Sztárok, akik szakítás után is jó barátok maradtak

Itt az advent és az All I Want For Christmas Is You, azaz Mariah Carey időszaka. De az énekesnő nemcsak ezzel a dalával közvetíti a szeretet üzenetét, hanem azzal is, hogy válásuk után is szeretetteljes maradt a kapcsolata Nick Cannonnal. Mutatunk további 9 sztárpárt, aki hasonló példával jár elöl.

Gwyneth Paltrow és Chris Martin

Habár mondhatjuk, hogy Gwyneth Paltrow továbblépett a Chris Martinnal kötött, majd megszakadt házassága után, hiszen már 2018 óta a tévés producer, Brad Falchuk felesége, a zenész még mindig fontos helyet foglal el a szívében: rendszeresen oszt meg közös fotót magukról (amiken azt láthatjuk, hogy manapság is szívesen lógnak együtt), és persze mindig köszöntik egymást a születésnapjukon is.

A szívélyes viszony alapját természetesen a co-parenting („együtt nevelés”) adja, hiszen a két sztárnak két közös gyermeke is van, Apple és Moses.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gwyneth Paltrow (@gwynethpaltrow) által megosztott bejegyzés


Paltrow-nak és Martinnak pedig annyira baráti a kapcsolata, hogy időnként dupla randit is szerveznek párjaikkal, azaz a már említett Falchukkal és az énekes barátnőjével, Dakota Johnsonnal közösen.

„Chris ma is nagyon közeli barátom.

Minden nap látom, minden nap beszélünk. Az elején nagyon nehéz volt, de aztán ránézek a gyerekekre, és olyan büszke vagyok magunkra. Képesek voltunk kitartani az elhatározásunk mellett, hogy mindig ők lesznek az elsők” – nyilatkozta Paltrow, akiről egyébként köztudott, hogy egy másik exével, Brad Pitt-tel is igen jó barátok maradtak, ami ellen Falchuknak sincs semmi kifogása.


Jennifer Garner és Ben Affleck

A co-parenting az alapja Garner és Affleck példás kapcsolatának is, hiszen nekik három gyermekük is van: Violet, Seraphina és Samuel. Az egykori sztárpár tagjai ráadásul olyan jóban vannak még ma is, hogy rendszeresen együtt mennek családi nyaralásra. Sőt, mikor véget vetettek tíz éven át tartó házasságuknak, utána még hónapokig együtt éltek, hogy megkönnyítsék a gyerekekkel való kapcsolattartást. A színésznő pedig olyan támogató volt férjével szemben, hogy

2018 nyarán ő maga vitte be az elvonóra az épp mélyponton lévő Afflecket.

De aki mindebből azt gondolja, hogy mindez arra utal, hogy a felek esetleg újra összemelegedhetnek, nagyot téved, hiszen a színész azóta feleségül vette régi-új szerelmét, Jennifer Lopezt, Garner pedig egy John Miller nevű üzletemberrel él.

Baráti kávézgatás már a szakítás után Seraphina társaságában. Forrás: Bauer-Griffin / GC Images / Getty Images

 

Jennifer Aniston és Brad Pitt

Habár a Jóbarátok sztárjának és volt férjének a szakítása 2005-ben elég drámaira sikerült, hiszen az egész világ értesült róla, hogy Pitt megcsalta a nejét a Mr. és Mrs. Smith forgatásán Angelina Jolie-val, ők ketten meglepően jó viszonyban maradtak (ami már nem mondható el a Brad Pitt – Angelina Jolie párosról). 2019-ben a színész is ott volt Aniston zárt körű szülinapi buliján, 2020-ban pedig a Screen Actors Guild Awards díjátadón készültek róluk bűbájos kulisszák mögötti közös fotók, miután mindketten nyertek. Bennfentesek szerint azonban semmi esély rá, hogy a két színész újra összejöjjön, hiszen

„nem hülyék, nagyon jól emlékeznek, hogy miért nem működött a kapcsolatuk annak idején”.
Egymásnak örülve a 2020-as Screen Actors Guild Awardson. Forrás: Emma McIntyre / Getty Images for Turner

 

Madonna és Sean Penn

A pop nagyasszonya és a zárkózott színész még a nyolcvanas években voltak négy illékony évig házasok, és válásuk nem sikerült épp szívélyesre. Mégis sikerült a kapcsolatot barátságba fordítani – annak ellenére is, hogy Penn meglehetősen nehéz ember hírében áll (állítólag bántalmazta is másik volt feleségét, Robin Wrightot a házasságuk alatt), illetve hogy Madonna másik volt férjével, Guy Ritchie-vel például híresen rossz viszonyt ápol.

„Nagyon szeretem az első feleségem. Neki egyszerűen nincs párja”

– mondta a színész 2018-ban Stephen Colbert talkshow-jában.

Madonna és Penn egy 2016-os eseményen. Forrás: Angela Weiss / Getty Images

 

Mariah Carey és Nick Cannon

Az énekesnő és Cannon 2008-ban házasodtak össze, miután Carey Bye Bye című klipjének a forgatásán összejöttek egymással. 2011-ben meg is születtek ikreik, Moroccan és Monroe, de újabb három év múlva sajnos a pár tagjai különköltöztek; válásuk hivatalos kimondására 2016-ban került sor.

Azóta viszont időnként olyan érzésünk van, mintha semmi sem változott volna, olyan gyakran látni őket együtt.

A gyerekek miatt többször vesznek részt közös vacsorán, utazásokon, ünnepeken és egyéb családi programokon, de az már nem az ikrek miatt történik, hogy még a vörös szőnyeges eseményeken is van, hogy együtt vonulnak. Talán nem is kellett volna szakítaniuk!

A család 2017-ben. Forrás: Rich Polk / FilmMagic / Getty Images

 

Emma Stone és Andrew Garfield

Garfield és Stone a 2012-es A csodálatos Pókember forgatásán találkoztak, és nem sokkal ezután már be is jelentették, hogy randiznak. A sztárok négy évig voltak együtt, és a színésznő egy szakítás után készült Vogue-interjúban úgy nyilatkozott, hogy

nagyon szereti az exét.

Persze azóta mindketten továbbléptek: Garfield olyan celebekkel randizott, mint Rita Ora énekesnő vagy jelenlegi párja, A Bridgerton család sztárja, Phoebe Dynevor, Stone pedig hozzáment a Saturday Night Live produceréhez, Dave McCary komikushoz.

Még együtt, szerelmesen. Forrás: Dave J. Hogan / Getty Images

 

Elizabeth Hurley és Hugh Grant

Habár a brit színész az egész világ előtt megalázta kedvesét, amikor 1995-ben megcsalta egy prostituálttal (akinek 60 dollárt fizetett egy sz*pásért, mert épp rossz kedve volt új filmje miatt), a színésznő megbocsátó természetnek tűnik, hiszen nemcsak, hogy nem szakított emiatt Granttel (egészen 2000-ig együtt voltak), de azóta is jóban van vele. „Elképesztően régóta ismerem Hugh-t, most már idestova 31 éve.

Ő a legrégebbi barátom,

és Annával is (Anna Eberstein, Hugh Grant felesége – a szerk.) hihetetlenül jól kijövök” – mesélte Elizabeth Hurley 2018-ban a Grazia magazinnak.

Még együtt. Forrás: Frank Trapper / Corbis via Getty Images

 

Jason Momoa és Lisa Bonet

A listán szereplő celebek közül ennek a sztárpárnak a legfrissebb a szakítása, hiszen az idén történt, de ők is olyan jóban vannak azóta is, hogy egyszer elterjedt róluk, hogy újra összejöttek – Momoa azonban cáfolta az értesüléseket.

„Nem jöttünk megint össze. Csak egy család vagyunk.

Van két csodálatos közös gyerekünk. De nem vagyunk együtt, viszont örökre egy család leszünk” – magyarázta a színész az Access Hollywoodnak. A sztár egyébként nagyon jóban van egykori mostohalányával, Bonet Lenny Kravitztől született gyermekével, Zoe Kravitzcel is – olyannyira, hogy Zoe Kravitz szerelmével, Channing Tatummel együtt vett részt Kravitz filmje, a Batman premierjén.

2020-ban. Forrás: Stefanie Keenan / Getty Images for Tom Ford: Autumn/Winter 2020 Runway Show


Lisa Bonet egyébként baráti viszonyban maradt Zoe Kravitz említett édesapjával, az énekes Lenny Kravitzcel is, akivel hat évig voltak házasok, mielőtt 1993-ban szétmentek volna. Sőt, mialatt Bonet Jason Momoa felesége volt, az énekes jó haverságba került a színésszel is. „Csak tesszük, amit tennünk kell. Ez a szeretet parancsa. Úgy értem, egy szakítás után ez nyilván sok melót jelent, és persze időt, hogy hagyjuk begyógyulni a sebeket, de ami Jasont és engem illet, szó szerint abban a pillanatban, hogy megismertem, úgy voltam vele, hogy »ó igen, imádom ezt a fickót«” – nyilatkozta Kravitz a Men’s Health magazinnak.


Demi Moore és Bruce Willis

A két színész talán a leghíresebb hollywoodi házaspárból lett jó barát: 1987. november 21-én kötöttek házasságot, azaz nemrég lett volna a 35. házassági évfordulójuk, majd – miután három közös lányuk is született, Rumer, Scout és Tallulah – 1998-ban szétmentek, 2000-ben pedig véglegesítették a válásukat (ami olyan könnyen, minden vita nélkül ment, hogy már aznap lezavarták, amikor beadták a papírokat). Az egykori sztárpár válás utáni jó viszonya minden bizonnyal akkor érte el a tetőpontját, amikor a Covid alatt, 2020 áprilisában kiraktak egy fotót az Instagramra, amelyen Willis, Moore, Scout és Dillon Buss rendező (Tallulah barátja), továbbá a család két kutyája látható összeillő zöld-fehér csíkos pizsamában – ami egyértelműen arra utalt, hogy az exek együtt töltik a karantént.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

tallulah (@buuski) által megosztott bejegyzés


Mindez ellen pedig Willis feleségének, Emma Hemingnek sem volt semmi kifogása, hiszen még viccesen kommentelte is a képet. És ez volt az a fotó, amelynek kapcsán a The Guardian kitalálta a

„Hollywoodban a válás csak egy gyönyörű barátság kezdete”

szólást, szóval már megérte kirakni. De viccet félretéve, Inside Out című memoárjában Moore elárulta, hogy „nagyon büszke a válásukra”. Mi pedig biztosak vagyunk benne, hogy miután idén tavasszal kiderült Willis súlyos betegsége, feleségén kívül Moore is ott van mellette, és támogatja.


Cameron Diaz és Justin Timberlake

Habár Diaz ma már Benji Madden felesége, az énekes pedig Jessica Biel férje, 2003 és 2006 között egy párt alkottak. A jó viszony pedig ezt követően sem szűnt meg köztük: eszük ágában sem volt például visszamondani a Rossz tanár című vígjátékot, amiért mindkettejüknek főszerepet ajánlottak benne – már szakításuk után. A 2011-es moziban ráadásul a felek összejönnek, így közös szerelmi jelenetet is kellett forgatniuk; de saját bevallásuk szerint ez egyáltalán nem esett nehezükre, és még kínosnak sem érezték. 

A Rossz tanár premierjén. Forrás: Jim Spellman / WireImage / Getty Images


„Egyáltalán nem ebből a szempontból közelítettem meg a dolgot.

Nyilván megvan a közös múltunk,

de ez számomra csak egy nagyon-nagyon vicces jelenet volt. És Jake (Jake Kasdan rendező – a szerk.) amúgy is folyamatosan azt kiabálta közben, hogy még jobban torzítsam az arcom, vágjak sokkal csúnyább fejet, tágítsam ki az orrlyukaimat és csücsörítsek jobban a számmal, szóval egyszerűen csak megpróbáltam nem elröhögni a dolgot” – mesélte egy interjúban Timberlake, akit egyébként exe zseniális komikusnak tart.


(via Marie Claire, USMagazine)