Egy szimpatikusan link pilóta egy évezredes bolygóközi békefenntartó brigád tagja lesz. A zöld gyűrűjével rászármazó hatalmat és a földöntúli képességeket azért kapja, hogy szembeszálljon az univerzum gonoszával (meg a földiekkel). A Zöld Lámpás című újabb képregény-adaptáció nem írja felül a műfajt, de arra tökéletesen megfelel, hogy két órára a vászonra koncentráljunk.
Kiadók küzdelme
Akár egy rojtosra lapozott rajzolt regényfüzetben: adott két, egymással születése óta viaskodó képregény-kiadó, a Marvel és a DC Comics. Ugyan versenyfutásuk nem a jó és a rossz csatája, azért az kétségtelen, hogy konkurenciahadakozásuknak van valami diszkrét élethalálharc-bukéja. A Marvel változatosabb szuperhős-bestiárummal küzd a közönség kegyeiért – Penge, Pókember, Daredevil, X-Men, Hulk, Fantasztikus Négyes, Vasember, Thor, Amerika Kapitány, illetve a belőlük összeállított extra-team, a Bosszú Angyalai –, a DC Comics (Flash, Watchmen stb. mellett) viszont a legismertebb emberfeletti karakterekkel, Supermannel és Batmannel teszi (figuráiból Az Igazság Ligája néven verbuválva verhetetlen csapatot). A küzdelem jó ideje a vásznon is dúl, különösen azóta, hogy a Marvel Studios Disney-tulajdonba került, és persze a képregény-film nem egyenlő a két kiadó hősei történetének megfilmesítésével – nagy hirtelen a Dark Horse Comics Sin Cityje és Hellboya jut eszünkbe –, azért a műfaj és a piac meghatározói ők. S most a DC Comics "második támadósorának" jelesét, a Zöld Lámpást küldi háborúba, miszerint ha egy napon egy haldokló űrutazó egy varázsos smaragdgyűrűt és egy hozzá tartozó mágikus zöld lámpát hagyományoz ránk, jól gondoljuk meg a dolgot. Mert lehet, hogy meg kell menteni az egész világot (nemcsak a Földet).
Jók kontra rosszak
[img id=305577 instance=1 align=left img]A harc itt tehát központi kérdés, a nézőkért – és a történetet tekintve egyaránt. A végtelen univerzum biztonságának (az igazi "világbékének") felügyelői a Zöld Lámpás Alakulat tagjai. A világegyetem legnagyobb erőforrásának, az akarat erejének smaragdzöld fényével készített gyűrűivel toborozták őket – fajra való tekintet nélkül, a legfontosabb kritérium az volt, hogy ne megféljenek, és felelősséggel éljenek a rájuk ruházott hatalommal. A kiválasztott gyűrűhordozók – mint más fantasy-filmektől már megszokhattuk, most is a gyűrű választ – egyetlen komoly ellensége a félelemből erőt nyerő, világpusztító Paralax volt, akit azonban a legjobb lámpásharcos, Abin Sur (Temuera Morrison) egy kihalt planétán börtönbe zárt. A gonosz azonban kiszabadul. Bosszúra éhes, a tapasztalt univerzumvédőre tör, és Földünkre üldözi. A végzetesen sebzett Abin Sur utódot kell, hogy válasszon az emberek közül – a világegyetem történetében első ízben a nemünkből –, hogy egy megfelelő örökösnek átadja az univerzum megóvása óriási ódiumát. A feladatot – és a páratlan képességekkel együtt járó hatalmat – egy pimasz (és hirtelenkedésre hajlamos) berepülőpilóta, Hal Jordan (Ryan Reynolds) kapja. Gyermekkori szerelmével, Carollal (Blake Lively) az oldalán veti magát a nagytétű küzdelembe, aminek során legelőször meg kell tanulnia élni a képességeivel, majd a közvetlen környezetét veszélyeztető, "elefántemberré" torzuló tudóssal, Hector Hammonddal (Peter Sarsgaard) kell leszámolnia.
Szuperhős-rokonság
Zöld Lámpás tagadhatatlanul Superman köpenyéből bújt elő, hasonlóságukat több momentum bizonyítja: földöntúli képességek és ezek földöntúli eredete, a földöntúli erőhöz szintúgy kötődő ellenfél stb. A lényeges különbség köztük a viselkedésükben mutatkozik: a szuperember a köznapokban már-már idegesítően alázatos, a lámpásvitéz ellenben a kérkedés határát súrolóan vagány. Természetesen mindkettejük szíve és igazságérzete a helyén. Erről az alapról indulva az antihős-karakter jellemfejlődése válik érdekessé – a rendező jó érzékkel legalábbis erre helyezte a hangsúlyt.
A jellem a jellemző
Martin Campbell direktor – aki olyan jobb-felejthetőbb iparos-munkákat tett az asztalra, mint a Menekülés Absolomból, James Bond: Aranyszem, Zorro álarca, Zorro legendája, Casino Royale, A sötétség határán – Zöld Lámpása ugyanis visszafogottan látványos. Amellett, hogy jelen esetben a térdimenziónak sok értelmét és szerepét nem látjuk, le kell, hogy szögezzük a filmben jóval dominánsabb a központi karakter változása, mint bármi más (és ezt Reynolds tisztességgel meg is oldja), "a viszonylagos átlagemberből szuperhős válik" klasszikus alaptézist a film jól és sikerrel végigviszi. A figyelmet azonban rontja az átgondolatlanságnak is nevezhető túlzsúfoltság, amikor emellett Campbell – és a forgatókönyvírók: Greg Berlanti, Michael Goldenberg, Michael Green és Marc Guggenheim – szerelmi szállal, a rosszakaró vacakolásával és így tovább kiemelten foglalkozni akarnak. Felesleges, mert az aránytalanságok kioltják egymást, megbillen az egyensúly. Az oldásra szánt viccelődések önmagukban szórakoztatóak, ám elbagatellizálják a tétet, itt azért mégiscsak a világ megmentéséről van szó, és nem biztos, hogy minden esetben célravezető poénokkal jópofáskodni (értjük persze, így el lehet kerülni a szentimentalizmust, csupán felvetődik, hogy így érdemes-e).
Campbell és társai nem sokat tettek hozzá a füzeteredetihez (már amennyire mi ismerjük), de nem is feltétlenül vártuk el a manapság a képregény-feldolgozásokban oly divatos "realista" megközelítést (lásd: Watchmen: Az őrzők, X-Men: Az elsők vagy az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló). Ezért egyfelől mondhatjuk, hogy a filmesek hűek maradtak az alapanyaghoz, másfelől viszont fantáziátlannak, de minimum: bátortalannak tarthatjuk őket. Reméljük, hogy nem az utóbbi forog fenn.
Kinek ajánljuk?
- Aki kedveli a "hagyományos", hősközpontú képregény-filmeket.
- Aki bízik Ryan Reynoldsban.
- Kis-, nagy- és örök kamaszoknak.
Kinek nem?
- Akinek már untig elege van a furcsa ruhákba bújó szupermenekből.
- Átütő erejű sci-fi–akció mozira számítóknak .
- Gollumnak (a gyűrű miatt).
6/10
