Marion Laine francia rendező legújabb filmjében egy látszólag harmonikus házasságot mutat be, melyben a szerelem a legkevésbé sem tesz szabaddá. A regényen alapuló történet az alkoholizmus, a munkanélküliség és a nehézségeket okozó terhesség témáját dolgozza fel...
Javier és Mila szívsebész házaspár, akik között (látszólag) akkora a harmónia, hogy még műtét közben is lopnak maguknak egy-egy intim gesztust. Javiernek azonban gondjai vannak az alkohollal, és ezt már munkatársai is észrevették, és szankcionálni szeretnék: a kórház legjobb szívsebészét visszaléptetik mezei óraadóvá és tanulmányíróvá, amíg rendbe nem hozza magát. Javier sértettségében visszautasítja ezeket a lehetőségeket, s otthon ülve egyre jobban lecsúszik. Közben Mila teherbe esik, és úgy dönt, titokban elveteti a gyereket. Javier azonban megtudja felesége tervét, s ráveszi, tartsák meg a babát, így végül Milának nem csak labilis férje, hanem születendő gyereke miatt is aggódnia kell…
Mint a leírás is mutatja, nem vígjátékról van szó. A kortárs író, Mathias Énard regényét feldolgozó film kezdetben igazi karakterdráma, nem egy szimbólummal és metaforával. Ilyen maga a cím is, mely egyrészt utal a szereplők munkájára, másrészt arra a könnyedségre és őszinteségre, ami a szerelmet kéne, hogy jellemezze, ez esetben azonban hiányzik. A film helyszínei is pofátlanul jelképesek: a mindig tiszta és rendezett, szabályok révén meghatározott kórház éles ellentétben áll a Javierék lakásával, mely a történet elején még meghitt és otthonos, az események során azonban egyre jobban lerombolódik. De ugyanilyen, szinte már a képünkbe tolt, mégsem zavaró szimbólum a Milát és az apját ábrázoló kép, valamint a majmok és maga Dél-Amerika is: ezeknek a film végén lesz nagy szerepük.
A melankolikus francia dallamokkal tarkított dráma másik erőssége a színészekben rejlik: A Milát alakító Juliette Binoche nagyszerűen játssza a férjéért rajongó, az ostobaság határát átlépve odaadóan szerető feleséget, és tökéletesen rámutat arra, a karaktere miért nem akar kezdetben gyereket: elég neki a férje gyerekességével megküzdeni, még ha ezt nem is hajlandó bevallani magának. Javier (Edgar Ramirez) alkoholizmusa és esendősége miatt ugyanis maga a megtestesült önzőség: az a fajta labilis ember, aki még akkor is magával törődik, amikor másért aggódik. A történet drámáját is az ő karaktere adja (spoiler!): míg Mila változik, s születendő gyerekéért igyekszik leküzdeni férjéhez való feltétlen ragaszkodását, addig Javier még a potenciális boldog jövőért, családja biztonságáért sem tud kikecmeregni az alkoholizmusból.
Minden adott egy igazi katasztrófához, s a film utolsó fél órája is erre játszik rá: a metaforikus jelenetekkel teletűzdelt tetőpont tökéletesen megteremti a dráma(iság) látszatát, hogy aztán az említett metaforikus képsorok happy endet sugalló tömény giccsé alakuljanak. A kezdetben kétértelműnek tűnő befejezés végül tönkrevágja a felépített történetívet, sem a kétértelműség, sem a giccsesség nem illik abba a műfajba, amellyel a film operál. Nem sok olyan eset van, amikor a boldogtalanságra szavazok egy történet végén, de ez pont az.
A Nyitott szívvel eleje megéri, de a drámai köpenyben tálalt szupergiccsnek nem ebben a filmben kellett volna teret kapnia.
Szerintem: 65%
