggő svájci festővel, H.R. Gigerrel (valamint a nemrég elhunyt legendás francia képregényrajzolóval, Moebiusszal), amikor pénzhiány miatt törölték a projektet. Az író pedig szomorúan visszautazott Los Angelesbe.

Barátja és szállásadója, Ronald Shusett (az Alien későbbi társírója) ekkor kezdte el rugdosni azzal, hogy a következő filmtervnek adja el két befejezetlen forgatókönyve mixét: a '72-es Memoryhoz, amiben egy csapat űrhajós fedez fel egy új, bizarr létformát egy távoli bolygón, csapja hozzá azt a véres ámokfutást, amit néhány szörny rendez a 2. világháború idején egy B-17-es bombázó fedélzetén. Az új forgatókönyv Star Beast munkacímen futott, de O'Bannon később már Alienként házalt vele a stúdióknál, és a rendezést is be akarta vállalni.

A forgatókönyv csak a 20th Century Fox telkén héderező Brandywine Productions íróinak, David Gilernek és Walter Hillnek tetszett. Nekik viszont annyira, hogy azonnal elkezdték átírni a sztorit a Fox ízlése szerint, ami végül akkora vitához vezetett a szerzők között, hogy az írószakszervezetnél kötöttek ki. Itt az a döntés született, hogy a forgatókönyvírói kredit O'Bannonnak jár, annak ellenére, hogy nála még mindegyik szereplő férfi volt, a hajót Nostromo helyett Snarknak hívták, az arctámadót rejtő alientojás pedig nem a székébe kövült Space Jockey mellett találják a lezuhant Derelicten, hanem a bolygó túlsó felén, egy ősi piramisban.

Giler és Hill tehát a feszesebb dramaturgia miatt kidobta a filmből O'Bannon piramisát, de így legalább az Alien vs Predatorban és a Prometheusban is leporolhatták ezt az ötletet, bemutatva az idegenek hátborzongatóan bizarr építészetét. A páros ötlete volt az is, hogy az első Alient a töprengő tudósok helyett inkább egy alacsony fizetésért morgó, keserű űrkamionos csapat találja meg, és legyen köztük egy titkos küldetést teljesítő android is, aki a Weyland társaságnak akarja megszerezni a szörnyet.

O'Bannon az eredeti Alien kinézetét a Dark Star-stábból megismert Ron Cobbal közösen tervezte meg, mert ő már a Star Warsban is űrlényrajzolói poszton dolgozott. Az eredeti forgatókönyvben így emlegették a szörnyet: "Minden képzeletet felülmúlóan rémes, pikkelyes, csápokkal borított. Leszökken, mint egy túlméretezett madár, és megragadja Melkonist pengeéles csápjaival."

Minden filmrajongó tudja, hogy a dupla állkapcsú fekete Alienek szülőatyja H.R. Giger, a svájci szürrealista művész. Dan O'Bannon már Jodorowsky Dűnéjében is együtt dolgozott volna Gigerrel, de amíg low budget sci-finek tervezték az Alient, nem szólhatott a mesternek, hogy szálljon be a projektbe. A Fox viszont úgy döntött, ne a forgatókönyvet átíró Walter Hill legyen a rendező, hanem egy fiatal és tehetséges brit reklámfilmes, Ridley Scott, akire már jóval több pénzt rá mert bízni a stúdió.

Scott az összes alkotói fázisba fejest ugrott: megegyezett O'Bannonnal abban, hogy az Alieneket kizárólag Giger szörnyei alapján készíthetik el, és az őrült svájci zsenitől kapott brosúrából a Necronomicon IV. című kép legyen a kiindulási pont. A filmes szörny még így is csak a szelídített változata lett az eredeti Giger-festmények péniszfejű űrparazitáinak. A változtatások a Brandywine Production íróit és Scottot igazolták: a 11 millióból összehozott film 104,9 milliót kaszált a mozipénztáraknál, és minden idők legjobb űrhorrorja lett.

James Cameron, a speciális effektesből rendezővé érő, fiatal scifirajongó már a 84-es Terminátor forgatási szünetében is azzal ütötte el az időt, hogy folytatást írt a két legnagyobb kedvencéhez, az Alienhez és a Rambóhoz, lényegesen több lövöldözéssel és robbanással. A Fox stúdió a Terminátor 78 milliós bevételét látva elfogadta Cameron új Alien-sztoriját, ami a vietnami háború elvesztését (tengerészgyalogosok idegen terepen harcolnak egy erős ellenséggel) gyúrta egybe a hidegháború rovarinváziós filmjeivel, és az Alienek szervezett hangyatársadalmával, emberi húsraktáraival, na meg a Cameron rémálmából születő Alienkirálynővel fosatta be a nézőket.

A Fox férfi akcióhőst akart, Cameron viszont ragaszkodott Sigourney Weaverhez. Még a színésznőt is sikerült meggyőznie, hogy egy lángszórózó, gyerekmentő nő, a keménykedő Sarah Connor előképe biztosan bejön a nézőknek, és igaza lett: a Bolygó neve: Halál 131 milliót kaszált, és két Oscar-díjat kapott.
Kétszer is visszatér még a Halál

A Fox az Aliens sikere után azonnal berendelt két újabb Alien-filmet. Cameron nem vállalta el (már A mélység titkán és a T2-n kattogott az agya), ezért a stúdió boldog-boldogtalant behívott tárgyalni: a forgatókönyvírói brainstormingokon még a cyberpunk atyja, William Gibson is ott volt. A harmadik rész rendezési jogát ezúttal is egy fiatal és ígéretes kliprendező, David Fincher kapta, ám ő a Weyland-Yutani disznóságai miatt kirobbant szeparatista polgárháború helyett egy borongós börtönbolygós változatot forgatott le, ahol már a nyitójelenetben meghalnak az előző rész túlélői, Ripley-t kivéve. A rendezői változat több helyen is eltér az eredetitől: a kutyalien helyett egy bivalyból jön ki a mellkasrobbantó, Bishop pedig nem android, hanem hús-vér ember. Abban viszont mindegyik verzió azonos, hogy Ripley öngyilkos lesz a végén, mert feláldozza magát, amikor rájön, hogy már egy új Alienkirálynő növekszik a hasában.

A 92-es A végső megoldás: Halál minden korábbi Alien-filmnél jobb, 159,8 milliós bevételt hozott össze, ezért a Fox negyedik részt is akart, annak ellenére, hogy az eredeti Alient jegyző David Giler és Walter Hill is tiltakoztak a rókabőrnyúzás ellen. A stúdió a vámpírvadász Buffy kreátorával, a Firefly és a Bosszúállók miatt ma már geek legendaként tisztelt Josh Whedontól rendelt be egy klónozós forgatókönyvet: ebben A Bolygó neve: Halálban megmentett kislány másodpéldánya aprította volna az úszkáló Alieneket. 30 oldal után azonban rászóltak, hogy kezdjen mindent elölről, Sigourney Weaver ugyanis negyedszerre is aláírta a szerződést a főszerepre, de ezúttal produceri kreditet is kért. Igaz, csak azért, mert felajánlották neki, hogy a történetben belőle lesz klón, vagyis inkább félig ember, félig Alien hibridek formalinban úszó légiója.

Rendezőt keríteni már nem volt ilyen könnyű. A Trainspottinggért agyondíjazott Danny Boyle baromságnak tartotta a folytatás ötletét, az akkor még csak lelkes horrorfilmesként kezelt Peter Jackson pedig kijelentette: egyáltalán nem érdekli az Alien-mítosz. A Közönséges bűnözők sikere után Bryan Singert is megkereste a Fox, de végül a később az Amélie-vel világhírűvé váló Jean-Pierre Jeunet-t választották, az Elveszett gyermekek városa hihetetlen látványvilága miatt. Míg Fincher az első részhez nyúlt vissza, a francia rendező inkább előszedte a Cameron-féle, macsó zsoldosok Alienekre lövöldöznek két beszólás között, aztán jól meghalnak-receptet.

A bizarr francia humor a Ripley-ből klónozott, emberkoponyájú Aliennél is kitört a rendezőből: vissza akart nyúlni egészen az ősforrást jelentő Giger-festményekhez, és férfi meg női nemi szerveket is ámodott az új, hibrid fajra. Ezt azonban a Fox parancsára digitális utómunkával eltüntették a film végső változatából.

Az Alien-franchise utolsó hivatalos darabja, az Alien: Resurrection 1997-ben került a mozikba. A geekek Whedon közreműködése ellenére is gyűlölik, mert a feltámasztott Ripley és a belőle kioperált Alienkirálynő szerelemgyereke egy rettentő idétlen, emberarcú Alien lett. A rémmel sikerült a klasszikus, dobjuk ki az idegent a világűrbe módszer egyik variánsával végezni, a filmet viszont ez sem mentette meg a rajongók haragjától, akik tulajdonképpen az Aliens, azaz 1986 óta várták, hogy még egy olyan pöpec űrhorror kerüljön mozikba, amiben egy bazinagy, rovarszerű izé kinyír mindenkit, csak Sigourney Weavert nem. A harmadik és negyedik részt mindenki hajlamos egy kézlegyintéssel elintézni, pedig hiba volna, az Alien 3 például kifejezetten jó film lett volna, ha Finchert hagyják dolgozni, és nem vágatnak ki vele vagy 35 percet. Akciófilmként a negyedik is megállt a lábán, csak az a pisze orrú, fehér Alien, az nem kellett volna bele.

A Fox a Feltámad a Halál 161,3 milliós bevétele után is szerette az Alien univerzumot, az ajándéktárgyak, pólók, DVD-k, plüss-Alienek szépen hozták a pénzt, de nem volt újabb film, amivel a franchise-t életben lehetett volna tartani. Sigourney Weaver többször kijelentette, hogy szeretne még egyszer, utoljára Ripley lenni. 2002-ben a Moviefone-nak adott interjúban például azt fejtegette, hogy a karakter történetét a Földön kellene befejezni, de erre nem sok esélyt lát, mert a Fox nem akar egy hatvanéves nővel scifi-akciófilmet forgatni. Ridley Scott szintén 2002-ben kezdte el pedzegetni, hogy a Szárnyas fejvadász jó régen volt, és szeretne ismét scifit forgatni, leginkább az első film hatalmas ormányos lényéről és az ő űrhajójáról.

Az ötletből hamarosan tervezet lett, amihez sikerült megnyernie James Cameront, és elkezdtek dolgozni a forgatókönyvön, amiben eredetileg Sigourney Weaver is szerepet kapott volna. A film munkacíme Alien 5 volt. A 20th Century Fox ekkor szólt Cameronnak és Scottnak, hogy van egy nagyszerű forgatókönyvük, amiben az Alien és a Predator franchise találkozik, és a folytatás helyett inkább ezt forgatnák le. Az Alien vs. Predator (2004), majd annak folytatása, az Aliens vs. Predator: Requiem (2007) összesen 300 millió dollárt keresett, de ezzel egyben kinyírta a Cameron-Scott- féle folytatást, másrészt felbőszítette a két képzeletbeli idegen faj nagyon is valóságos rajongótáborát, akik igazi Alien-filmet akartak, vagy Cameron, vagy Scott rendezésében.

Ridley Scott viszont meglehetősen a szívére vette, hogy a stúdió nem az ő folytatásával foglalkozott, és 2009-ig hallani sem akart arról, hogy az újabb Alien-filmet forgasson, pedig a Fox kapacitálta nem egyszer. Az első film bemutatójának 20. évfordulóján a stúdió bejelentette, hogy újabb Alien-filmet finanszíroznak, de csak akkor, ha Scott elvállalja a rendezését. A Mennyei királyság, a Gladiátor és az Amerikai gengszter után az angol rendező készen állt egy újabb scifire, de azzal a feltétellel, hogy az nem az Alien 5 lesz, hanem egy előzményfilm, ami ugyebár az LV-426-on talált roncsról és az ormányos idegen lényről szól majd.

A forgatókönyvre Jon Spaihts írók kérték fel, aki év végére egy húszoldalas vázlatot tett le Scott elé. A történetben a Space Jockey-ként ismert idegen lények egyfajta mérnökökként, az Alienek teremtőjeként tűntek volna fel, és már ekkor megjelent az a vonal a történetben, ami a végleges verzió egyik alapköve: azaz a minket a múltban meglátogató idegen lények legendája. 2010 áprilisára már a negyedik verzió készült el a forgatókönyvből, és júniusra úgy tűnt, hogy a forgatás elkezdődhet. Ezzel tartották volna a 2011 decemberi premierdátumot is, amit azonban hamar elvetett a stúdió, mert Scott elégedetlen volt a forgatókönyvvel. Ezért a történet átkerült Damon Lindelofhoz, aki a Lost című tévésorozat egyik executive producereként dolgozott korábban, és a Star Trek reboot forgatókönyvét is ő írta.

Lindelof azt javasolta, hogy Spaiths egyértelmű Alien-előzményfilmes történetét helyezzék más dimenzióba, ne legyen közvetlenül köthető az első filmhez (ha minden igaz, az eredeti változat utolsó jelenetében a Space Jockey űrhajója felé baktató Alien-szereplőket láthattunk volna), legyen inkább egy ugyanabban az univerzumban játszódó scifi, amit bizonyos szinten lehet az Alien-filmekhez kapcsolni, de nem azok közvetlen előfutára. Lindelof első verziója nagyon tetszett Scottnak, a film megkapta a Paradise (Paradicsom) munkacímet, de ezt hamarosan Prometheusra cserélték.

Az igazi ködösítés ekkor kezdődött el. Míg 2009-ben még úgy volt, hogy a filmben szerepelni fognak az arctámadók és a kifejlett alienek is, 2010 decemberétől erről már szó sem volt, sőt Scott és Lindelof homályosabb válaszokat adott a kérdésekre, mint egy költségelszámolását magyarázó képviselő. "A film közepe után egyértelmű lesz, hogy az első Alien-film nyomokban jelen van a Prometheusban, de a többi nem. Nagy kár, hogy nem beszélhetek erről, de majd meglátják, nagyszerű, természetesnek tűnő módszert találtunk arra, hogy a filmet bekössük a már meglévő sorba." Ez is elég nesze semmi, fogd meg jól. Később Scott ráadásul kategorikusan tagadta, hogy az alienek bármilyen formában is jelen lennének a sztoriban.

A rendező és Lindelof is inkább a Space Jockey-nak nevezett idegen lényről beszélt. "Ott volt az első részben egy bazinagy idegen lény, semmit nem tudunk róla, sem arról hogyan került a hajó a kisbolygóra, és ez senkit nem érdekelt. Pedig a neve sem volt meg, a Space Jockey-t sem emlékszem már, ki adta, valaki a forgatásról. Mégsem kérdezte meg senki, ki az, mi az. Négy filmen át ült abban a székben, gondoltam, ideje foglalkozni vele is" – magyarázta Scott.

A történet emberi főhőse újra egy nő lett, Elizabeth Shaw, aki sokban hasonlít Ripley karakterére. A szerepre Scott Gemma Artertont, Carey Mulligant, Olivia Wilde-ot, Anne Hathawayt, Abbie Cornish-t és Natalie Portmant is esélyesnek tartotta, de amikor meglátta Noomi Rapace-t a Tetovált lány eredeti, svéd verziójában, kíváncsi volt, mit tud kihozni a karakterből. Rapace-nak meg kellett tanulnia brit akcentussal beszélni az angolt, ehhez egy beszédtanárt vettek fel mellé, aki végig jelen volt a forgatáson.

Leginkább Charlize Theron bánhatta, hogy a meghallgatások alatt Rapace meggyőző teljesítményt nyújtott, hiszen az utolsó előtti körben, valamikor 2011 januárjában még ő lett volna a főszereplő, csak közbejött a Mad Max reboot, ami akkor még úgy tűnt, sínen van, így visszamondta a Prometheust. A Mad Maxet azóta sem forgatják, Theront viszont Scott visszafogadta a szereplőgárdába, csak éppen egy jóval kisebb szerepre, ami miatt a színésznő háborgott is egy sort. A többi szereplő viszonylag ismeretlen vagy kisebb név, Idris Elba vagy Logan Marshall-Green neve leginkább a tévéfüggőknek mondhat valamit, igaz, Michael Fassbender, aki az Alien-filmek egyik kötelező kellékét, az androidot alakítja, már jóval ismertebb.

A forgatást 2011 márciusában kezdték el. A jeleneteket Angliában, Spanyolországban, Jordániában és Izlandon vették fel. Scott igazi régimódi filmeshez méltón ragaszkodott ahhoz, hogy a lehető legkevesebb CGI-t és más trükköt használják, és amit csak lehet, épített díszletek között vagy külső helyszíneken forgatott. A költségvetés ehhez képest nem is volt magas, 120 millió dollár egy ilyen nagyszabású filmnél nem tekinthető szokatlannak. A munkálatok a tervezettnél fél évvel tovább tartottak, a londoni Sheperton stúdió területének nagy részét a Prometheus uralta ekkoriban.

Az első információmorzsák 2012 februárjában láttak napvilágot a filmről. Először egy olyan vírusvideót toltak fel a netre, amiben Peter Weyland karaktere (Guy Pearce) beszél a jövőről és arról, abban milyen úttörő szerepe van a cégének. A 2023-ban játszódó rövid videó alaposan felbolygatta a rajongókat, és megkezdődött az a példátlan felhajtás, ami szinte egyetlen filmet sem övezett mióta a mozi létezik. Sorban kerültek ki a teaserek és az előzetesek, majd a forgatásról szóló kisfilmek – kis túlzással azt mondhatjuk, már a bemutató előtt mindent tudunk a filmről, ami először folytatásnak, aztán előzményfilmnek, végül egy különálló scifinek neveztek maguk az alkotók is. Hogy pontosan mi is a Prometheus, az a moziban derül ki, csütörtöktől.